NAV-Figyelő 19. hét: Közelgő SZJA határidő
Múlt héten is számos újdonsággal találkozhattunk a NAV honlapján.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Adómentesen fialtatnák a lakáseladásból befolyó pénzt.
Az ingatlanpiac és a tőkepiac közötti átjárás ösztönzése adókedvezményekkel jó kezdeményezés lehet, ha az a lakásbérleti piac megerősödését hozza magával – állítják szakértők. A témáról múlt héten folytatott egyeztetést Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde elnöke a Pénzügyminisztériumban, ahol a tárca vezetőin kívül jelen voltak a biztosítási szakma és a befektetési szolgáltatók képviselői is. László Csaba, a KPMG adópartnere, volt pénzügyminiszter úgy látja: ha a befektetők figyelmét felkelti a konstrukció, százezres lakásállomány esetében a lakásbérlethez kapcsolódó adóval az állam annyi bevételt érhet el, ami kompenzálja az ingatlanértékesítésnél kieső összeget.
A javaslattevők szerint az ingatlanok eladóit az adózási környezet szinte belekényszeríti újabb ingatlan vásárlásába. Érvelésük szerint erre is visszavezethető, hogy míg tőzsdei részvényeket 200 milliárd forint értékben tulajdonol a lakosság, ingatlanokban 20 ezer milliárd forint (vagyis az éves bruttó hazai termék durván négyötöde) fekszik lakossági megtakarításként. A konstrukció lényege, hogy az ingatlaneladásból befolyó összeget hosszú távú értékpapír-piaci befektetésbe helyezik, amihez adókedvezmények, -mentességek kapcsolódnának.
A magyarok ragaszkodnak a lakásukhoz, az ingatlan lenne az utolsó vagyonelem, amitől megválnának, így nem valószínű, hogy tömegesen értékesítenék otthonukat azért, hogy az így felszabaduló pénzt értékpapírba fektethessék – kommentálta lapunknak az elképzelést Murányi Ákos, a Duna House Kft. vezető elemzője. Hogy ez mennyire így van, azt jól mutatja, hogy mióta a lakáshitelek törlesztőrészlete nagyjából megegyezik a bérlakások havi díjával, mindenki inkább saját otthont vásárol magának, a bérlakáspiacot pedig évek óta a túlkínálat jellemzi. Murányi szerint ezzel a lehetőséggel legfeljebb azok élnének, akik lakást nemcsak használatra, hanem befektetési céllal is vásárolnak, hiszen így gyorsabb megtérülést érhetnek el. A lakást befektetésként vevők aránya azonban elenyésző az otthonteremtési szándékkal vásárlókhoz képest.
A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint jelenleg vizsgálják a javaslatot.
Forrás: Napi Gazdaság
Múlt héten is számos újdonsággal találkozhattunk a NAV honlapján.
Hamisított márkás ruhákat, parfümöket, továbbá zárjegy nélküli cigarettát és alkoholt is találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy az M5-ös autópályán félreállított román furgonban – közölte a NAV bevetési igazgatósága.
Amennyiben a számla korrekciójára kerül sor, felmerül a kérdés, hogy milyen árfolyamot kell alkalmazni a korrekciós bizonylaton.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!