Kis magyar pénztörténet – Koronától pengőig (6. rész)
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A pénzeknek is megvan a maguk története. Ez gyakran kapcsolódik nevezetes történelmi eseményekhez, uralkodókhoz, de az is előfordult – többször is –, hogy magával a pénzzel írtak történelmet. Ilyen események a magyar históriában is előfordultak. A XIX. század végétől a második világháború végéig a magyar pénztörténetet jobbára a sodródás jellemzi. I. világháború, Tanácsköztársaság, II. világháború a fő történelmi események, de a trianoni békediktátum is jelentősen hozzájárult a kialakult válságokhoz.
A bank köteles minden rendelkezésre álló eszközzel gondoskodni arról, hogy a papírpénz (bankjegyek) érccel való beváltásának törvényes szabályozásáig jegyeinek az az értéke, amely az aranyvalutás vagy értékállandó valutával bíró országokra szóló váltók árfolyamában jut kifejezésre, állandó maradjon.
(Részlet a Magyar Nemzeti Bank létesítéséről és szabadalmáról szóló 1924. évi V. törvénycikkből)
Az első részben bemutattuk a pénz „feltalálásának” társadalmi szükségességét, ismertettük a pénz funkcióit. Szent István verette az első magyar pénzeket, az első jelentősebb pénzreformot Károly Róbert hajtotta végre. Reformjának sikerességéhez nagyban hozzájárult, hogy Magyarország aranytermelése akkoriban az európai aranytermelés 80-90%-át tette ki, de jelentős volt az ezüstbányászat is.
A második részben szóltunk Luxemburgi Zsigmond 1405-ös pénzügyi törvényeiről, Hunyadi Mátyás intézkedéseiről, illetve az ezüsttallér megjelenéséről.
A cikksorozat harmadik részében az első nagy európai infláció kiváltó okait elemeztük, illetve Bethlen Gábor pénzpolitikájáról szóltunk, aki intézkedéseivel hatékony választ tudott adni a pénzromlásra.
A negyedik részben szóltunk a Rákóczi-szabadságharc pénzeiről, később Mária Terézia bocsájttatta ki az első papírpénzeket, a pénzrendszert – sajátos módon – ezüstalapúvá alakították, illetve arról, hogy az 1848-49-es szabadságharc idején vert pénzérmék és nyomtatott bankók felirata már magyar nyelvű volt.
Az ötödik részben az ezüstalapú forintot felváltó aranyalapú osztrák-magyar korona bevezetéséről szóltunk, amely fontos és szükségszerű lépés volt, de a késlekedés jelentős károkat okozott a Monarchiának.
Az osztrák-magyar korona válsága
Az európai nagyhatalmak a XX. század elején készültek egy újabb háborúra. Az okot – legalább is látszólag – a szarajevói merénylet szolgáltatta, amelyet követően mindegyikük (Osztrák-Magyar Monarchia, Németország, Anglia, Franciaország, Oroszország, Olaszország) belépett a háborúba. A mindent jól meggondoló és megfontoló Ferenc József császár 1914. július 28-án (napra pontosan egy hónappal a szarajevói merényletet követően) küldette el az első hadüzenetet Szerbiának.
Már egy nappal a szerb hadüzenetet követően, július 29-én elrendelték a budapesti tőzsde bezárását. Eredetileg ezt csak három napra tervezték, de ezt követően megszüntették a hivatalos árjegyzést, betiltották a magánforgalmat, többször is meghosszabbították a bezárást. Végül 1916. március 14-étől nyitott ki újból a tőzsde, egyelőre csak félhivatalosan a magánforgalom számára, a hivatalos árjegyzés viszont továbbra is szünetelt.
A tőzsdezárás után egy hónappal, 1914. augusztus 1-jétől fizetési moratóriumot vezettek be: az augusztus 1-je előtti tartozások megfizetésére kéthetes halasztást engedélyeztek. Ezt a moratóriumot összesen öt alkalommal hosszabbították meg, és csak egy évvel később, 1915. július 28-tól került sor a fokozatos megszüntetésére.
A háború finanszírozására jegybanki kölcsön csak korlátozottan állt rendelkezésre, mert a jegybanki szabályozás csak ezt tette lehetővé. Így nem maradt más lehetőség, hadikölcsön-kötvényeket bocsátottak ki. A kibocsátásokra összesen 8 alkalommal került sor, az örökös tartományokban 35 milliárd, Magyarországon 15 milliárd korona értékben. Hogy ez mennyire nagy összeg volt, jól mutatja az, hogy a háború előtti utolsó „rendes” költségvetésben (1914. évi XXVII. törvénycikk az 1914/15. évi állami költségvetésről – ezt még a szarajevói merénylet előtt, 1914. június 24-én hirdették ki) a bevételi főösszeg alig haladta meg a 2 milliárd koronát. (A kötvények jegyzését persze hazafiúi kötelezettségként hirdették, a visszafizetés sorsa itt sem lett más, mint a korábban és később kibocsátott hasonló értékpapíroké, a befektetések szép lassan elenyésztek!) A háború finanszírozására – az előzőeken felül – Magyarország 14 milliárd korona kölcsönt is felvett a központi banktól (Osztrák-Magyar Bank).
Az Osztrák-Magyar Monarchia időszakában egészen 1914-ig ismeretlen volt az infláció. A jórészt fedezetlen pénzkibocsátás és hadikölcsön-kötvények kibocsátása következtében az első világháború végére már 60%-os volt a pénzromlás mértéke.
A világháború harci cselekményei fegyverszüneti egyezménnyel értek véget, amelyeket követően elkezdődtek a béketárgyalások. II. Miklós orosz cár, II. Vilmos német császár és I. Károly, a Habsburg Birodalom császára kénytelenek voltak lemondani uralkodói címükről (mindegyikük trónvesztése eléggé sajátos volt, ennek részleteire itt nem térünk ki). Talán mégsem gondolta és fontolta ezt meg apostoli királyunk eléggé!
IV. Károlyt ábrázoló aranyérme 1918-ból. Forgalomba már nem került.
Magyarországon 1918 őszén kitört az őszirózsás forradalom, majd 1919-ben létrejött a Tanácsköztársaság. A forgalomban továbbra is az osztrák-magyar korona volt, az Osztrák-Magyar Bank számára kizárólagos szabadalom biztosította a papírpénznyomtatást a Monarchia teljes területén, Bécsben folyt a bankjegygyártás, Magyarországot is onnan látták el. Az első világháború során a bécsi kormányzat szándékosan csökkentette Magyarország bankjegyellátását, kevés volt a forgalomban lévő bankjegy, emiatt (illetve az infláció miatt is) pénzhiány alakult ki.
A Károlyi-kormány (1918. október 31. – 1919. január 11.) arra kérte a közös bankot, hogy juttasson nyomólemezeket és papírt a bankjegygyártás elindításához Budapestre. Megkapták a háború idején gyártott 1 és 2 koronás bankók, valamint az ideiglenes (szükség-) pénzként nyomtatott 25 és 200 koronás, ún. fehér pénzek nyomólemezeit, a korábbi, ún. kék pénzek nyomtatásának lehetőségét az osztrákok megtartották maguknak. A bankjegyek nyomtatását a Károlyi-kormány készítette elő, majd a Tanácsköztársaság idején is folytatódott forgalomba hozataluk.
Szükségpénz 1919-ből. Becserélésére nem került sor, hamisítványnak minősítették
A nyomólemezek segítségével kibocsátott bankjegyeket Tanácsköztársaság bukása után Bécsben hamisítványnak minősítették.
A pénzínség enyhítésére a Tanácsköztársaság Forradalmi Kormányzótanácsa kötelezte a Magyar Postatakarékpénztárat postatakarék-pénztári jegyek forgalomba hozatalára. Öt-, tíz- és húszkoronások kerültek forgalomba, illetve forgalomba már nem kerültek a legyártott száz és ezerkoronások.
Érmékből a világháború éveiben csak 10 és 20 filléreseket vertek. A körmöcbányai üzem gépeit 1918 október 25-30-án leszerelték, és végül Csepelre szállították, az érmék verése ezt követően itt folyt, jó ideig továbbra is K.B. verdejellel, még az évszámot sem változtatták meg, egészen 1920-ig 1915, 1916 és 1918 szerepelt a vert érméken.
A Postatakarékpénztár pénzjegyei. Az 5, 10, 20 koronások forgalomba kerültek, a 100 és 1000 koronást kinyomtatták, de forgalomba már nem kerültek.
A trianoni békeszerződés a Monarchia utódállamaira kötelezettségeket írt elő a monetáris rendszerre vonatkozóan is.
Az 1919. szeptember 10-én aláírt osztrák békeszerződésben kötelezték az utódállamokat a korábban használt bankjegyek felülbélyegzésére, majd a valutacserére. Rendelkeztek egyszersmind az Osztrák-Magyar Bank felszámolásáról is, megszüntetve (sőt megtiltva!) ezzel a közös valutából származó előnyöket a Monarchia utódállamai között. A trianoni békemegállapodás szinte szó szerint megismételte az osztrák békeszerződés vonatkozó részeit, a legfontosabb kötelezettségeket a 189. Cikk tartalmazta (ld. a mellékletben).
Az utódállamok különböző időpontokban ugyan, de viszonylag gyorsan éltek a felülbélyegzés eszközével, majd bevezették saját valutáikat is. Ez – Ausztriát és Magyarországot kivéve – a birodalomtól való függetlenségük kinyilvánításának is eszköze volt.
Magyarország utolsóként alkalmazta a felülbélyegzést 1920 tavaszán. A bankjegyekre gumibélyegzőkkel a „Magyarország” feliratot nyomtatták. Az utolsóként alkalmazott valutacsere és a könnyen hamisítható bélyegzésnek az lett a következménye, hogy a Monarchia utódállamaiból Magyarországra áramlottak be a Monarchia bankjegyei, ami szintén hozzájárult az infláció növekedéséhez. A bankjegyek felét bevonták a felülbélyegzési eljárás során, és cserébe 4%-os kamatozású, át nem ruházható államkötvényt bocsátottak ki. Ez a kényszerkölcsön-kötvény a későbbiekben vagyonadó fizetésére és a földreform során juttatott földbirtok ellenértékének megfizetésére volt felhasználható. Így a felülbélyegzés és a kényszerkölcsön eredményeképpen a forgalomban lévő érvényes bankjegyek összértéke a bemutatott 8,87 milliárd korona helyett 4,435 milliárd koronára csökkent.
A 10 és 10000 korona címletű bankjegyeket a trianoni diktátumnak megfelelően felülbélyegezték, majd később – sajátos módon – magyar koronára váltották.
A felülbélyegzéseket követően az Osztrák-Magyar Bank teendői Magyarországon 1921. július 31-ével megszűntek.
A bankjegyek cseréjéről és önálló magyar jegyintézet felállításáról a pénzforgalom ideiglenes szabályozásáról szóló 1921. évi XIV. törvénycikk rendelkezett, ezzel létrejött a pénzügyminiszter felügyelete alatt működő Magyar Királyi Állami Jegyintézet. A Magyar Nemzeti Bank létrejöttéig ez az intézmény látta el a központi bank szerepét. A felülbélyegzett bankjegyek helyébe ezzel az ugyanolyan névértékű (egy-egy arányban becserélt) magyar korona lépett.
Az infláció felgyorsulása, a magyar korona válsága
Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter (1920. december 16. – 1921. szeptember 27.) igyekezett a nemzeti valuta stabilizálását megvalósítani. Ez kezdetben sikeresnek is tűnt, de később kudarcba fulladt, a stabilizációs kísérlet újabb fedezetlen pénzkibocsátást eredményezett, ami egekbe emelte az inflációt.
II. Rákóczi Ferenc, Mátyás király, Árpád fejedelem és Szent István. A hatalom értékválasztása 1920-ban az újonnan kibocsátott magyar koronán.
A háború elején a százkoronás papírpénz száz aranykoronával volt egyenértékű. 1918-ra már csak 40, 1919-re 6, 1922-re fél aranykoronát ért. Az infláció ezt követően gyorsult fel igazán. A következő táblázat szemléletesen mutatja be a pénzromlás sebességét:
| Időszak |
Az aranykorona értéke papírkoronában |
| 1923 első fele |
1 074 |
| 1923 második fele |
5 714 |
| 1924 első fele |
14 580 |
| 1924 második fele |
15 481 |
| 1925 első fele |
14 516 |
| 1925 második fele |
14 442 |
Az inflációs csúcs 1923 júliusában volt, havi mértéke elérte a 98%-ot.
A pénzügyminisztérium vezetését 1921. december 3-án Kállay Tibor vette át. Eleinte Hegedüs módszerét követve „bankópréssel”, vagyis az infláció felpörgetésével kísérletezett, de ennek sikertelenségét belátva radikálisabb lépésekhez nyúlt. Kikényszerítette az adóreformot, illetve sikerült 1923-ra a Népszövetséggel egy újjáépítési kölcsön kereteit megfogalmazni. Ennek eredményeként az infláció további növekedését 1924 év közepére sikerült megállítani, sőt a megvalósított intézkedések és a kilátásba helyezett kölcsönök stabilizálták a valutarendszert.
Az infláció – természetesen – átrendezte a jövedelmi és vagyoni viszonyokat is. Az alapvető élelmiszerek árdrágulása az általános infláció akár 2-3-szorosát is elérte. A bérek növekedése viszont elmaradt az árak növekedésétől, általában a felét sem érte el az inflációnak, ami növelte a társadalmi rétegek egymástól való távolságát (differenciáltságát). A hadikölcsönök és a bankbetétek elértéktelenedtek, akiknek viszont jelzálogkölcsönük volt, a korábbi érték szinte jelképes töredékéért meg tudtak szabadulni kötelezettségeiktől. Ez különösen kedvezett az ingatlantulajdonosoknak.
A Magyar Nemzeti Bank létrejötte
A központi hatalomtól és az államigazgatástól is független jegybank felállításáról a Magyar Nemzeti Bank létesítéséről és szabadalmáról szóló 1924. évi V. törvénycikkben döntött az országgyűlés. A törvény alapján a pénzügyminiszter felügyelete alatt működő Magyar Királyi Állami Jegyintézet megszűnt, és a jegybanki teendőket a részvénytársasági formában működő, 1924. június 24-én felállított Magyar Nemzeti Bank (MNB) vette át. Első elnöke Popovics Sándor volt.
Az eredeti szándékok szerint csak magánosok jegyezhettek volna részvényeket, de a 300 000 db részvényből végül 118 5010 db, az alaptőke 39,5%-a a kincstár tulajdonába került. Az MNB működése azóta folyamatos, a tulajdoni hányadban viszont változás következett be, jelenleg 100%-ban állami tulajdonban lévő intézmény.
A bank deviza- és aranykészletét kiegészítette a Bank of England 4 millió fontos (ez 82 millió aranykoronának felelt meg) kölcsöne, illetve kötelezettségvállalása a koronának fontra való korlátlan átváltására.
A népszövetségi kölcsön
Az I. világháborús jóvátételi összeg (hadisarc!) megállapításával párhuzamosan folytak tárgyalások a Magyarországra terhelt zálogjogok feloldásáról és egy reorganizációs kölcsön felvételéről. Ilyen kölcsönt több utódállam is kapott (volt, aki többször is), és talán Ausztria példája volt a legszemléletesebb, ahol sikerült ennek segítségével az inflációt megállítani, az államháztartás egyensúlyát megteremteni.
A tárgyalópartnerek már az előzetes tárgyalások során világossá tették, hogy a kölcsön nyújtásának és a zálogjogok feloldásának feltétele a jóvátételi összeg elfogadása, továbbá ellenőrzési jogosultságot is kikötöttek a kölcsön felhasználására vonatkozóan.
A jóvátétel pénzben fizetendő összegét 179 millió aranykoronában állapították meg, amelyet az 1927/28-as költségvetési évtől 1942/43-ig kellett volna fizetni (emelkedő összegekkel). Ebből a 20-as évek végéig Magyarország 30 millió aranykoronát kifizetett, majd a világgazdasági válság idején teljesen felfüggesztette a jóvátétel fizetését.
A kölcsönnyújtás feltételrendszerét két jegyzőkönyvben rögzítették, amelyeket a magyar Országgyűlés törvényben fogadott el. Ez volt az államháztartás egyensúlyának helyreállításáról szóló 1924. évi IV. törvénycikk.
Az indoklás első soraiban fogalmazták meg a kölcsönfelvétel szükségességét és feltételeit:
| A négy évnél tovább tartott világháború és az azt követett események következtében úgy állami költségvetésünk, mint a külállamokkal való fizetési mérlegünk súlyos deficitbe került. Ezen deficiteknek a megszüntetése képezi az előfeltételét gazdasági és pénzügyi talpraállásunknak. Az erre irányuló törekvéseknek azonban mindaddig meddőknek kellett maradniok, amíg egyrészt nem áll a pénzügyi kormányzat rendelkezésére megfelelő tőke, amellyel a pénz értékének a stabilitása a költségvetés egyensúlyának a helyreállításához szükséges átmeneti idő alatt biztosítható és amíg másrészt – a reparációs kérdés megoldásának eddig volt bizonytalansága folytán – nincs meg az a bizalom, amely a megfelelő tőkeimportok útján a fizetési mérleg hiányait ellensúlyozhatná. |
A szanálási programban a következőkről rendelkeztek:
- stabilizálni kell a nemzeti valutát,
- független jegybankot kell létesíteni,
- növelni kell az adóbevételeket,
- csökkenteni kell az állami alkalmazottak számát, csökkentve ezzel az állami kiadásokat is.
A jegyzőkönyvben 250 millió aranykoronában rögzítették a kölcsön összegét, amelyet több (8) ország biztosított, a legfőbb hitelezők Anglia, az Egyesült Államok, Olaszország és Svájc voltak. A kamatlábat általában 7,5%-ban állapították meg, kivéve Olaszországot, ő 8,0%-ra tartott igényt.
A szanálási terv időtartamát két és fél évben állapították meg, de ennél korábban, 1926 június 30-ával befejeződött, ezzel megszűnt Magyarország fölött a népszövetségi ellenőrzés.
A pengő bevezetése
Mivel a papírpénz-rendszer aranyfedezet nélkül alapvetően bizalmi kérdés, és a korona ebben az értelemben 1914 és 1924 között ezt a bizalmat elveszítette, egy új pénznem bevezetése segíthetett a bizalom visszaszerzésében.
A pengőérték megállapításáról és az ezzel összefüggő rendelkezésekről szóló 1925. évi XXXV. törvénycikk rendelkezett egy új, aranyalapú valuta bevezetéséről. A pengő elnevezés arra utalt, hogy az aranyból vert pénzek csengtek, az ezüstből vertek pengő, míg a rézből vertek kongó hangot adtak. A XVIII. században az ezüstpénzeket pengő forintnak nevezték, erre utalt vissza az új valuta elnevezése. (Más elnevezések is „versenyben voltak, így a turul, a turán, a libertás vagy a máriás.)
A törvény pontosan meghatározta a pengő aranytartalmát:
|
3. § Az értékpénzt alkotó arany érmék 900 ezredrész aranyat és 100 ezredrész rezet tartalmazó ötvözetből veretnek.
Egy kilogramm ötvözött aranyra 3420 pengő, következéskép egy kilogramm finom aranyra 3800 pengő esik.
4. § Arany értékpénzül
a) húsz-pengős
b) tíz-pengős
érmék veretnek.
Egy kilogramm ötvözött aranyból 171 darab húsz-pengős vagy 342 darab tízpengős, tehát egy kilogramm finom aranyból 190 darab húsz-pengős vagy 380 darab tíz-pengős arany érme veretik.
A húsz-pengős nyerssúlya 5.8479531 gramm, finomsúlya 5.2631578 gramm, a tíz-pengős nyerssúlya 2.9239765 gramm, finomsúlya pedig 2.6315789 gramm. |
A forgalom számára nem vertek nemesfémpénzt.
A pengő bevezetésének időpontja 1927. január 1-je volt, egy pengő 12 500 koronának felelt meg (ezt is rögzítette a törvény).
Mivel a bevezetés és a pénzcsere hosszabb időt vett igénybe, ezért a bevezetés időpontját követően is kötelező volt elfogadni a koronát még egy ideig.
A pengő a II. világháború végéig értékálló pénzként működött.
Történelmi személyiségek a pengőn, annak kibocsátásakor
Irodalom:
Corpus Juris Hungarici (KJK-KERSZÖV Kft., 2000, Budapest)
Kovács György: „Globalizációs” kihívások és a magyar pénztörténet (in Pénzügyek és globalizáció, SZTE GTK Közleményei, szerk.: Botos Katalin, JATEPress, Szeged, 2005, 107-137. pp)
Magyar Katolikus Lexikon vonatkozó címszavai
Magyar Nemzeti Múzeum – Éremtár – „B” gyűjtemény
Maticsák Sándor: A mókusbőrtől az euróig – Pénznevek etimológiai szótára (Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2018)
Melléklet: A Trianoni békeszerződés valutacserére vonatkozó rendelkezése
|
189. Cikk. 1. Azok az Államok, amelyekhez a volt Osztrák-Magyar Monarchia területeiből valamely részt csatoltak, vagy amelyek az említett Monarchia feldarabolásából keletkeztek, ideértve Ausztriát és Magyarországot, kötelesek az Ausztriával kötött Békeszerződés életbelépésétől számított két hónapon belül külön erre a célra szolgáló s államonkint eltérő bélyeggel ellátni az Osztrák-Magyar Banknak saját területeiken levő bankjegyeit, hacsak ez a felülbélyegzés már előbb meg nem történt.
2. Azok az Államok, amelyekhez a volt Osztrák-Magyar Monarchia területeiből valamely részt csatoltak, vagy amelyek az említett Monarchia feldarabolásából keletkeztek, ideértve Ausztriát és Magyarországot, kötelesek az Ausztriával kötött Békeszerződés életbelépésétől számított tizenkét hónapon belül a fent meghatározott módon felülbélyegzett bankjegyeket saját pénzjegyeikre vagy valamely új pénznemre általuk meghatározható módozatok szerint becserélni.
3. Azoknak az Államoknak Kormányai, amelyek az Osztrák-Magyar Bank pénzjegyeinek becserélését felülbélyegzés, saját pénzjegyeiknek vagy valamely új pénznemnek kibocsátása útján már keresztülvitték és ennek a műveleteknek folyamán a bankjegyeknek összességét vagy egy részét felülbélyegzés nélkül a forgalomból kivonták, kötelesek az ekként forgalomból kivont bankjegyeket vagy felülbélyegezni, vagy a Jóvátételi Bizottság rendelkezésére bocsátani.
4. Azok a Kormányok, amelyek a bankjegyeket a jelen cikk rendelkezései értelmében saját pénzjegyeikre vagy valamely új pénznemre becserélték, kötelesek az Ausztriával kötött Békeszerződés életbelépésétől számított tizennégy hónapon belül az Osztrák-Magyar Bank minden bankjegyét amelyet a becserélés folyamán bevontak, akár felül vannak bélyegezve, akár nem, a Jóvátételi Bizottsághoz beszolgáltatni.
5. A Jóvátételi Bizottság a hozzá a jelen cikk rendelkezései értelmében beszolgáltatott minden bankjegyre nézve az idetartozó Függelék rendelkezései szerint jár el.
6. Az Osztrák-Magyar Bank felszámolásának műveletei az Ausztriával kötött Békeszerződés aláírását követő napon kezdődnek.
7. A felszámolást a Jóvátételi Bizottság részéről erre a célra kinevezett biztosok végzik. A felszámolás folyamán a biztosoknak a Bank alapszabályait és általában a Bank üzletvezetésére vonatkozó szabályzatokat kell szem előtt tartaniok, amennyiben a jelen cikk rendelkezéseivel nem ellenkeznek. Ha a felszámolásra irányadó jogszabályok értelmezése iránt kétségek támadnak, akár a jelen cikkekben és Függelékekben, akár a Bank alapszabályaiban foglalt rendelkezésekről van is szó, a vitás esetben vagy a Jóvátételi Bizottság vagy a Bizottság részéről kinevezett döntőbíró határoz. A határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye.
8. A Bank részéről az 1918. évi október hó 27.-ike után kibocsátott bankjegyek kizárólagos biztosítékául a volt vagy a jelenlegi Osztrák és Magyar Kormányok részéről kibocsátott és a nevezett bankjegyek fedezetéül a banknál letétbe helyezett kötelezvények fognak szolgálni. Ellenben a Bank cselekvő vagyonának egyéb részeire a kérdéses bankjegyek birtokosainak semminemű joguk sem lesz.
9. A Bank részéről az 1918. évi október hó 27.-ig bezárólag kibocsátott bankjegyek birtokosainak, amennyiben ezek a bankjegyek a jelen cikk rendelkezései értelmében a felszámolásnál való figyelembe vétel követelményeinek egyáltalán megfelelnek, egyenlő joguk lesz a Bank minden cselekvő vagyonára. A volt vagy a jelenlegi Osztrák és Magyar Kormányok részéről kibocsátott és a különféle bankjegykibocsátások fedezetéül a Banknál letétbe helyezett kötelezvényeket nem lehet a Bank cselekvő vagyonához tartozóknak tekinteni.
10. A volt vagy a jelenlegi Osztrák és Magyar Kormányok részéről az 1918. évi október hó 27.-ig bezárólag kibocsátott bankjegyek fedezetéül a Banknál letétbe helyezett kötelezvényeknek meg kell semmisíteni azt a részét, amely megfelel azoknak a bankjegyeknek, amelyeket a volt Osztrák-Magyar Monarchia 1914. évi július hó 28.-án fennállott területein az ezen területek átcsatolásaiban részes vagy az említett Monarchia feldarabolásából keletkezett Államok, ideértve Ausztriát és Magyarországot is, becseréltek.
11. Azok a kötelezvények, amelyeket a volt vagy a jelenlegi Osztrák és Magyar Kormányok az 1918. évi október hó 27.-ig bezárólag kibocsátott bankjegyek fedezetéül letétbe helyeztek és amelyek a jelen cikk 10. pontjának alkalmazása következtében megsemmisítésre nem kerültek, ezentúl is megfelelő összeg erejéig biztosítékául fognak szolgálni az ugyanezen kibocsátások olyan bankjegyeinek, amelyek az 1919. évi június hó 15.-én a volt Osztrák-Magyar Monarchia területein kívül voltak. Ilyen bankjegyeknek kell tekinteni valamennyi más bankjegy kizárásával: 1. azokat a bankjegyeket, amelyeket az utódló Államok saját területeiknek a volt Monarchia határain kívül eső részén gyűjtöttek össze és a jelen cikk 4. pontja értelmében szolgáltatnak be a Jóvátételi Bizottsághoz; 2. az összes többi Államokban összegyűjtött bankjegyeket, amelyeket az idetartozó Függelék rendelkezéseinek megfelelő módon a Bank felszámolásával megbízott biztosoknál mutattak be.
12. Az 1918. évi október hó 27.-ig bezárólag kibocsátott összes többi bankjegyek birtokosainak semminemű joguk nincs a volt vagy a jelenlegi Osztrák és Magyar Kormányok részéről a bankjegyek fedezetéül letétbe helyezett kötelezvényekre, sem általában a Bank cselekvő vagyonára. Azok a kötelezvények, amelyeket a 10. és 11. pontok rendelkezéseihez képest sem meg nem semmisítettek, sem nem érvényesítettek, érvényüket vesztik.
13. Kizárólag Ausztriának és Magyarországnak Kormányai lesznek, mindegyik az őt illető rész erejéig és minden más Állam kizárásával, felelősek az érvényüket nem vesztett mindazokért a kötelezvényekért, amelyeket a volt vagy a jelenlegi Osztrák és Magyar Kormányok a bankjegykibocsátások fedezetéül a Banknál letétbe helyeztek.
14. Az Osztrák-Magyar Bank bankjegyeinek birtokosai semmiféle igényt sem támaszthatnak sem Ausztria sem Magyarország Kormányaival, sem pedig bármely más Állam Kormányával szemben olyan károk címén, amelyek őket az Osztrák-Magyar Bank felszámolása folytán esetleg érték.
15. Abban az esetben, ha a jelen Szerződés aláírásának kelte miatt gyakorlati nehézségek merülnének fel, a Jóvátételi Bizottságnak a jelen cikkben megállapított határidőket joga lesz megváltoztatni. |
