Csökkenhet a személyi jövedelemadó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alacsonyabb lehet jövőre a személyi jövedelemadó mértéke. A szabad demokraták a magasabb jövedelműek, a szocialisták, illetve a munkavállalók képviselői inkább az alacsonyabb jövedelműek terhein könnyítenének.

Felgyorsultak az informális egyeztetések a kormányzat és a munkavállalók, illetve a munkaadók képviselői között. Elképzelhető, hogy Gyurcsány Ferenc már jövő hét hétfőn a parlament elé tárja az adóreformmal kapcsolatos elképzelések fő irányait, súlypontjait. Nem szűnik persze a háttérben a koalíciós kötélhúzás sem – értesült megbízható forrásokból a FigyelőNet.

Másfélszeresére nőtt a mozgástér

A jelenlegi kormányzati álláspont szerint már 300 milliárd forint a kormányzat mozgástere (nem is olyan régen még csak 200 milliárd forint volt), s ebből 200 milliárd forintot fordítanának közvetlenül adócsökkentésre. Annak ellenére „találtak még pénzt”, hogy a pénzügyminisztériumi szakemberek európai kollégáikhoz hasonlóan tartanak mind a tartósan megnövekedett élelmiszerárak inflációs, mind a másodlagos jelzáloghitel-piaci válság begyűrűző hatásától.
A talált pénz persze így sem sok, ha az egész összeget járulékcsökkentésre fordítanák, abból csak 2,5 százalékpontos mértékre futná.

Fizessenek a szegények?

Bár eddig mindenki a munkaadókat terhelő járulékok csökkentéséről beszélt, a kormányzat legújabb ötlete szerint a munkavállalók is nyernének az adóreformmal, a személyi jövedelemadó (szja) csökkentésével. A nagyobbik koalíciós párt és a szakszervezetek inkább az alacsonyabb jövedelműek terheinek csökkentését szorgalmazza, míg a kisebbik koalíciós fél inkább a nagyobb jövedelműeknek kedvezne, a fölső adókulcsot csökkentené. A vállalkozók érdekképviselői természetesen abban lennének érdekeltek, hogy az amúgy is alacsony mozgástér teljes egészében a járulékok csökkentését szolgálja. A játszma egyelőre nincs lefutva.

Koalíciós kötélhúzás tétjei

Fölmerült kormányzati ötletként az is, hogy az adójóváírás kedvezményét a jelenleginél hosszabban futtatnák ki. Az adójóváírás segítségével a kisebb jövedelműek csökkenthetik a befizetendő adójukat, egyre csökkenő mértékben – a fokozatosan megszűnő kedvezményt a jövedelmét növelő munkavállaló viszont fokozatosan növekvő teherként érzékeli, ezért több pénzügyminisztériumi szakember az adójóváírást teljesítményt visszafogónak tartja.

Ha csakugyan hozzányúlnak az adójóváíráshoz (mint azt az előző évben is tették), akkor a tavalyinál szélesebb lenne a sávhatár (az adójóváírás jelenleg az 1250 ezer és 2762 ezer forint éves jövedelem közöttieket érinti), s lassabban csökkenne az igénybe vehető kedvezmény összege. Szóba jöhet a sávhatároknak az alacsonyabb jövedelműekre nézve kedvező eltolása is – ugyanakkor mindez még tétje a koalíciós kötélhúzásnak.

További kormányzati ötletként fölmerült, hogy csak néhány szektor részesülne járulékcsökkentésben – ám ez még meglehetősen képlékeny állapotú elképzelés. Hogy pontosan mely szektorok lennének a kedvezményezettek, nem tudni, de annyi biztos, hogy nem az alacsony jövedelmezőségű szektoroknak szeretnének állami segédkezet nyújtani.

Forrás: FigyelőNet


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]