Bejegyzések adótörténet összefoglalás címkével

Egyszer minden sorozat véget ér … (4. rész)
2023. július 7. Adó

Egyszer minden sorozat véget ér … (4. rész)

… az adótörténeti sorozat is. A tematikus összefoglaló befejező részében az első három részben nem említett érdekességekről írok: pénztörténet, évfordulók, aktualitások, szőlő és bor, tea, szerencsejátékok, pénztárgépek, számolócédulák, adóetimológia, adó- és vámszedőhelyek a fontosabb címszavai a cikknek.

Egyszer minden sorozat véget ér … (3. rész)
2023. június 30. Adó

Egyszer minden sorozat véget ér … (3. rész)

Az épületek, építmények egyaránt lehettek az adózás céljai és tárgyai is. Ma már inkább csak az utóbbi. Mit lehet(ne) még megadóztatni? Ebben az emberi, adóztatói leleménynek nincs határa. És ez nem csak a régmúltban volt így, hanem jelenleg is, elég, ha megnézzük az önkormányzatok által kivethető települési adó furcsaságait. Több rövid cikksorozat szólt az adózás elméleti, elvi alapjairól. Hogyan volt ez régen, és hogyan változott a történelem folyamán?

Egyszer minden sorozat véget ér … (2. rész)
2023. június 23. Adó

Egyszer minden sorozat véget ér … (2. rész)

Az adótörténeti sorozatot bemutató írásunk második részében néhány kiemelt témát mutatunk be. A kultúra, a tudomány és a történelem területén működő személyiségek adózási kapcsolatai önmagukban is érdekesek. Az adózás története dokumentumok története is, ezekből is összegyűjtöttünk egy csokorra valót. A Római Birodalom az egyik legmeghatározóbb államalakulat volt a történelem folyamán, természetesen az adótörténete is meghatározó jelentőségű. A keresztes háborúk önmagában is megérdemeltek egy rövidebb sorozatot, de a pénzügyekre a jelentősebb hatást a templomosok gyakorolták.

Egyszer minden sorozat véget ér … (1. rész)
2023. június 16. Adó

Egyszer minden sorozat véget ér … (1. rész)

Az adózás történetéről szóló sorozat bevezető írásának címében feltettem a kérdést: Unalmas-e az adózás? Minderre 2014. március 25-én került sor, azóta heti-kétheti rendszerességgel jelentkeztem adótörténetekkel. A kérdésre egyértelműen NEM a válasz. Az adózás története maga a történelem, egy sajátos szempontból vizsgálva, elemezve. A visszatekintés első része következik.

Adó- és pénzügyi történetek 350 fejezetben
2023. május 26. Adó

Adó- és pénzügyi történetek 350 fejezetben

Dante, templomosok, Aranybulla, Madách voltak a legfőbb témák az előző ötven adó- és pénztörténeti írásban. A kilenc évvel ezelőtt kezdett sorozat korábbi írásait, a 100. cikket követően, rendszeresen összefoglaltam. Most a 350. után ezt ismét megteszem.

2021. július 2. Adó

Túl a 300. adótörténeti íráson (2. rész)

Ismét fordulóponthoz érkeztünk, megjelent a 300. adótörténeti írás is az Adó Online-on. Félszáz írásonként számvetést készítek az előző 50 adótörténeti cikkről. Kopernikusz, ékírás, Hammurabi, rosette-i kő, Biblia, Korán, tizenkét táblás törvények, keresztesek, Trianon, számolócédulák és pénztárgépek, szerencsejátékok, koronavírus, helyi adók. Ezek voltak a legfontosabb témák az elmúlt 15 hónapban.

2021. június 25. Adó

Túl a 300. adótörténeti íráson (1. rész)

Ismét fordulóponthoz érkeztünk, megjelent a 300. adótörténeti írás is az Adó Online-on. Félszáz írásonként számvetést készítek az előző 50 adótörténeti cikkről. Kopernikusz, ékírás, Hammurabi, rosette-i kő, Biblia, Korán, tizenkét táblás törvények, keresztesek, Trianon, számolócédulák és pénztárgépek, szerencsejátékok, koronavírus, helyi adók. Ezek voltak a legfontosabb témák az elmúlt 15 hónapban.

2020. március 20. Adó

Hat év, kétszázötven adótörténeti írás – 2. rész

Az adótörténeti cikksorozat előző, 251. fejezetében összefoglaltuk az első 200 írást. Ebben a cikkben szólunk a ’Magyarország adótörténete’ sorozat fejezeteiről, továbbá a 201-250. részekben bemutatott egyéb adótörténeti eseményekről, személyekről!

2020. március 13. Adó

Hat év, kétszázötven adótörténeti írás – 1. rész

Az adózás története a történelem egy sajátos nézőpontból. Az Adó Online-on hat évvel ezelőtt kezdtem el adótörténeti írásaimat közzé tenni. Azóta is, szinte minden héten jelentkezem új írással. Ebben a cikkben visszatekintek az első kétszáz írásra, a következő részben a Magyarország adótörténete sorozatot, valamint a 201-250. fejezeteket mutatom be.

2018. október 5. Adó

Túl a kétszázadik adótörténeti íráson

Az Adó Online-on heti rendszerességgel 2014 tavaszától jelennek meg a szerző adótörténeti írásai. A 100. és 150. írásokat követően is összefoglaltuk a megelőző írások témaköreit. Ismét kerek számhoz érkeztünk, a múlt héten jelent meg a 200. adótörténeti írás. Ez ismét alkalmat ad egy kis összefoglalóra, számvetésre.