13. lett Magyarország adórendszere a versenyképességi listán


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hazánk többek között Ausztriát, Lengyelországot, Németországot és az Egyesült Királyságot is megelőzi az OECD-országok adórendszerének vonzerejét vizsgáló Tax Competitiveness Index idei rangsorában – hívta fel a figyelmet az EY.

Magyarország a 13. lett a vizsgált 37 OECD-ország1 közül a Tax Foundation által minden évben megjelentetett nemzetközi adó-versenyképességi rangsorban. Az adópolitikával foglalkozó vezető amerikai kutatóintézet azt vizsgálja, hogy az egyes adórendszerek mennyire biztosítanak megfelelő környezetet a befektetések, valamint a munkavállalók és a vállalkozások számára.

Magyarország (13.) megelőzi többek között Németországot (16.), Ausztriát (18.), az Egyesült Államokat (21.), Szlovéniát (25.), az Egyesült Királyságot (22.) és Lengyelországot (36.) is. A rangsor élén Észtország áll, míg a sereghajtó Olaszország (37.).

A tanulmány kiemeli, hogy Magyarország legnagyobb erőssége az OECD országok között legalacsonyabbnak számító társasági adója (9%), illetve a nemzetközi vállalatokra vonatkozó adószabályokat is az átlagosnál jobbnak értékeli. Az egykulcsos jövedelemadót is előnyként tartja számon a felmérés. A hátrányok között a riport a fogyasztási közterheket említi, elsősorban annak következtében, hogy a vizsgált államok körében itthon a legmagasabb az áfakulcs (27%).

versenyképességi

„Megtartotta versenyképességét a hazai adórendszer az eddigi kormányzati intézkedések hatására. A kedvező adózási feltételek Magyarország gazdasági teljesítőképességében is megmutatkoznak. Jövőre többek között tovább csökkennek a munkáltatói terhek és egyszerűsítik az egyéni vállalkozók átalányadózási szabályait is, így várhatóan tovább erősödik Magyarország pozíciója a rangsorban” – mondta Heinczinger Róbert, az EY adópertnere.

A Tax Foundation nemzetközi adó-versenyképességi indexe (International Tax Competitiveness Index 2021 – ITCI) azt méri, hogy az OECD-országok adórendszerének felépítése – a beruházások alacsony adóterhein és az adósemlegességen keresztül – mennyire támogatja a versenyképességet. Az ITCI több mint 40 változót vesz figyelembe öt kategóriában: társasági adók, egyéni adók, fogyasztási adók, vagyonadók és nemzetközi adózási szabályok.

(Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]

2024. május 24.

Varga Mihály: a kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett

A kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett, az elmúlt évtizedben a magyar gazdaság teljesítménye nőtt, miközben az adóelvonás mértéke csökkent – mondta a pénzügyminiszter a Magyarország tíz legnagyobb adózója elismerés átadó ünnepségén pénteken, Budapesten.