Hétezer milliárd forinttal nőtt tavaly a magyar államadósság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2020-ban 9 százalék körüli volt az államháztartási hiány, nagyobb részben e magas hiány miatt jelentősen, nagyjából hétezer milliárd forinttal nőtt a magyar államadósság, a korábbi évnél magasabb áfa-, szja és taobevételek mellett.

Megugrott a magyar államadósság

A tavalyi egész éves deficit  5548,6 milliárd forint lett, az uniós módszertan szerinti GDP-arányos államháztartási hiány  várhatóan 9 százalék körül lehet  – közölte a Pénzügyminisztérium (PM).

A magyar államadósság egy év alatt 7002,4 milliárd forinttal nőtt és 2020 végén 36 684,3 milliárd forintot tett ki. A forintadósság 4880,2 forinttal 29 237,3 milliárd forintra nőtt és az összes adósság 79,7 százalékát tette ki. A devizaadósság 2197,0 milliárd forinttal nőtt, amiből 547,0 milliárd forintot a forint gyengülése okozott, a forint gyengülése tehát a magyar államadósság szempontjából is kedvezőtlen hír, nem csak az infláció tekintetében. A nettó kamatfizetése 16,4 százalékkal 980,5 milliárd forintra nőtt.

1200 milliárd forintot költött a kormány év végén

Tavaly decemberben a költségvetés bevételei 23,0 százalékkal, a kiadások 111,3 százalékkal múlták felül az egy évvel korábbiakat. A kormány év végi forrásbiztosító intézkedései mintegy 1200 milliárd forint többletkiadással jártak. Az év végi intézkedések keretében a kórházi adósságrendezésre 44,5 milliárd forintot fordított a kormány. Ezen túl gazdaságvédelmi, oktatási-nevelési és egészségügyi célokat, kulturális tevékenységek finanszírozását szolgálták a decemberi intézkedések – közölte a PM.

2020 decemberében 664,8 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, így az egész évi uniós bevétel  1684,2 milliárd forintot tett ki, miközben uniós kiadások meghaladták a 2025,4 milliárd forintot (ami nyilvánvalóan a korábbi évek gyorsított forráslehívásának köszönhető – a szerk.).

2020-ban 614,7 milliárd forintot tettek ki a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések.

Több tao, áfa, szja

A jelentésből kiderül: társasági adó jogcímen a 2020-ban 406,5 milliárd forint bevétel realizálódott, 103,2 milliárd forinttal magasabb összeg az egy évvel korábbinál.

Általános forgalmi adóból 4669,0 milliárd forint bevétele keletkezett a költségvetésnek, ami az egy évvel korábbi bevételt 136,6 milliárd forinttal, 3,0 százalékkal múlta felül.
magyar államadósság
A jövedéki adóból származó 1196,0 milliárd forint tavalyi bevétel  19,6 milliárd forinttal – 1,7 százalékkal – volt magasabb az egy évvel korábbnál. A dohánytermékek után befolyt jövedéki adó 9,6 százalékkal nőtt, az üzemanyagok utáni 1,5 százalékkal csökkent az előző évhez képest.

A 2527,7 milliárd forint személyi jövedelemadó bevétel  volt 103,1 milliárd forinttal – 4,3 százalékkal – magasabb a bázisidőszakban befolyt összegnél.
A társadalombiztosítási alapok 5901 milliárd forint bevétele 5,9 százalékkal elmaradt az előző évitől azzal együtt is, hogy a költségvetési támogatásuk 3,8 százalékkal, 652 milliárd forintra nőtt.

Lakásépítési támogatások, családi támogatások, harci jármű beszerzések, stb.

A kiadási  oldalon a lakásépítési támogatásokra fordított 251,5 milliárd forint az előző évhez viszonyítva 60,3 milliárd forinttal több. A családi támogatásokra 2020-ban összesen 398,4 milliárd forintot fordítottak, 0,8 milliárd forinttal kevesebb, mint az előző évben.

A költségvetési szervek kiadásai mérlegsoron a 7380,9 milliárd forint kiadás jelent meg, 18,5 százalékkal több az előző évinél.  Ebből 201,5 milliárd forinttal, 3537,9 milliárd forintra nőtt a személyi juttatásokra és járulékokra kifizetett összeg, ami  tartalmazza az egészségügyi dolgozók részére az egyszeri, 500 ezer forint rendkívüli juttatás kifizetését. Ezenkívül 588,3 milliárd forint a külképviseletek igazgatásánál jelent meg, amiből a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések 537,9 milliárd forintot tettek ki,  177,3 milliárd forint az Állami Egészségügyi Ellátó Központ kiadása volt amiből 123,1 milliárd forint a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzésekre kellett. A főként harckocsik és gyalogsági harcjármű beszerzésére és helikopterbeszerzésre kifizetett összeg 323,0 milliárd forint volt.

Az egyéb szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok soron szereplő kiadások között a PM jelentése egyebek mellett kiemelte  244,9 milliárd forint kifizetését a Turisztikai fejlesztési célelőirányzatból, 200,7 milliárd forintot a kiemelt közúti projektekre, 193,2 milliárd forint pedig a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra. A Falusi Útalap programjaira 112,0 milliárd forint,  105,4 milliárd forint pedig  a nagyvállalati beruházások támogatására, 102,4 milliárd forint a nemzeti agrártámogatásokra, 96,5 milliárd forint a határon túli gazdaságfejlesztési programok támogatására, 94,2 milliárd forint a közúthálózat fenntartására és működtetésér jutott. A Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának felújítására 80,9 milliárd forint, a beruházás ösztönzési célelőirányzatból pedig 68,8 milliárd forint kifizetése történt meg, míg  50,3 milliárd forint az egészségipari vállalatok versenyképességének javítására szolgált.

(MTI, Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2020. október 13.

A Takarékbank jövőre 7,2 százalékos GDP-felpattanást vár

Idén a korábban várt 3,2 százaléknál nagyobb, 4,7 százalékos GDP-csökkenéssel, viszont 2021-ben már érdemi, 7,2 százalékos felpattanással számolnak a Takarékbank makrogazdasági elemzői – ismertette Suppan Gergely, a bank vezető elemzője sajtótájékoztatón kedden.