Még évekig benyúlhatunk Állam bácsi zsebébe


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az idei évtől folyósított lakáshitelek után már nem jár adókedvezmény, de a legkésőbb a tavalyi év végégi felvett kölcsönök még akár hosszú évekre is feljogosíthatnak az állami visszatérítésre.

Mint ismert, az idei évtől már nem jár adókedvezmény a lakáshitelek törlesztése után. Kivétett képez ez alól, ha a kölcsön visszafizetését legkésőbb tavaly megkezdték, ekkor ugyanis a kedvezmény a 2006-os feltételek szerint számolható el a továbbiakban is. Ennek megfelelően a lakáshitelek után járó adókedvezmény a törlesztés megkezdésének évében és az azt követő négy adóévben érvényesíthető az adós. vagy az adóstárs részéről (a kedvezmény összege kettejük között nem megosztható).

Azonban az első öt év után is igénybe veheti az adókedvezményt az, akinek az adott évben családi pótlékra jogosult (vagy jogosulttá váló) gyermeke van és a felvett hitel részben, vagy egészben megelőlegező kölcsönnek minősül, vagy a hitel igénylője a hitel igénylésekor nem volt jogosult lakásépítési kedvezményre illetve megelőlegező kölcsönre.

A kedvezmény mértéke a megfizetett tőketörlesztés, kamatfizetés, kezelési költség és folyósítás díj 40 százaléka, feltéve hogy az adós kamattámogatásba részesül, a felvett hitelek összege a 15 millió forintot nem haladja meg és a lakáshitel meghatározott célú, azaz lakótelek, új lakás megvásárlására, vagy új lakás építésére, építtetésére fordítják.

A kedvezmény mértéke 30 százalékos az egyéb esetekben, feltéve, hogy a lakáscélú hitelek összega a 10 millió forintot nem haladja meg. Az igénybe vehető adókedvezmény összege – a 2006-os szabályoknak megfelelően – az évi 120 ezer forintot egyik eseben sem haladhatja meg.

A kedvezmény igénybevétele továbbra is jövedelemkorláthoz kötött, így 3,4 millió forint fölött már csak csökkentett összegű kedvezmény jár és 4 milliónál a jóváírás teljesen eltűnik. Kivéve, ha a tulajdonos- és adóstárs élettárs/házastárs az adóévben 6 hónapot meghaladó mértékben volt gyesre jogosult, ekkor ugyanis a kedvezmény 4,4 milliós jövedelem felett kezd elfogyni és 5 milliónál szűnik meg.

Forrás: PrivátBankár


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Május 31. – több mint háromszázezer vállalkozást érintő határidő

Az elmúlt három évet vizsgálva, rendre közel negyedmillió vállalkozás nyújtja be a pénzügyi beszámolóját májusban az OPTEN adatai szerint. Év elejétől május végéig jellemzően 5 cégből 4 leadja a beszámolóját. A pénzügyi beszámolóra vonatkozó határidő elmulasztása komoly szankciókkal járhat.

2024. május 28.

Csoportos társaságiadó-alany tagjainak nyilatkozata a jövedelem-(nyereség-)minimumról

„A”, „B” és „C” társaság 2023. január 1-je óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek, a csoportkép-viselői feladatokat „C” társaság látja el. A 2023-as adóévről szóló bevallás összeállítása során merült fel az a kérdésünk, hogy a csoportos társaságiadó-alanynak kell-e alkalmaznia a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályokat, vagy azokat a csoporttagoknak kell figyelembe venniük az egyedi adóalap megállapítása során. A 2329 jelű nyomtatvány NY-01-es lap 30. sorában a csoportképviselő kinek (mely adózónak) a vonatkozásában nyilatkozik a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályok alkalmazásáról?