Dőlnek az adók a büdzsébe


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az áfabevételek csaknem negyedükkel nőttek. A költségvetési deficit az éves előirányzat 74,5 százaléka volt félévkor.

Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere júniusban 392,0 milliárd forintos hiánnyal zárt, az első hat hónapban pedig a deficit elérte az 1704,5 milliárd forintot, az idei évre előirányzott 2287,7 milliárd forint 74,5 százalékát – erősítette meg az előzetes adatokat a Pénzügyminisztérium (PM) pénteken közzétett részletes tájékoztatója.

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) legutóbbi terve szerint 3990 milliárd forint pénzforgalmi hiány finanszírozására készül. Ehhez képest a hathavi hiány 42,7 százalékon állt.

A központi alrendszer bevételei 956,5 milliárd forinttal, 9,0 százalékkal, a kiadásai 824,0 milliárd forinttal, 6,6 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakáét. Az elmúlt időszak intézkedései – például a bértámogatások, az adókönnyítések és a nyugdíjak kiegészítő emelése – jelentős forrásokat hagytak a gazdaságban – tette hozzá az adatot magyarázva a PM.

adóbevételekA központi költségvetés 1534,7 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 198,2 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 28,4 milliárd forintos többletet értek el az első fél évben.

Az előző év azonos időszakában a központi alrendszer hiánya 1837,0 milliárd forintot tett ki, amiből június havi deficit 392,0 milliárd forint volt. A központi költségvetés féléves hiánya gyakorlatilag megegyezett a tavalyival, a tásadalombiztosítási lapok deficitje idén 115,7 milliárd forinttal, 36,9 százalékkal alacsonyabb, a pénzalapok többlete pedig 17,2 milliárd forinttal magasabb lett.

Az áfa-bevételek 480 milliárd forinttal (23,9 százalékkal) felülmúlták az egy évvel korábbiakat, a jövedéki  adóbevételek 19,1 milliárd forinttal nőttek. A növekledésből  az üzemanyagok jövedéki adója 16,8 milliárd forinttal részesedett a nagyob  forgalomnak köszönhetően. A személyi jövedelamdóból idén 161,3 milliárd forinttal,  13,3 százalékkal  több folyt be a költségvetésbe.

Az Európai Uniótól június végéig 210,9 milliárd forint folyt be a programok finanszírozására, az egész évre tervezett 2020,7 milliárd forint 10,4 százaléka. A kifizetett összeg ugyanakkor 986,7 milliárd forintra rúgott, ami a 2515,4 milliárd forintos éves terv 39,2 százaléka. A kiadások túlnyomó részét, 825,2 milliárd forintot, a 2014-2020-as programozási időszak kohéziós operatív programjai adták – tette hozzá a PM jelentése.

A társadalombiztosítási alapok bevételei 345,3 milliárd forinttal nőttek és az éves előirányzat 49,5 százalékát érték el a tavalyi 50,4 százalékkal szemben. Ebből 613,6 milliárd forint a költségvetés hozzájárulásából folyt be.

A nyugdíjkiadások 186,3 milliárd forinttal haladták meg a múlt év azonos időszakát, amiből 78,5 milliárd forintott a 13. havi ellátások első hetének összege jelentett februárban. Az egészségbiztosítási alap kiadásai 43 milliárd forinttal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.