Illegális családi dohányüzemre csapott le a NAV


Dohánylevelek szárításával, aprításával és értékesítésével foglalkozó Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei családra csaptak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói.

A NAV közleményben azt írta, hogy az elkövetők több mint 800 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek. A vámhivatal ismertetése szerint az elkövetők házilag készített dohányvágó gépek segítségével aprították, darálták a kiszárított dohányleveleket, majd az így előállított dohányt értékesítették a fogyasztóknak. A gyártási és értékesítési folyamat megszakításáért a NAV Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói a NAV Bevetési Igazgatóságával közösen tartottak több helyszínen kutatást.

A vámhivatal lefoglalt több mint 140 kilogramm különböző dohányterméket – szárított dohánylevelet, fogyasztási dohányt, dohánytörmeléket -, adózás alól elvont külföldi, illetve zárjegy nélküli cigarettát, ismeretlen eredetű alkoholtermékeket, valamint a dohánylevelek feldolgozásához használt darabológépeket.

Kiemelték: a nyomozás során beszerzett adatok alapján az elkövetők több, mint 800 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek, amelynek biztosításáért a nyomozóhatóság ingatlanokat vett zár alá, illetve egy gépjárművet is lefoglalt.

A dohánygyártást végző elkövetőt költségvetési csalás, az értékesítést végző embereket pedig pénzmosás bűntett elkövetésének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. Mivel a jövedéki termékek olyan ingatlanban voltak, ahol egy 2 éves kisgyermek is élt, és e termékekkel egy helyiségben is tartózkodott, a gyermek védelméért az illetékes szervnél eljárást kezdeményeztek a pénzügyőrök.

A közleményben kitértek arra is, hogy a kutatások során a nyomozók elhullott agancsokat is találtak, emiatt a rendőrség vizsgálatot indított.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Háztáji adok-veszek: lecsapott a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Mosonmagyaróvár melletti tanyán tetten illegális kereskedelmet lepleztek le.

2024. május 6.

Árfolyam az áfában (XIII. rész)

A cikksorozat következő részében a számlán feltüntetett adó forintosításához, valamint a meghatalmazotti számlázás, önszámlázás esetén alkalmazandó árfolyamról lesz szó.

2024. május 3.

Áfacsalókra csapott le a NAV

Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A nagyszabású akció során egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.