A közvetett adózás rendszere a Dél-afrikai Köztársaságban (5. rész)
A Dél-afrikai Köztársasság a kontinens egyik legerősebb gazdasága. Az ország különleges áfarendszerét ismertetjük.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Összesen mintegy 50 millió forint regisztrációs adót, áfát és társasági adót nem fizetett be az államnak egy Pest megyei gazdasági társaság 2005-ben – közölte a vám- és pénzügyőrség szóvivője pénteken az MTI-vel.
Sipos Jenő ezredes közleményében azt írta: a nyomozás eddigi adatai szerint a gazdasági társaság 2005-ben úgy helyezett forgalomba 48 gépkocsit, hogy a regisztrációs adó megfizetését hamis okmányokkal igazolták.
Ezért közokirat-hamisítás miatt indított eljárást a vám- és pénzügyőrség. Emellett a kft. 2005-ben adóbevallást sem nyújtott be.
Így nem tett eleget az áfa és a társasági adó befizetési kötelezettségének sem, ezért adócsalás miatt is eljárás indult a cég ellen.
A szóvivő hozzátette: a gazdasági társaság több tagja egyéb bűncselekmények miatt jelenleg is jogerős szabadságvesztését tölti.
Forrás: Origo
A Dél-afrikai Köztársasság a kontinens egyik legerősebb gazdasága. Az ország különleges áfarendszerét ismertetjük.
Múlt héten is számos újdonsággal találkozhattunk a NAV honlapján.
Hamisított márkás ruhákat, parfümöket, továbbá zárjegy nélküli cigarettát és alkoholt is találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy az M5-ös autópályán félreállított román furgonban – közölte a NAV bevetési igazgatósága.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!