Kis falukban százmilliós adóhiányok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) közzétette azoknak az adózóknak a nevét, akiknél jogerős határozatban jelentős összegű adóhiányt állapított meg és fizetési kötelezettségüket nem teljesítették az előírt határidőre.

A negyedévente publikált listára a magánszemélyek 10 milliós, más adózók 100 millió forintot meghaladó összegű adóhiány esetén kerülhetnek fel nevükkel, lakóhelyükkel, székhelyükkel, a megállapított adóhiány és jogkövetkezmények összegével együtt. A most publikált listán feltűnően sok a (legalábbis nevében) kereskedelmi cég, mellettük főleg építőipari cégek vannak még nagyobb számban.

A pálmát egy inárcsi székhelyű cég viszi el, amelynél 1,022 milliárd forintos adóhiányt állapított meg az állami adóhatóság, amire több mint 667 millió forint jogkövetkezmény (bírság, késedelmi pótlék stb.) rakódik. A lista szerint további tíz társaság is 500 millió forint feletti adóhiányt halmozott fel. A magánszemélyek körében a „csúcs” 118,7 millió forint.

Az adóhatóság közzétette azoknak a nevét is, akik elmulasztották bejelentkezési kötelezettségüket, e listára ezúttal 51-en kerültek fel.

700 milliós jogkövetkezmények

Az APEH honlapján közölt lista szerint a BARAX Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-nél, 1.022.090.000 forint adóhiányt állapított meg a hatóság, a 2365 Inárcs, Kossuth L.u.24. címen bejegyzett vállalkozásnál a megállapított jogkövetkezmények összege 667.122.000 forint.

A listán a második az 1033 Budapest, Bécsi út 120. alatt bejegyzett, felszámolás alatt álló HYDROSTOP Építőipari Tervező, Kivitelező és Fővállalkozó Kft., amelynél az adóhiány 835,3 millió, a jogkövetkezmény 799,4 millió forint.

A harmadik, ugyancsak felszámolás alatt álló GALION Kötött és Divatáru Gyártó és Kereskedő Kft-nél (1032 Budapest, Kiscelli u.76.) a feltárt 754,982 millió forint adóhiány mellett 725,2 millió forint jogkövetkezményt szabtak ki. A lista „negyedik helyezettje” 754,4 millió forintos adóhiánnyal és 720,11 millió forint jogkövetkezménnyel az EUROSEP 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.”fa” (1076 Budapest, Thököly u.8. fszt. 1.), az ötödik 748,1 millió forint adóhiánnyal és 553,2 millió forint jogkövetkezménnyel a HOSSZÚ & MAYER Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.”fa” (1132 Budapest, Váci út 16.).

Tés, Sülysáp, Jánkmajtis lakói

A magánszemélyeknél a „listavezető” Kiss Gáborra, 8109 Tés, Petőfi utca 37., 118,7 millió forint adóhiány és 76,4 millió forint jogkövetkezmény jut, míg a második Sóber János, 2241 Sülysáp, Szív utca 6/A, 118 millió forint hiányt és 68 millió forint jogkövetkezményt halmozott fel. A harmadik Farkas Elemérné, 4171 Jánkmajtis, Zrínyi utca 20. adóhiánya 107,5 millióforint, jogkövetkezménye 90,8 millió forint. Mónus Ferencre, 5600 Békéscsaba, Kazinczy utca 2., 84., millió forint adóhiány mellett, 68,9 millió forint jogkövetkezmény jut, míg az ötödik Ehrlich Edina, 2241 Sülysáp, Hunyadi utca 61., 73,4 millió forint adóhiányt és 45,8 millió forint jogkövetkezményt tudhat magáénak.

Az tartozások jóval magasabbak, mint a vagyonosodási vizsgálatokkal feltárt adóhiányok.

Forrás: Piac&Profit


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Csoportos társaságiadó-alany tagjainak nyilatkozata a jövedelem-(nyereség-)minimumról

„A”, „B” és „C” társaság 2023. január 1-je óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek, a csoportkép-viselői feladatokat „C” társaság látja el. A 2023-as adóévről szóló bevallás összeállítása során merült fel az a kérdésünk, hogy a csoportos társaságiadó-alanynak kell-e alkalmaznia a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályokat, vagy azokat a csoporttagoknak kell figyelembe venniük az egyedi adóalap megállapítása során. A 2329 jelű nyomtatvány NY-01-es lap 30. sorában a csoportképviselő kinek (mely adózónak) a vonatkozásában nyilatkozik a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályok alkalmazásáról?

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.