NAV-Figyelő 19. hét: Közelgő SZJA határidő
Múlt héten is számos újdonsággal találkozhattunk a NAV honlapján.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szigorúbb adóellenőrzésekre számítanak 2023-ban a hazai vállalatok, a legkockázatosabb területnek a transzferárazást tartják – mutat rá egy több mint 250 résztvevő körében készített felmérés.
Heteken belül megjelenhet a Pénzügyminisztérium új rendelete, amely minden eddiginél összetettebb és részletesebb adatszolgáltatást fog előírni a transzferár nyilvántartás készítésére kötelezett vállalatoknak. Az adóvezetők közel fele tart is a területtől, és a transzferárazásban (45%) látja a legnagyobb adókockázatot vállalkozására nézve. Az EY felmérésében megkérdezettek szerint az ÁFA (27%) és a társasági adó-változások kezelése (14%) jelenthet még fokozott kihívást. A résztvevők többsége (59%) arra számít, hogy az adóellenőrzések a jövőben szigorodni fognak.
„A verseny egyre élesebb. A multinacionális vállalatok érthető módon mindent megtesznek azért, hogy optimalizálják a profitot azokban az országokban, ahol működnek. Azért, hogy Magyarország ne szenvedhessen hátrányt egy ilyen helyzetben, a transzferár-szabályokon mindenképp változtatnunk kellett. Az új adatszolgáltatási kötelezettséget a társasági-adóbevallással egyidejűleg kell majd benyújtani. A NAV ennek köszönhetően hatékonyan fel fog tudni lépni azért, hogy a hazánkban realizált profit után itthon fizessenek adót a nemzetközi vállalatok” – hangsúlyozta Besesek Botond a konferencián.
Vékási Tamás, az EY Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a hazai vállalatoknak nem csak adóváltozásokkal, de számtalan gazdasági változással is meg kell küzdeniük, mint az energiaválság, az infláció vagy a finanszírozási költségek emelkedése.
„Számos olyan támogatási forma áll a cégek rendelkezésére, amivel forrást szerezhetnek versenyképességük fenntartásához vagy akár energiahatékonyságuk javításához. A jelenlegi helyzetben különösen fontosnak tartom, hogy ezeket mindenki megismerje. Ezért is helyeztük az eseményünk középpontjába azoknak az eszközöknek és megoldásoknak a bemutatását, amellyel az adó- és pénzügyi vezetők segíthetik a vállalat költségeinek csökkentését és ellenállóbbá tehetik a működését” – mondta Vékási Tamás.
A regionális tárgyi eszközberuházás elősegítése mellett megtalálhatók képzési és vészhelyzethez kötődő támogatások, valamint kutatás-fejlesztésre kihelyezett források, illetve energiahatékonysági és fejlesztési adókedvezmények is.
Forrás: EY
Múlt héten is számos újdonsággal találkozhattunk a NAV honlapján.
Hamisított márkás ruhákat, parfümöket, továbbá zárjegy nélküli cigarettát és alkoholt is találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy az M5-ös autópályán félreállított román furgonban – közölte a NAV bevetési igazgatósága.
Amennyiben a számla korrekciójára kerül sor, felmerül a kérdés, hogy milyen árfolyamot kell alkalmazni a korrekciós bizonylaton.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!