Két családvédelmi programra is elég lenne az idei áfatöbblet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is sokkal gyorsabban nő az általános forgalmi adóból származó bevétel, mint amit a gazdaság növekedése alapján várnánk. Mindez azt jelenti, hogy a költségvetésben szereplő tervekhez képest nagyon jelentős többletbevételhez jut a kormány.

Az általános forgalmi adóból származik ma Magyarországon, éves szinten a legtöbb adóbevétel, hozzávetőlegesen minden negyedik adóforint ehhez az adónemhez köthető. Éppen ezért nagyon nem mindegy, hogy a tervekhez képest hogyan alakul az év folyamán az áfabevétel. Idén januártól augusztusig 2904 milliárd forint (pénzforgalmi) bevételre tett szert a költségvetés általános forgalmi adóból, ami a tavalyi év első nyolc hónapi teljesítményéhez képest 19 százalékos növekedést jelent. Ennek egyik fele egy egyszerű technikai változással magyarázható. 2018. januártól ugyanis a megbízhatónak minősített adósok számára 45 napról 30 napra csökkent az áfa visszautalás határideje, ami egy egyszeri, megnövekedett adó-visszaigénylést okozott a tavalyi év elején. Ez a magyarázata annak, hogy a nyolc havi visszaigénylés csak három százalékkal emelkedett idén az előző évhez képest.

ábra: Az első nyolc havi áfabevétel alakulása idén és az elmúlt években (Mrd Ft)

Forrás: Magyar Államkincstár

Tisztább képet kapunk éppen ezért akkor, ha csak a befizetések alakulását nézzük, ám a növekedés így is rendkívül dinamikus. Az első nyolc hónapban a bruttó áfabevétel 12 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, ami különösen annak fényében jelentős, hogy az MNB szeptemberi Inflációs jelentése szerint a háztartások fogyasztását is magában foglaló belföldi felhasználás idén 5,4 százalékkal, a fogyasztói árak pedig 3,3 százalékkal emelkednek.

Amint az a 2. ábrán is látható a bruttó befizetések emelkedése már 2017-ben megkezdődött, de igazán 2018-ban volt jelentős. A növekedés dinamikája tavaly szinte minden hónapban meghaladta a 10 százalékot, néhány hónapban pedig a 20 százalékot is. Ehhez képest idén némileg mérséklődött a befizetések növekedése, de még az idei átlag is jóval 10 százalék felett van. Mindenesetre az, hogy a növekedés csúcspontja, az eddig ismertek szerint valamikor 2018 második felében volt, arra utal, hogy a befizetések meglódulásában jelentős szerepe lehetett a kötelező online számlázás 2018. július 1.-i bevezetésének.

ábra: A havi bruttó bevételek változása az előző év azonos időszakához képest (%)

Forrás: Pénzügyminisztérium

A havi lefutás elsősorban azért fontos, mert ezek alapján lehet megbecsülni, hogy sikerül-e teljesíteni, vagy esetleg túlteljesíteni a kormányzati terveket – ez utóbbi idén (is) szinte biztosra vehető. A tavaly elfogadott költségvetésben 2019-re 4290 milliárd forint áfabevételt tervezett a kormány, amely az elmúlt évhez képest 362 milliárd forintos, azaz 9 százalékos növekedést jelent. Ha azzal számolunk, hogy megáll az eddig tapasztalt rendkívül dinamikus növekedés, és „csupán” a kormányzat által jósolt 9 százalékkal emelkedik az év utolsó négy hónapjában az áfabevétel, akkor is nagyot nyer az állam. Ebben az esetben ugyanis közel 250 milliárd forinttal több bevételhez jut a költségvetés, mint amennyi a tervekben szerepelt. Ez majdnem kétszerese, mint amennyit a teljes családvédelmi programra fordít idén a kormány, ideértve a babaváró hitelt, a falusi CSOK bevezetését, a harmadik gyermek születéséhez kötött jelzálog-hitel elengedését, illetve a nagycsaládosok autóvásárlási programját.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Háztáji adok-veszek: lecsapott a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Mosonmagyaróvár melletti tanyán tetten illegális kereskedelmet lepleztek le.

2024. május 6.

Árfolyam az áfában (XIII. rész)

A cikksorozat következő részében a számlán feltüntetett adó forintosításához, valamint a meghatalmazotti számlázás, önszámlázás esetén alkalmazandó árfolyamról lesz szó.

2024. május 3.

Áfacsalókra csapott le a NAV

Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A nagyszabású akció során egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.