Az adóreform és az azóta eltelt időszak – személyi jövedelemadó 4.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az adórendszeren belül az elmúlt három évtizedben az egyik leggyakrabban változó terület az egyéni vállalkozók adózásának szabályrendszere volt. Hosszú út vezetett az egyszerű kisvállalkozói adózásától a mai sokszínűségig, az igen bonyolult szabályrendszerig. Voltak sikeres kezdeményezések és zsákutcák, mind a hatósági, mind az érdekképviseleti oldalon.
„Legnehezebb dolog a világon: megérteni a személyi jövedelemadó lényegét.”
(Albert Einstein)
A szocializmus idején a magánvállalkozók általános jövedelemadót fizettek, amely – mint arról korábban már szó volt – általánosnak sem volt tekinthető, illetve nem is a jövedelmet adóztatta.
Az 1987-ben indult adóreform egyik fontos célkitűzése volt a vállalkozók részére olyan adószabályok kialakítása, amely figyelembe veszi a sajátosságaikat, így
– saját kockázatra végeztek vállalkozói tevékenységet, a felelősségük korlátlan volt;
– a magánvagyon és a vállalkozói vagyon nem különült el, így a személyes, családi vagyonhoz tartozó vagyonelemek is viselték a kockázatot;
– a vállalkozó önfoglalkoztató volt, így járulékkötelezettsége szorosan kapcsolódott a vállalkozás működéséhez, eredményességéhez;
– alkalmazottakat, segítő családtagokat foglalkoztathatott. Az alkalmazottak utáni adó- és járulékkötelezettségeket a más szektorokban foglalkoztatottakkal azonos módon, a segítő családtagok kötelezettségeit kedvezményesen kellett megállapítani.
Jelen írásunkban az egyéni vállalkozókra a személyi jövedelemadó törvényekben megjelenő szabályokat tekintjük át, az alternatív adózási lehetőségekre (EVA, EKHO, KATA, KIVA stb.) a későbbiekben térünk vissza.
Szintén nem szólunk most az ún. áfás (adószámmal rendelkező) magánszemélyekről, rájuk az áfa ismertetésekor fogunk visszatérni.
1988, a vállalkozói adózás éve
A magánszemélyként vállalkozási tevékenységet folytatókat (illetve a más kisvállalkozási formákban tevékenykedőket is) egy átmeneti időszakra önálló szabályok alá sorolták. Ez volt a vállalkozói adóról szóló 1987. évi 16. törvényerejű rendelet.
A vállalkozó fogalmát a következők szerint határozták meg:
|
2. § E törvényerejű rendelet alkalmazásában vállalkozó:
a) a kisiparos, a magánkereskedő, a gazdálkodó szervezet jogszabályban meghatározott részlegét átalány-elszámolásos vagy szerződéses rendszerben üzemeltető magánszemély;
b) az a mezőgazdasági kistermelést folytató magánszemély (család), akinek ebből a tevékenységből évi kétmillió forintot meghaladó árbevétele származik, vagy éves átlagban egynél több alkalmazottat foglalkoztat, továbbá a virág- és dísznövénytermesztő, a kísérleti állattartással és a díszállattartással foglalkozó magánszemély, az árbevételétől függetlenül;
c) a magánszemélyek jogi személyiséggel rendelkező munkaközösségei és társaságai, valamint a magánszemélyek jogi személyiséggel nem rendelkező, közös név alatt működő társaságai, az ipari-szolgáltató szövetkezeti szakcsoport, a mezőgazdasági szakcsoport a közösen végzett tevékenysége tekintetében, továbbá az iskolai szövetkezeti csoport. |
A 25%-os vállalkozói adót a gazdasági tevékenységből származó nyereség után kellett megfizetni. Személyi jövedelemadó kötelezettség csak akkor volt, ha a jövedelmet kivonták a vállalkozásból, azaz nem fordították beruházásra vagy tartalékolásra.
A szabályok megfogalmazása – a szocializmus időszakára jellemző módon – eléggé laza volt, sok értelmezés született, illetve az adóhatóság (akkoriban e terület felett az ún. adófelügyelőségek gyakorolták a hatósági jogköröket) döntési kompetenciájára alá tartozott azok megítélése. Ez természetesen számos jogvitát eredményezett.
Egyéni vállalkozók a személyi jövedelemadózás alatt
Az egyéves átmeneti időszak után az egyéni vállalkozók választhattak, hogy adózási és adminisztrációs kötelezettségeiket a személyi jövedelemadózás szerint végzik (ez volt az automatizmus), vagy bejelentkeznek a vállalkozói nyereségadózás (1988. évi IX. törvény a vállalkozási nyereségadóról) hatálya alá. Az utóbbi esetben a gazdasági társaságokra, szövetkezetekre (stb.) vonatkozó szabályokat és eljárásrendet kellett alkalmazniuk.
A személyi jövedelemadó hatálya alatt a következőket sorolta fel a törvény:
|
8/A. § (4) E törvény alkalmazásában egyéni vállalkozó – ha nem tartozik a vállalkozási nyereségadó hatálya alá –
a) a kisiparos, a magánkereskedő, a jogi személy részlegét szerződéses rendszerben üzemeltető magánszemély;
b) a gazdálkodó szervezet részlegét jogszabályban meghatározott átalányelszámolásos rendszerben üzemeltető magánszemély, az e tevékenységből származó – egyébként az 5. § alá nem tartozó – jövedelme tekintetében;
c) az a mezőgazdasági kistermelést folytató magánszemély [ideértve a 7. § (2) bekezdésében felsorolt személyeket együttesen is], akinek ebből a tevékenységből évi 2 000 000 forintot meghaladó árbevétele származik;
d) az a magánszemély is, aki az adóhatóságnál tevékenységének megjelölésével, vállalkozóként bejelentkezett… |
A vállalkozói jövedelem az általános szabályok szerinti összevonandó jövedelem volt, progresszív adótábla alapján kellett az adót meghatározni.
Fontos jogalkotási lépés volt még 1990-ben, hogy megszületett 1990. évi V. törvény az egyéni vállalkozásról, amely bevezette a vállalkozói igazolvány fogalmát, illetve az ezzel kapcsolatos eljárási szabályokat. Bárki lehetett egyéni vállalkozó, ha nem esett tiltó szabályok alá.
Adóreform újratöltve
Jelentős változást az 1992-es év hozott. Megszületett az 1991. évi XVIII. törvény a számvitelről, az 1991. évi LXXXVI. törvény a társasági adóról, illetve az – a mostani témánk szerint legjelentősebb – 1991. évi XC. törvény a magánszemélyek jövedelemadójáról.
Az egyévi vállalkozó fogalma ismét módosult:
|
19. § E törvény alkalmazásában egyéni vállalkozó:
a) a vállalkozói igazolvánnyal rendelkező magánszemély, továbbá az a magánszemély, aki a 113/1989. (XI. 15.) MT rendelet, valamint a 30/1989. (XI. 15.) SZEM rendelet alapján egészségügyi és szociális vállalkozást folytat;
b) az egyéni vállalkozásról szóló törvény hatálybalépését megelőző jogszabályok alapján kisiparosnak, magánkereskedőnek minősülő magánszemély, valamint a jogi személy részlegét szerződéses rendszerben üzemeltető magánszemély;
c) az egyéni ügyvédi tevékenységet folytató magánszemély;
d) a mezőgazdasági kistermelést végző magánszemély akkor, ha e tevékenységből évi 2 millió forintot meghaladó árbevétele származik;
e) a közjegyző. |
Az egyéni vállalkozókra vonatkozóan a társasági adótörvény fontos szabályt fogalmazott meg, amely szerint az adó alanya
„2.§ (1) f) a vállalkozási nyereségadó hatálya alá 1991. december 31-éig bejelentkezett egyéni vállalkozó és mezőgazdasági kistermelő mindaddig, amíg a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény hatálya alá átjelentkezik, de legkésőbb 1993. december 31-éig”,
azaz 1994-től minden egyéni vállalkozó a személyi jövedelemadózás hatálya alá került volna, és nyilvántartásait is az Szja törvény szabályai szerint kellett vezetnie.
Később a határidőt törölték, és 1996 végéig választható volt a társasági adózás (és a számvitel!) szabályrendszere is az egyéni vállalkozók számára.
Megszületik az átalányadó és a vállalkozói jövedelemadózás
Természetesen a vállalkozói érdekképviseletek felléptek annak érdekében, hogy az egyéni vállalkozók számára továbbra is biztosítani kellene a társasági adózás lehetőségét, illetve megfogalmazták egy átalányadózás szükségességét is a legkisebb vállalkozások számára, mentesítve őket a bonyolult nyilvántartási kötelezettségek alól.
Elsőként az átalányadózás lehetőségét teremtették meg az Szja törvényben, de nem kis fiaskóval!
Tulajdonképpen átalány szerinti jövedelemszámítási módszert vezettek be a vállalkozók részére 1995. január 1-jétől. Ez az átalányszámítási módszer lényegét tekintve ma is működik a személyi jövedelemadózásban.
A fiaskó abból adódott, hogy sok munkáltató felismerve azt, hogy ennek alkalmazásával csökkenthetők a terhek, munkavállalóit rábeszélte, hogy váltsanak ki vállalkozói igazolványt, és tevékenységüket azzal végezzék el, de fenntartottak részükre egy minimálbéres munkaviszonyt, ami alapján a járulékkötelezettségeket is teljesítették. Ez tömegével teremtette a vállalkozókat, előfordult, hogy a cégvezetőtől a portásig sokan választották ezt az adó- és járuléktakarékos módszert. A dolgozók érdekeltsége is megvolt, hiszen ugyanakkora bruttó összegből – az adó- és járulékkötelezettségek teljesítése után – ’több maradt a borítékban’.
Az illetékes hatóságok felhívták ugyan arra a figyelmet, hogy ennek számos negatív következménye is lehet (kiszolgáltatottabb helyzet, mivel a dolgozót már nem védi a Munka Törvénykönyve, az alacsonyabb összegű járulékok miatt csökkenő tb-ellátások [táppénz, nyugdíj stb.]), de ezek a figyelmeztetések már nem hatottak.
Végül a törvényhozás oldotta meg a helyzetet, 1995. május 15-től szigorúbb szabályok léptek életbe az átalányelszámolás választhatóságára, amelynek leglényegesebb pontja az volt, hogy munkaviszony mellett nem volt alkalmazható.
Ezzel a legnagyobb egyéni vállalkozók problémája még nem oldódott meg, hiszen őket továbbra is fenyegette az, hogy a társasági adózás szabályrendszere helyett az szja szerint kell adózniuk. Ezek az egyéni vállalkozók sokszor milliárdos nagyságrendű forgalmat bonyolítottak le, alkalmazottaik száma is ennek megfelelően alakult. Persze lehetőségük lett volna gazdasági társaságot alapítani, és abba átvinni a tevékenységüket, de nem ezt az utat választották.
Végül a kormányzat ’beadta a derekát’, és kialakított a személyi jövedelemadózáson belül egy olyan elszámolási és adózási rendszert, amely ’emulálja’ a társasági adózás szabályrendszerét (jövedelemszámítás, kivét, kedvezményrendszer, adómértékek stb.), de a számviteli szabályok szerint csak az Szja törvény által előírt nyilvántartási és elszámolási szabályokat kellett alkalmazni. Ennek szabályrendszere már egy új Szja törvényben jelent meg, az a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvényben, amely ma is hatályos. E szabályok 1997-től léptek hatályba, ezzel egyidejűleg az egyéni vállalkozók kikerültek a társasági adózás hatálya alól. Az Szja törvény jelenleg is tartalmazza ezt az elszámolási rendszert.
Újabb fiaskó: tételes átalányadózás
Szintén 1997-től volt lehetőség meghatározott tevékenységek esetén tételes átalányadózás alkalmazására. A kör meghatározásában, illetve az adómértékek kialakításában is részt vettek a szakmai érdekképviseletek. Mindössze négy szakmai körnek nyílt erre lehetősége: fodrász, kozmetikus, taxis egyéni vállalkozóknak, illetve fizetővendéglátó tevékenységet folytató magánszemélyeknek.
Az adómértékeket a következők szerint határozta meg a törvény:
|
57/B. § (1) A tételes átalányadó évi összege 1997-ben és 1998-ban, ha a tevékenység
a) fodrászati, 100 ezer forint;
b) kozmetikai, 100 ezer forint;
c) fodrászati és kozmetikai együtt, 100 ezer forint;
d) személyszállító (magántaxis), 120 ezer forint;
e) fizetővendéglátás, szobánként 24 ezer forint, … |
Az adó megfizetése esetén az adóhatóság nem vizsgálta a bevétel tényleges összegét, a nyilvántartások vezetése is ennek megfelelően jóval egyszerűbb volt.
A fiaskó abból adódott, hogy a fodrász, kozmetikus, taxis egyéni vállalkozók túlnyomó többsége nem volt hajlandó ennyit fizetni azért, hogy az adóhatóságnak kevésbé legyenek a látókörében (sic! árnyalt megfogalmazás).
A bevezetést követően egyre többen hagytak fel a tételes átalányadózással, így 2003-tól ez a lehetőség megszűnt. Csak a fizetővendéglátók számára maradt meg ez az elszámolási módszer, részükre ezt a mai szabályok is biztosítják.
&&&&&
Ezzel tulajdonképpen ki is alakult az egyéni vállalkozókra vonatkozó szabályrendszer a személyi jövedelemadózásban. Lényegében két módszert alkalmazhatnak: meghatározott feltételek mellett az átalányadózást, illetve általános szabályrendszerként a vállalkozói jövedelemadózást.
Az egyéni vállalkozó fogalma nem sokat változott 1992 óta, a jelenleg hatályos szabályozás szerint:
|
3.§ 17. Egyéni vállalkozó:
a) az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvény szerinti egyéni vállalkozói nyilvántartásban szereplő magánszemély, az említett nyilvántartásban rögzített tevékenysége(i) tekintetében azzal, hogy nem minősül egyéni vállalkozónak az a magánszemély, aki
aa) az ingatlan-bérbeadási,
ab) a szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatásának részletes feltételeiről és a szálláshely-üzemeltetési engedély kiadásának rendjéről szóló kormányrendelet szerinti magánszálláshely-szolgáltatási
tevékenységéből származó bevételére az önálló tevékenységből származó jövedelemre, vagy a tételes átalányadózásra vonatkozó rendelkezések alkalmazását választja, kizárólag a választott rendelkezések szerinti adózási mód alapjául szolgáló bevételei tekintetében;
b) a közjegyző a közjegyzőkről szóló törvényben meghatározott tevékenysége tekintetében (kivéve, amennyiben e tevékenységét közjegyzői iroda tagjaként folytatja);
c) az önálló bírósági végrehajtó a bírósági végrehajtásról szóló törvényben meghatározott tevékenysége tekintetében (kivéve, amennyiben e tevékenységét végrehajtói iroda tagjaként folytatja);
d) az egyéni szabadalmi ügyvivő a szabadalmi ügyvivőkről szóló törvényben meghatározott tevékenysége tekintetében;
e) az ügyvéd az ügyvédi tevékenységről szóló törvényben meghatározott tevékenysége tekintetében (kivéve, amennyiben e tevékenységét ügyvédi iroda tagjaként vagy alkalmazott ügyvédként folytatja);
f) a szolgáltató állatorvosi tevékenység gyakorlására jogosító igazolvánnyal rendelkező magánszemély e tevékenysége tekintetében. |
Irodalom:
Corpus Juris Hungarici (KJK-KERSZÖV Kft., 2000, Budapest)
