Szokásos piaci ár adóhatósági megállapítása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kevésbé bonyolult ügyleteknél eddig is előfordult, hogy az adóhatóságtól kérték a szokásos piaci ár vagy módszer megállapítását, mégpedig a feltételes adómegállapításra irányuló kérelem keretében. 2007. januárjától azonban már csak külön eljárásban kérhető a szokásos piaci ár meghatározása. Az eljárást egyrészt az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény január 1-től hatályos 132/A-132/B szakaszai, másrészt a 38/2006. (XII. 25.) PM rendelet szabályozza.

A vállalatcsoporton belül a szokásos piaci ártól eltérően alkalmazott elszámolás jelentősen befolyásolhatja a társaság adóztatható jövedelmét. Az ármegállapításra irányuló eljárásban az adóhatóság azt vizsgálja, hogy a jövőbeni ügyletben a társaság által leírt tényállás alapján a transzferár, illetve a megállapítására alkalmazott módszer megfelel-e a valóságnak, vagy alkalmazásának egyik célja az adókötelezettség megkerülése (bújtatott osztalékfizetés, veszteség-átcsoportosítás). A kapcsolt vállalkozások közötti tranzakciókat ugyanis nem feltétlenül az adófizetés kikerülése motiválja, hanem a különböző kockázatokat elkerülő gazdasági, befektetési meggondolások.
Az eljárás zökkenőmentes lebonyolítása érdekében az adózó előzetes egyeztetést folytathat az adóhatósággal, így a kérelem benyújtása előtt megállapodhatnak az eljárás fontosabb részleteiről. Az eljárás díjköteles, a díj nem alacsony, 5 és 15 millió forint között mozog, ráadásul megfizetésére nem adható halasztás és részletekben sem teljesíthető.

Az ármegállapítási kérelmet az APEH Központi Hivatalához 3 példányban adótanácsadó, adószakértő, okleveles adószakértő vagy ügyvéd ellenjegyzésével kell benyújtani. A kérelemhez külön formanyomtatvány készül, amely az apeh honlapjáról letölthető lesz. Az adóhatóság határozatában megállapított ár határozott időre, 3-5 évre érvényes, és az érintett kapcsolt vállalkozások kérelmére egyszer 3 évvel meghosszabbítható.

A határozatban foglaltak a kérelem benyújtásának időpontjára visszamenő hatállyal kötik az adóhatóságot. Módosítani természetesen lehet, ha változnak a körülmények.
Fontos szabály, hogy az adóhatóság valódiságvizsgálatot is végezhet (a feltételes adómegállapításnál nincs ilyen), de ez nem jelenti azt, hogy ez az időszak ellenőrzéssel lezárt időszaknak minősülne a későbbiekben. Azt azonban kimondja a jogszabály, hogy a kérelemmel érintett szokásos piaci árral összefüggésben ellenőrzés nem rendelhető el a határozat jogerőre emelkedésétől számított 60 napig, ha a kérelemben feltüntetett szerződést vagy egyéb jogügyletet a kapcsolt vállalkozások már megkötötték. Amennyiben pedig az egyik fél már teljesített is a másiknak, akkor a határozat jogerőre emelkedésétől számított 60 napon belül önellenőrzéssel módosíthatja adóbevallását. Az eljárást 120 nap alatt le kell folytatnia az adóhatóságnak, a határidő kétszer 60 nappal meghosszabbítható.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Május 31. – több mint háromszázezer vállalkozást érintő határidő

Az elmúlt három évet vizsgálva, rendre közel negyedmillió vállalkozás nyújtja be a pénzügyi beszámolóját májusban az OPTEN adatai szerint. Év elejétől május végéig jellemzően 5 cégből 4 leadja a beszámolóját. A pénzügyi beszámolóra vonatkozó határidő elmulasztása komoly szankciókkal járhat.

2024. május 28.

Csoportos társaságiadó-alany tagjainak nyilatkozata a jövedelem-(nyereség-)minimumról

„A”, „B” és „C” társaság 2023. január 1-je óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek, a csoportkép-viselői feladatokat „C” társaság látja el. A 2023-as adóévről szóló bevallás összeállítása során merült fel az a kérdésünk, hogy a csoportos társaságiadó-alanynak kell-e alkalmaznia a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályokat, vagy azokat a csoporttagoknak kell figyelembe venniük az egyedi adóalap megállapítása során. A 2329 jelű nyomtatvány NY-01-es lap 30. sorában a csoportképviselő kinek (mely adózónak) a vonatkozásában nyilatkozik a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályok alkalmazásáról?