Veszélyben a netbankolók negyede
Már nem frissülő szoftvereket használ a hazai netbankolók 27 százaléka. Nekik lépniük kell – írja az Azenpenzem.hu.
Már nem frissülő szoftvereket használ a hazai netbankolók 27 százaléka. Nekik lépniük kell – írja az Azenpenzem.hu.
Öt olyan dologra használjuk a levelezést, amire ügyviteli rendszert kellene.
Eltörölné a roamingdíjat és megtiltaná az ingyentelefonálás blokkolását az Európai Parlament a csütörtökön elfogadott távközlési jogszabálycsomag értelmében.
A német munkaügyi minisztérium (Bundesmisiterium für Arbeit und Soziales) még tavaly ősszel adott ki egy direktívát, mely szerint a minisztériumi vezetők munkaidő után nem zaklathatják a dolgozókat sem telefonon, sem e-mailben.
A mobil és a felhő technológia, az adatok ugrásszerű növekedése, a big data, valamint a közösségi média, vagyis együttesen a harmadik platform az elkövetkező néhány év alatt gyökeresen átalakítja a vállalati informatikát – állapítja meg az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és számítástechnikai vállalat tanulmánya, amit az IDC Hungary közölt.
Az internet-előfizetések száma 19, a vezeték nélküli szegmens 27 százalékkal nőtt egy év alatt. A piac koncentrálódik.
Az online vásárló tudatos, a piac zsúfolt, a nemzetközi szereplők boríthatnak sok mindent.
Az elmúlt évben a magyarok 53 százaléka vásárolt online, közülük 31 százalék rendelt termékeket külföldről, amit az alacsonyabb árakkal (46 százalék), illetve a jobb kínálattal (33 százalék) indokoltak a PayPal online pénzügyi szolgáltató és az Ipsos piackutató intézet vizsgálatában résztvevők.
A felhő alapú távközlési szolgáltatások egyelőre nagyon kevéssé elterjedtek Magyarországon, az internetkapcsolattal rendelkező, legalább 10 fős cégek és intézmények mindössze 6 százaléka veszi igénybe ezeket – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) üzleti felhasználók körében végzett kutatásából.
A táblagépek piacán is megelőzte az Android operációs rendszer az iOS-t, hasonlóan a mobilkészülékekéhez – írja a német Die Welt hírportál az amerikai Gartner piackutató vállalat adatait idézve.
Az Európai Bizottság szerint jelentős növekedési lehetőséget jelentene a roamingdíjak eltörlése.
A Nemzeti Infokommunikációs Stratégia megalapozza a 2014-2020 közötti infokommunikációs célú fejlesztéseket, amelyeket döntően a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Infokommunikációs fejlesztések prioritása finanszíroz több száz milliárd forint összegben.
Az elmúlt hónapok tendenciái azt jelzik, hogy a kiberbűnözők egyre gyakrabban vesznek célba magyar vállalatokat is, ezért tudatos felkészülésre és a kiberbiztonsági incidensek elhárításának begyakorlására lenne szükség – állapítja meg a Deloitte Üzletviteli és Vezetési Tanácsadó Zrt. (Deloitte Zrt.) tanulmánya.
A Wolters Kluwer Kft. Jogtár termékcsaládja új online felületen is megjelenik. A technológia adta lehetőségeket maximálisan kihasználó új Jogtár a megszokott tartalmakat új funkciókkal bővítve teszi bárhonnan elérhetővé.
Napjainkban már elkerülhetetlen a vállalkozók számára az interneten keresztül történő ügyintézés. Tekintettel a vállalkozások számára előírt szabályok sokféleségére, (ki- és bejelentések, bevallások, kérelmek, igazolások, stb.) az elektronikus ügyintézés jelentős fejlődésként értékelhető és megkönnyíti az adózó munkáját.
Ha nagyon szigorú egy vállalat, egy sor olyan informatikai eszköz áll rendelkezésére, mellyel blokkolhatja a vállalt eszközeiről munkaidőben a hozzáférést a közösségi portálokhoz. Kérdés, hogy ez mennyire célravezető. Ha a szervezete végül úgy dönt, hogy nem a teljes tiltást választja, számtalan kérdésre kell válaszolnia a menedzsmentnek. Az egyik legfontosabb megválaszolandó kérdés: ki döntsön arról, hogy igent vagy nemet mond a szervezet a hozzáférésre? És ha a válasz igen, ki, mikor és mihez férhessen hozzá? A döntés semmiképen sem tisztán az informatika problémája.
Az eladások idén 10 százalékkal esnek. A keresletet a régi gépek minőségi cseréje jelenti.
Azonosítottunk és fejlesztünk vezetői kompetenciákat, például a delegálását, a kommunikációt, a motivációt, az időmenedzsmentet, a meetingszervezést és még sorolhatnánk. A vezetői feladatokat, a napi rutinmunkát azonban a rendelkezésre álló infrastruktúra segítségével kell végrehajtani. Ez az infrastruktúra ma már legtöbbször informatikai eszközöket jelent.
Forgalmiadó-beszedési kötelezettség terhelheti a jövőben a webes kereskedőket az USA több tagállamában. Egészen mostanáig az online áruházakat nem terhelte ilyen kötelezettség, így jelentősen kevesebb bevételhez jutottak az állami kormányzatok. New York állam adófizetési kötelezettséget rótt ki az államban nem letelepedett, de ott kereskedelmi tevékenységet folytató webáruházakra. Az állam bíróságai már kimondták az adó jogszerűségét. Az Amazon.com a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság elé vitte az ügyet. Az ezzel kapcsolatos, az Egyesült Államokban képviselt nézőpontok azonban megoszlanak – az Ars Boni jogi folyóirat írása.
Elavult irodagépeket használnak a vállalkozások: a megkérdezettek 85 százaléka addig használja azokat, amíg működnek, még akkor is, ha az esetleg lassítja a munkafolyamatokat. Csupán a cégek egyharmada szerez be új irodai eszközöket, ha a régiekkel már nem hatékony a munkavégzés – derül ki a Budapest Bank és a GfK Hungária piackutató közös felméréséből.