Románia nem akarja elsiettetni az euró bevezetését, így marad a 2014-es céldátum


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Románia nem kívánja az Európai Központi Bank ajánlásának megfelelően előre hozni az euró bevezetésének időpontját – jelentette ki az ország központi bankjának kormányzója a Financial Times-nak adott interjújában.

Mugur Isarescu ezzel arra utalt, hogy az EKB elnöke, Jean-Claude Trichet a napokban arra ösztökélte Bukarestet, hogy a kedvező gazdasági, fiskális adatok miatt hozza előbbre a 2014-es céldátumát.

Trichet szerint Románia már 2010-2011 körül teljesítheti az euróbevezetés kritériumait, és ebben az időpontban beléphetne az euró előszobájának tekintett, ERM-II árfolyammechanizmus rendszerébe, ahol a nemzeti valutának két évet kell eltölteni leértékelés nélkül a közös európai valuta bevezetése előtt. Isarescu azonban a lapinterjúban leszögezte: Románia nem kíván módosítani az eredeti menetrenden, és csak 2012-ben tervezi az ERM-II cstalakozást, majd rá két évvel későb az euró beveztését. A román központi bank elnöke azzal indokolta az euróbevezetés előrehozásának elvetését, hogy bár az ország a nominális konvergenciát rövid távon el tudja érni, azonban az euró bevezetése a reális konvergencia megléte nélkül kedvezőtlen lenne az ország számára. A román államadósság jelenleg a GDP 18 százaléka, ami jóval alatta van az euróhoz szükséges 60 százalékos szintnek. A költségvetési hiány tavaly csak a három százalékos kritériumszint felét tette ki. Egyedül az infláció mértéke adhat okot aggodalomra. A magas gazdasági növekedés, amely tavaly nyolc százalékos volt, illetve a bérek gyors növekedése, valamint a háztartási hitelállomány növekedése mind-mind inflációs kockázatot rejt magában. Az infláció jelenleg öt százalék alatti, a központi bank három éven belül szorítaná le két százalékra. Isarescu az interjúban emellett kijelentette: Románia nem akar úgy járni mint Magyarország, ahol két alkalommal is módosították az euró bevezetésére meghatározott céldátumot.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Május 31. – több mint háromszázezer vállalkozást érintő határidő

Az elmúlt három évet vizsgálva, rendre közel negyedmillió vállalkozás nyújtja be a pénzügyi beszámolóját májusban az OPTEN adatai szerint. Év elejétől május végéig jellemzően 5 cégből 4 leadja a beszámolóját. A pénzügyi beszámolóra vonatkozó határidő elmulasztása komoly szankciókkal járhat.

2024. május 28.

Csoportos társaságiadó-alany tagjainak nyilatkozata a jövedelem-(nyereség-)minimumról

„A”, „B” és „C” társaság 2023. január 1-je óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek, a csoportkép-viselői feladatokat „C” társaság látja el. A 2023-as adóévről szóló bevallás összeállítása során merült fel az a kérdésünk, hogy a csoportos társaságiadó-alanynak kell-e alkalmaznia a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályokat, vagy azokat a csoporttagoknak kell figyelembe venniük az egyedi adóalap megállapítása során. A 2329 jelű nyomtatvány NY-01-es lap 30. sorában a csoportképviselő kinek (mely adózónak) a vonatkozásában nyilatkozik a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályok alkalmazásáról?