Megszűnik az alkalmi munkavállalói könyv


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Április 1-jétől megszűnnek az alkalmi munkavállalói könyvek és a közteherjegyek, amelyek helyett egyszerűsített munkaszerződést kell kötni, illetve a munkáltatónak elektronikusan kell bejelenteni a foglalkoztatást az APEH-nek a munkavégzés megkezdését megelőzően.

Az Országgyűlés tavaly decemberben 175 igen, 163 nem, 4 tartózkodás mellett fogadta el az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló, 2009. évi CLII. törvényt, amelynek célja, hogy az új rendszer tehermentesítse a munkaügyi központokat és a munkavállalókat is, mivel nem kell kiváltani a munkavállalói könyvet.

Az alkalmi munkavállalói könyveket ugyanakkor meg kell őrizni, mert azok később is igazolják a ledolgozott időket – hívja fel a figyelmet a honlapján olvasható részletes tájékoztatóban az Állami Foglalkoztatási Szolgálat.

A törvény szerint egyszerűsített foglalkoztatásnak minősül a háztartási munka, a mezőgazdasági és idegenforgalmi idénymunka, valamint a kiemelten közhasznú szervezetnél végzett munka és az alkalmi munka.

Az egyszerűsített munkaszerződést a törvény mellékletében szereplő nyomtatvány kitöltésével akkor kell írásban megkötni, ha a foglalkoztatás egybefüggő időtartama az 5 napot eléri. Öt napot nem meghaladó foglalkoztatás esetén elegendő a szóbeli megállapodás és az elektronikus bejelentés, illetve a jelenléti ív vezetése.

A bejelentési kötelezettséget az illetékes elsőfokú állami adóhatóság felé, interneten vagy bizonyos esetekben telefonon is lehet teljesíteni.

A bejelentésnek tartalmaznia kell a munkáltató nevét, adóazonosító számát, illetve adóazonosító jelét, a munkavállaló természetes azonosító adatait – neve, születési ideje, helye, anyja neve-, adóazonosító jelét, TAJ-számát, az egyszerűsített foglalkoztatás céljából kötött munkaviszony fajtáját, ezenkívül kezdetének és megszűnésének időpontját, a munkaviszony esetleges szünetelésének időtartamát, a heti munkaidőt, és a munkavégzés helyét.

Telefonon a háztartási, illetve a növénytermesztési idénymunkát lehet bejelenteni, a Kormányzati Ügyféltájékoztató Központhoz. 2010. július 1-jétől a bejelentés SMS-ben is teljesíthető.

Ha a munkaszerződést nem kell írásba foglalni, a munkáltató a törvény mellékletében szereplő jelenléti ívet köteles vezetni, amelyet a munkavállaló a munkavégzés megkezdésekor és befejezésekor aláír, annak egy példányát a munkavégzés befejezésekor a munkavállalónak át kell adni, a második példányt a tárgyévet követő ötödik év végéig meg kell őrizni. A magánszemély háztartásában végzett munka esetén jelenléti ívet nem kell kitölteni.

További változás, hogy 2010. április 1-jétől az alkalmi munkavállaláshoz automatikusan az általános köztehernél alacsonyabb kedvezményes közterhet kapcsolnak. A kedvezményes közteher egységesen 30 százalék, amelyet a nettó – tehát a munkavállalónak ténylegesen kifizetett – munkabért alapnak tekintve határoznak meg. A közteher egy összegben kiváltja a külön jogcímeken történő adó- és járulékfizetést, az adóhatóság a befizetett összeget törvényben meghatározott arányban osztja fel a költségvetés, illetve az Egészségbiztosítási, Nyugdíjbiztosítási és Munkaerőpiaci Alapok között.

A 30 százalékos közteherfizetés mellett foglalkoztatott munkavállaló nem minősül társadalombiztosítási szempontból biztosítottnak, ugyanakkor bizonyos ellátásokra – így nyugellátásra, baleseti egészségügyi szolgáltatásra, valamint álláskeresési ellátásra – jogosult.

A növénytermesztési idénymunkára további kedvezményt jelentő speciális szabályok vonatkoznak.

Forrás: Világgazdaság Online


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Május 31. – több mint háromszázezer vállalkozást érintő határidő

Az elmúlt három évet vizsgálva, rendre közel negyedmillió vállalkozás nyújtja be a pénzügyi beszámolóját májusban az OPTEN adatai szerint. Év elejétől május végéig jellemzően 5 cégből 4 leadja a beszámolóját. A pénzügyi beszámolóra vonatkozó határidő elmulasztása komoly szankciókkal járhat.

2024. május 28.

Csoportos társaságiadó-alany tagjainak nyilatkozata a jövedelem-(nyereség-)minimumról

„A”, „B” és „C” társaság 2023. január 1-je óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek, a csoportkép-viselői feladatokat „C” társaság látja el. A 2023-as adóévről szóló bevallás összeállítása során merült fel az a kérdésünk, hogy a csoportos társaságiadó-alanynak kell-e alkalmaznia a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályokat, vagy azokat a csoporttagoknak kell figyelembe venniük az egyedi adóalap megállapítása során. A 2329 jelű nyomtatvány NY-01-es lap 30. sorában a csoportképviselő kinek (mely adózónak) a vonatkozásában nyilatkozik a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályok alkalmazásáról?