Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A fogyasztási szokások változása, az alkoholtartalmú italok előállításának magas nyereségtartalma alkalmat nyújtott az államnak arra, hogy szigorúbban ellenőrizze az italok előállítását és kereskedelmét. Mindez az állami adóbevételek növelése céljából is történt.
Csöndes a tanya, nincs dolog. / Szunnyad a must a csömögén, / s a pince tikkadt melegén / pihennek boldog óborok.
(Babits Mihály: Őszi pincézés, részlet)
A kereskedelmi célú termelésre már alkalmatlanok voltak a feudális adószabályok, ezért boradó reformra is szükség volt. A bor fogyasztási adózás alá vonása a XIX. század második felében több lépésben valósult meg.
A XIX. század cége előtt bekövetkező, a szőlőre és borra vonatkozó szabályváltozásokról részletesen írtam korábbi cikkeimben (lásd e cikk végén a felsorolást).
A szőlő- és bortermelésre, a bor adóztatására vonatkozó cikksorozat befejező részében az 1888-1918 években bekövetkezett változásokról lesz szó.
Bacchanália (Tiziano festménye, 1523)
A bor, mint jövedéki termék
A bor adóztatásának legjelentősebb jogszabályi feltételeit az állami italmérési jövedékről szóló 1888. évi XXXV. törvénycikk teremtette meg.
A terjedelmes, 71 paragrafusból álló jogszabály részletesen meghatározta, illetve szabályozta
– az alapelveket;
– a kimérés és a kismértékben való eladás engedélyezését,
– a kimérés és a kismértékben való eladás utáni közteher-fizetési kötelezettségeket, úgymint az italmérési illetéket és az italmérési adót,
– az általános és büntető határozatokat.
A kismértékű kimérést és értékesítés feletti rendelkezési jogosultságot az állam teljes mértékben magához vonta az alkoholtartalmú italok esetében.
| 2. § Ezen kizárólagos jog folytán korcsmákat nyitni vagy a már meglevőket fentartani csak az állam engedélye mellett szabad. Senkinek sem szabad az illetékes pénzügyi hatóság engedélye nélkül:
I. bort (bormustot), II. gyümölcsbort, III. sört, IV. bármely égetett szeszes folyadékokat: 1. kimérni vagyis a felsorolt szeszes italokat ülő vagy álló vendégeknek, az üzlet helyiségeiben vagy azon kivül való fogyasztásra akár nyilt, akár zárt edényekben iparszerűleg kiszolgáltatni; 2. kis mértékben elárusitani vagyis ugyanazokat a szeszes italokat zárt edényekben, még pedig a bort és az égetett szeszes folyadékokat (2. § I., IV.) 100, sört pedig (2. § III.) 25 literen alóli mennyiségben, az üzleti vagy elárusitási helyiségen kivül való fogyasztásra elárusitani. |
A bor termelésében és értékesítésben közreműködők teljes körét a törvény hatálya alá vonták, amennyiben bármilyen kimérést, árusítást megvalósítottak:
| 4. § A pénzügyi hatóság által adandó engedély kérelmezésére kötelezvék s az engedély kinyerése előtt sem a kimérést, sem a kis mértékben való elárusitást nem gyakorolhatják:
1. korcsmárosok, vendéglősök, italmérők s általában mindazok, kik a 2-ik §-ban felsorolt szeszes italok kimérésével vagy e mellett kis mértékben való elárusitásával is foglalkoznak; 2. sör- és szeszfőzdék vállalkozói, bor-, sör- és szeszkereskedők abban az esetben, ha a szóban levő szeszes italokat kis mértékben árusitják el; 3. más kereskedők, szatócsok és mindazok, kik rendes üzletökön kivül, a fent emlitett szeszes italoknak kis mértékben való elárusitásával is foglalkoznak; 4. czukrászok, kávésok, és ha az előző pontok alá nem esnek, mindazok, kik a 2-ik §-ban emlitett szeszes italokat csakis poharankint iparszerüleg szolgáltatják ki; 5. bortermelők, kik saját termésü boraiknak kis mértékben való elárusitásával foglalkoznak. |
Az italmérésre vagy kis mértékben való eladásra szóló engedély halál vagy lemondás esetén megszűnt, de ennél is fontosabb, hogy elvonható volt, például akkor, ha az engedélyes a tevékenységet nem gyakorolta, jogerősen elítélték, nem teljesítette az engedély feltételeit, csődbe jutott, egészségre ártalmas vagy jövedéki eljárás alá nem vont italt hozott forgalomba, illetve nem teljesítette közteher fizetési kötelezettségét.
Bacchus győzelme (Diego Velazquez festménye, 1628-1629)
Az italmérési illetékről
Az engedély kiadásáért italmérési illetéket kellett fizetni. Az engedély három évre szólt, ezt követően azt meg kellett újítani, természetesen újabb illetékfizetési kötelezettség keletkezett.
Az illeték mértéke függött attól, hogy milyen területen végezte tevékenységét az engedélyes: a fővárosban volt a legmagasabb, a kisebb városokban, községekben a lélekszámtól függően alacsonyabb.
A saját termékét értékesítők jelentős kedvezményben részesültek, de mentességet nem kaptak ők sem.
A közlekedési eszközökön (vasút és hajók), illetve a laktanyákban (kantinok) történő árusításra pénzügyminiszteri rendelet állapított meg sajátos szabályokat.
Az állami bevételi előirányzat is része volt az engedélyezési eljárásnak, ha kevesen kértek egy adott területen engedélyt, akkor felemelték (!) az illeték összegét.
Az italmérési adóról
Az italmérési adó összege függött az ital mibenlététől és az értékesítendő mennyiségtől. Általában előre kellett bevallani és megfizetni.
| 17. § A 4. §-ban felsorolt minden vállalkozó tartozik az általa kimért, vagy kicsiben elárusitott, a 2. §-ban részletezett összes szeszes folyadékok után italmérési adó fejében fizetni és pedig:
1. a bor (bormust) minden hektoliterje után zárt városokban 2 frtot, nyilt helyeken 3 forintot; 2. a gyümölcsbor minden hektoliterje után 1 frtot; 3. a sör minden hektoliterje után 2 frtot; 4. közönséges pálinka után, melynek alkoholtartalma a meghatározott 100 foku szeszmérő szerint 30 fokot nem halad meg, hektoliterenként 4 frt 50 krt; 5. közönséges pálinka után, melynek alkoholtartalma 30 fokon felül van, de 50 fokot meg nem halad, nemkülönben különleges pálinkafélék (mint szilvorium, törkölypálinka, gyümölcspálinka stb.) után, habár alkoholtartalmuk 30 fokon alul van is, hektoliterenként 7 frt 50 krt; 6. akár közönséges, akár különleges pálinkák s más szesz után, ha alkoholtartalmuk 50 fokot meghalad, hektoliterfokonként 15 krt; 7. likőrök, puncseszencziák és más édesitett szeszes folyadékok, továbbá arak, rum, cognac után, ha csak az előző 6-ik pont szerint magasabb adó alá nem esnének, hektoliterenként 12 frtot. |
A megfizetett adóról nyugtát (adóbárcát) állítottak ki, ez viszont illetékmentes volt.
Szüret (Tarantella) (id. Markó Károly festménye, 1835)
A határozatokról
Az általános határozatok az engedélyek kiadására, visszavonására, az adófizetésre vonatkoztak, illetve emberi fogyasztásra alkalmatlan (azzá tett, denaturált) italokra vonatkoztak.
Az állami bevételi érdekekkel összhangban, igen szigorú ellenőrzési és szankcionálási lehetőségeket biztosítottak a hatóságoknak (ez alapvetően a fináncokat jelentette, de más hatóságok is érintettek lehettek). A meglepetésszerű ellenőrzés, a vegyvizsgálat, a lefoglalás, a zár alá helyezés, a megsemmisítés már akkor is az eszköztár része volt.
Rendkívül szigorúak voltak a büntető határozatok. A bejelenteni elmulasztott tételek után az egyébként járó adó 10-20-szoros összegét vetették ki büntetésül, azon túl, hogy egy általános bírságösszeggel is sújtották a mulasztást.
A jövedéki kihágások esetén az engedély visszavonását is kilátásba helyezte a jogszabály.
A jövedéki törvény módosítása
A tapasztalatok alapján 1892-ben módosították a jövedéki szabályozást. A módosító jogszabály (1892. évi XV. törvénycikk az állami italmérési jövedékre vonatkozó 1888:XXXV. és 1890. évi XXXVI. törvénycikkek módositásáról) terjedelme alig ötöde volt az alapjogszabálynak, mindössze 15 rövid paragrafusból állt.
Néhány fontosabb módosítást emelünk ki:
– A sör és a bor utáni fogyasztási adót egyesítették az italmérési adóval, így ezt követően már csak az italmérési adót kellett fizetniük az érintetteknek (korábban mindkét adófajta a kötelezettségük része volt).
– A mesterséges borokat is a törvény hatálya alá vonták. Korábban írtunk róla, hogy a mesterséges borok gyártását és forgalomba hozatalát 1893-ban betiltották, így ez a szabály ideiglenesnek bizonyult. Ehhez kapcsolódóan meghatározták a mesterséges bor fogalmát is:
| Mint mesterséges borok, adó alá esnek:
a) a borhoz hasonló oly termények, melyek nem szőlőnedvből, hanem különféle anyagok (viz, szesz, glycerin, czukor, oenantaether stb.) vegyitése által állittatnak elő: b) bortartalmu termények, melyek a természetes bormustnak vagy bornak mesterséges szaporitása utján vagy szőlőtörkölyből, vagy borseprőből viznek, czukornak, glycerinnek és más hasonló oly anyagoknak vegyitése által állittatnak elő, melyek az előállitott folyadéknak a bor izét kölcsönözik. |
– A szőlősgazdák részére (a saját boruk, mustjuk) értékesítése után kedvezményt biztosítottak.
– A bor szeszezésére, illetve a tudományos célokra felhasznált szeszre – rendeletileg – adómentességet biztosítottak.
Apám és Piacsek bácsi vörösbor mellett (Rippl-Rónai József festménye, 1907)
A bortermelési adó bevezetése
A szőlősgazdákat, bortermelőket egy további adófajta terhelte a bortermelési adóról szóló 1918. évi I. törvénycikk alapján. A törvény szerint a megtermelt bor fogyasztása, értékesítése esetén kellett az adót megfizetni. Tehát, amíg az a pincében, hordóban volt, addig fizetési kötelezettséget nem kellett teljesíteni, de a hatósági szemlézést ebben az esetben is tűrni kellett.
A bortermelési adóval kapcsolatos eljárási feladatokat a községek (városok) hatáskörébe utalta a törvény, azzal, hogy őket viszont a pénzügyőrségek rendszeresen ellenőrizték.
Az adó fizetésére kötelezett személyek felsorolása igen érdekes:
| 5. § A bortermelési adó fizetésére kötelezve van:
1. az, aki belföldön bormustot vagy bort termel, jövedékcsonkítás esetében megbizottja (9. §) a termelő közvetlen szavatolása mellett: 2. az, aki a jelen törvény hatálya alá nem eső helyekről bormustot vagy bort behoz: 3. az, aki bormustot vagy bort, tudva a körülményt, hogy az az adó alól törvényellenesen elvonatott, magához vesz. |
A 3. pont szerint az adókötelezettség arra is vonatkozott, aki tudottan jogellenes módon átvette, elfogyasztotta az adó elől eltitkolt italt.
A saját fogyasztás után is meg kellett fizetni az adót, kivéve a saját felhasználású törkölybort (lőre, a törköly vízben való áztatása után kinyert, erjesztett szeszes ital), erre mentességet biztosított a törvény.
Igen érdekesen alakult az adó jogosultjának személye. A 14 koronás adóból 10 korona az államot illette, 2 korona az eljáró községet, 2 korona pedig azokat a községeket, ahol bortermelési adót nem kezeltek. A bortermelési adót kezelő községeket megillető két koronán felüli 12 koronát az állampénztárba kellett befizetni, ezt követően az állami szervek osztották fel a 2 koronás befizetésből származó alapot a jogosult községek részére.
Borospincében, (Fritz Wagner (1896-1939) festménye)
Bor utáni közteherfizetés a XXI. században
Az elmúlt egy évszázadban – ez természetes – sokszor változott a szőlővel és borral kapcsolatos szabályozás, így annak adóztatása is. Kijelenthető ugyanakkor, hogy az 1888-1918 közötti időszakban kialakultak azok az irányok, amelyek a későbbi előírásokat is meghatározták. A részletes bemutatástól a továbbiakban eltekintünk, most csak azokat a legfontosabb jelenleg hatályos jogszabályokat soroljuk fel, amelyek e területre vonatkoznak.
– 2016. évi LXVIII. törvény a jövedéki adóról;
– 2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről;
– 22/2012. (II. 29.) Korm. rendelet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalról;
– 40/2012. (IV. 27.) VM rendelet az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásának és megfizetésének szabályairól;
– 2020. évi CLXIII. törvény a szőlészetről és borászatról;
– 99/2004. (VI. 3.) FVM rendelet a borok előállításáról;
– 127/2009. (IX. 29.) FVM rendelet a szőlészeti és a borászati adatszolgáltatás, valamint a származási bizonyítványok kiadásának rendjéről, továbbá a borászati termékek előállításáról, forgalomba hozataláról és jelöléséről;
– 26/2021. (VII. 29.) AM rendelet a szőlő- és bortermelés részletes szabályairól;
– 2012. évi CCXIX. törvény a hegyközségekről.
Korábbi írások a szőlő- és bor témakörében
A szőlő- és bortermelésről szóló korábbi írásaim a következő linkeken találhatóak meg:
– A szőlő és a bor adózása a régmúltban.
– A jó borhoz kell a szentek segítsége is.
– Szőlő és bor – a reformkortól a XIX. század végéig.
– Szőlő és bor – Bortörvények a dualizmus időszakában
Irodalom:
Corpus Juris Hungarici (KJK-KERSZÖV Kft., 2000, Budapest)
