Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Jézus tanítványai és követői, az apostolok közül talán Máté kiválasztása a legérdekesebb. Máté polgári foglalkozása adószedő volt, és ilyen módon bűnös ember, mégis ez a bűnös ember Jézus követőjévé vált. Péter apostol, a kőszikla, többször is bizonyságot tett emberi gyengeségekről, Jézus mégis őt választotta a keresztény egyház alapítójává. Az Újtestamentum egyik története a Jézus és Péter apostol utáni templomadó megfizetéséről szól.
„Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”
(Jézus szavai a farizeusokhoz; Mt 9,12-13)
A vámszedőt bűnös embernek tekintették a zsidók
Minden társadalom szed adót, ugyanis ez a társadalomként való működés egyik (bevételi oldali) alapja, ez teremti meg az úgynevezett közkiadások fedezetét. Enélkül nem lenne képes a társadalom a közösségi működésre. A zsidók is fizettek adót már a legrégibb időkben is, így például fizették a templomadót, valamint a tizedet. Ezekről az Ószövetség rendelkezett, azt a vallási kötelezettségek részének tekintették.
A Római Birodalom elfoglalta Júdea területét, így a zsidók országa a Birodalom provinciája lett. A rómaiak a provinciákon adót szedtek az alattvalóktól.
Az I. században alapvetően háromféle adót szedtek a rómaiak:
– Vagyonadót vetettek ki, amelynek a legfőbb tárgya a megművelhető földterület volt. Ezt pénzben és természetben is meg lehetett fizetni, illetve a helyi szokások is befolyásolták a megfizetés módját.
– Fejadót szedtek minden zsidótól, kivéve a gyermekeket és az időseket (ennek még az elnevezése is fiscus judaicus, azaz zsidóadó volt). Ezt csak pénzben lehetett megfizetni.
– Vámot vetettek ki a kereskedelmi forgalomra. Mai szóhasználatunk szerint ez egy egyfázisú forgalmi adó volt, amelyet a vámszedőhelyeken pénzben kellett megfizetni.
A papi szolgálatot teljesítőket Júdeában mentesítették az adózás alól.
Ezek a kötelezettségek alapvetően adónak minősültek, és nemigen hasonlítottak az országhatárokon szedett vámokhoz. Éppen ezért a „vámszedő” kifejezés helyett gyakran az „adószedő” szót használjuk, illetve vámszedő alatt adószedőt kell értenünk.
Máté elhívása (Hendrick Brugghen, 1621)
A provinciákon az adószedés jogát és kötelezettségét egyes városoknak (például Kapernaum), illetve sokszor konkrét személyeknek (például Heródes Antipász) biztosították. A beszedett adóval viszont el kellett számolni Róma felé. Az adószedésre jogosultak főadószedőket fogadtak fel, általában licitálással adták bérbe az adószedés jogát, akiknek előre meg kellett fizetni az adó összegét. A főadószedők általában a provincia lakosaiból kerültek ki, írni, olvasni, számolni tudó képzettebb emberek voltak. Júdeában ez alapvetően a zsidókat jelentette.
A főadószedők a tevékenységükhöz adószedőket vettek igénybe, akik már a tényleges adószedési tevékenységet is végezték. A főadószedők és az adószedők minden lehetséges módszerrel megpróbáltak minél több adót beszedni, erre az erőszakkal való fenyegetés, a tényleges erőszak sem volt ritka, mivel a tevékenységhez igénybe vehették a római hadsereg segítségét is. Azt, hogy ténylegesen mennyi adót kellett fizetni a római szabályok szerint, nem feltétlenül volt ismert, a gyakran írástudatlan adófizető kénytelen volt elfogadni az írástudó (fő)adószedő közlését, aki saját hasznára az előírtnál nem ritkán többet igyekezett beszedni.
Az a tény, hogy egy idegen hatalom javára kellett a zsidóknak adózniuk, gyűlöletessé tette a zsidók szemében az adózást, mivel ez függetlenségük elvesztésére emlékeztette (lásd kivonulás Egyiptomból, babilóni fogság). Az idegen hatalmi akarat közvetítőit, a főadószedőket és az adószedőket is meggyűlölték, mivel saját népük nyúzására szegődtek az anyagi haszonszerzés érdekében. Ezt a mesterséget a csalással, a hazaárulással, a zsarolással azonosították, az adószedőket még a közösségből is kizárták, nem imádkozhattak a zsidó templomokban, zsinagógákban, imahelyeken.
A Biblia több történetet is tartalmaz Jézus születéséről, gyermekkoráról, viszont nincs ismeretünk fiatal férfiként való felnőtté válásáról. Az evangéliumok Keresztelő Szent János működésének bemutatásával folytatják a történetet. Keresztelő János anyai ágon Jézus rokona volt, és mindössze hat hónappal volt idősebb Jézusnál. Ő keresztelte meg Jézust a Jordán vizében.
Mikor Keresztelő Jánost elfogták és börtönbe csukták (később lefejezéssel halt vértanúhalált), Jézus úgy érezte, hogy folytatnia kell János tevékenységét.
A letartóztatás híre megrázta Jézust, és sajátos módon visszavonult. Nem bujdosott el Heródes Antipás elől, hiszen Kapernaum (vagy Kafarnaum) is Heródes uralma alatt állt, de az igehirdetés helyett tanítványokat gyűjtött maga köré, és tanította, oktatta őket. Mindezt így meséli el Máté evangéliuma:
|
Jézus Kafarnaumban (Mt 4,12-17) Amikor Jézus meghallotta, hogy Jánost börtönbe vetették, visszavonult Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tenger melletti Kafarnaumba költözött, Zebulun és Naftali vidékére. Így beteljesedett Izajás próféta szava: „Zebulun és Naftali földje, a tenger menti út a Jordánon túl, a pogányok Galileája, a nép, mely sötétségben ült, nagy világosságot látott. Világosság támadt azoknak, akik a halál országában és árnyékában ültek.” Ettől fogva Jézus elkezdett tanítani. „Tartsatok bűnbánatot – hirdette –, mert közel van a mennyek országa!” |
A tenger alatt itt a Galileai, vagy más néven Tiberias tavat kell érteni, a Bibliában Genezáreti tó néven is szerepel. Ebből ered a Jordán folyó, amely a Holt tengerbe ömlik.
Jézus tanított, példabeszédeket mondott, csodákat tett. Útjai, utazásai során számosan követték, az apostolokat viszont már ő maga választotta ki. A szó a görög απόστολος szóból ered, melynek jelentése küldött.
Máté adószedő, vámszedő volt Kapernaum városában, tehát mestersége miatt bűnös ember. A Máté név héber eredetije annyit tesz, mint „Isten ajándéka” és „A hűséges”.
Mátét a vámszedőasztaltól hívta el Jézus. A történetet Máté, Márk (Mk 2,13-17) és Lukács (Lk 5,27-32) evangéliuma is azonosan meséli el, így most csak Máté evangéliumának erre vonatkozó részét idézzük be:
|
Máté meghívása (Mt 9,9-13) Amikor Jézus továbbment, látott egy Máté nevű embert, amint ott ült a vámnál. Szólt neki: „Kövess engem!” Az felállt és követte. Amikor később vendégül látta házában, sok vámos meg bűnös jött oda, s Jézussal és tanítványaival együtt asztalhoz telepedett. Ezt látva a farizeusok megkérdezték tanítványaitól: „Miért eszik mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta, és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.” |
Máté elhívása (Bernardo Strozzi. 1620 körül)
A történetből a következőket érdemes kiemelni:
– Jézus két egyszerű szóval hívta magához Mátét – „Kövess engem!” –, akit annyira meghatott Jézus megszólítása, hogy azonnal otthagyta az adószedő asztalt, és Jézus követőjévé vált.
– Márk és Lukács evangéliuma még a Lévi nevet használja, ezzel is jelezve, hogy Máté „követőként” új nevet vett fel. Jézus több apostola is a kiválasztást követően új nevet kapott, így lett például Simonból Péter.
– Máté vendégségbe hívja Jézust és tanítványait a házába, aki ezt elfogadja. Az asztalnál más adószedők (tehát bűnös emberek) is ülnek. Jézus közösséget vállal az asztalnál ülő Mátéval és más kitaszított emberekkel. A farizeusok (róluk a következő részben lesz bővebben szó) ezen megbotránkoztak, ám Jézus kioktatta őket, hogy pont a bűnös embereknek van szükségük irgalmasságra és tanításra, azért, hogy megtérjenek, megváltoztassák a magatartásukat.
Máté evangéliuma és a pénzügyek
Máté evangéliuma igen sokszor foglalkozik pénzügyekkel (37 alkalommal), különböző pénznemekkel (10 fajta pénznemet nevesít), ezekre 24 alkalommal hivatkozik, minden esetben a helyzetnek megfelelő szakkifejezéseket használva. Ez több, mint a másik három evangélium említései összesen. Ez is megerősíti, hogy az evangéliumot pénzügyekhez értő személy fogalmazta meg.
Máté használja legtöbbször az adó és vám, valamint vámszedő szavakat is. Evangéliumában összesen nyolcvan olyan részlet található, amelynek pénzügytechnikai tartalma (is) van.
Hogyan lett Mátéból a vámosok védőszentje
Máté tisztelete már a Római Birodalomban kialakult, különösen akkor, amikor a kereszténység birodalmi vallássá vált. Meg kell említeni ebben a milánói püspök, Szent Abrosius (339-397), vagy az angolszász egyháztanító, Szent Beda (kb. 672-735) tevékenységét, de az első évezred több hittérítője, egyházi tisztségviselője is Máté tiszteletét terjesztette. Sok templom, kápolna épült Európában, amelyet Szent Máténak szenteltek, de gyülekezetek és települések is felvették a nevét.
A vámszedő, adószedő mesterség a középkorban is fontos volt, igénybe vették a vámosok tevékenységét az uralkodók, az adó- és vámszedési jogot szerzett nemesek és az egyház(ak) is A mesterséget űzők maguk választották védőszentjüknek Mátét, mint neves bibliai elődjüket. Ezt a választást később pápai bullák és uralkodói engedélyek, parancsok is megerősítették. Minden bizonnyal szerepet játszott ebben az is, hogy a vámszedőhelyek gyakran hidak, révek, útkereszteződések mellett alakultak ki, és ezeken a helyeken gyakran építettek kápolnát, templomot is, és védőszentként kézenfekvő volt a közelben dolgozó vámosok bibliai ősét, Szent Mátét megjelölni.
Máté elhívása (Jan Sanders van Hemessen, 1548)
Ma már számos európai vámszervezet tiszteli őt védőszentjeként, így a luxemburgi, a holland, a francia, a német, az olasz vagy a magyar vámszervezet is.
Máté élete, tevékenysége, de különösen a Jézus általi elhívása a képzőművészek (festők, szobrászok, ólomüveg készítők stb.) gyakori témaválasztása volt, és jelenleg is az. A legnevesebb festők is szívesen választották őt műveik témájaként. Mátét általában a vámszedő, adószedő mesterséggel kapcsolatos tárgyakkal ábrázolják, ezzel is jelezve az eredeti hivatását. Ilyen tárgyak például az érmék, a pénzes zacskók, pénztárcák, -zsákok, -serlegek, -tálak, pénz- vagy tehermérlegek, fizetési táblák, számoló táblák, mérőpálca, vámsorompó, pénztár- és ellenőrzőasztal, de az egyszerű ókori mérőeszköz, a szögvas is ugyanezt jeleníti meg.
Szent Máté Olaszország, illetve az olaszországi Salernó védőszentje, természetesen a város katedrálisát is neki szentelték, kriptájában található Máté apostol sírja, itt helyezték el Máté evangélista megtalált, összegyűjtött ereklyéit.
Szent Máté ünnepnapja szeptember 21-én van, természetesen ez a nap tisztelői körében alkalmat ad a megemlékezésre, ünnepi eseményekre.
Adópénz a hal szájából – Péter apostol története
Hogyan fizette meg Jézus a templomadót?
Péter közreműködésével!
Maga a történet csak Máté evangéliumában található meg, ebből arra következtethetünk, hogy főleg a zsidókeresztényeknek szól a példabeszéd, a tanítványok, a keresztény gyülekezetek viszonyát tisztázza embertársaikkal, a (hithű) zsidókkal és a Templommal kapcsolatban.
A négy verssorból álló történet egyszerűnek tűnhet, viszont a teológiai értelmezése sokkal messzebbre vezet:
|
A templomadó (Mt 17,24-27) Amikor Kafarnaumba értek, odamentek Péterhez az adószedők és megkérdezték: „Mesteretek nem fizet templomadót?” „De igen” – felelte. Amikor hazaért, Jézus megelőzte a kérdéssel: „Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kitől szednek vámot és adót, a fiaiktól vagy az idegenektől?” „Az idegenektől” – válaszolta. Jézus így folytatta: „A fiak tehát mentesek alóla. De hogy meg ne botránkoztassuk őket, menj ki a tóra, vess horgot, és az első halat, amely ráakad, húzd ki! Nyisd ki a száját, találsz benne egy sztátért. Vedd ki és add nekik oda értem és érted!” |
A történetből egyértelmű, hogy Péternek háza van Kafarnaumban, Jézus nála lakik, és ezért felelősséggel tartozik háza népe adózásáért. Ezért is Pétert kérdezik az adószedők.
A történet időpontja a zsidó húsvét (Pészah, Pászka) előtti időszak, amikor a templomadót a településeken szedik a templom szolgái (vagy más, erre feljogosított adószedők). Nem sokkal később, a Pészah első napján feszítették meg Jézust.
Péter nyilván nem tudja, hogy Jézus fizetett-e templomadót, de Jézus törvénytisztelő, így jellemének ismeretében rávágja, hogy: „de igen”. Nem szól a történet arról, hogy más apostolok jelen lettek volna az esetnél.
Jézus sincs jelen a történet elején. Pétert viszont meglepi hazatérésekor, mivel Jézus már tudja, hogy milyen jelenet játszódott le az adószedőkkel (ez az első csoda a történetben).
Itt némileg megbicsaklik a történet: a templomadót a hithű zsidóknak (20 év felett) kell fizetni a templom fenntartására, a liturgikus tevékenységekre. A földi királyok valóban szívesebben szednek adót az idegenektől (legyőzöttektől, leigázottaktól), de a templomadót nem földi királyok szedik, hanem Mózes törvénykönyve alapján a szent sátor szolgái, a zsidók istenének javára. (Lévén írásunk inkább adótörténeti jellegű, ennek mélyebb teológiai elemzésétől tartózkodunk!)
Szent Péter megfizeti a templomadót a hal szájából kivett ezüsttel (George Hayter, 1792-1871)
Jézus Isten fiaként saját magát és követőit – erre utal a ’fiak’ többes számú megjelölés – is mentesnek tekinti az adó alól.
Jézus nem forradalmár, nem buzdít ellenállásra, saját példamutatásával tanít. Most is ezt erősíti meg, amikor a megbotránkoztatás elkerülése érdekében inkább vállalja az adó terhét, bár Isten fiaiként szabadságuk teljes, de mégis, mások (a közösség) érdekében le tudnak mondani szabadságuk egy részéről, készek áldozatot vállalni.
Jézus szegény (ezt többször is megerősíti a Szentírás), így nincs pénze adóra. Utasítja Pétert, hogy fogjon halat (Péter eredetileg halász volt), és az elsőként kifogott hal szájában fog egy pénzérmét találni (ez a második csoda), amely pontosan egy sztátér, azaz két személy adójának megfelelő pénzösszeg, de tíruszi pénznemben, azaz két drachma. Ezt már át lehet váltani szent sékelre, amit mindkettejük (fiak) adója fejében fog Péter megfizetni az adószedőknek. Jézus bevonja Pétert a csodába, Péter átéli a csodát, ezzel is kiemelkedik az apostolok közül.
A történet nem fejeződik be, nem ismerteti a halfogás eredményességét, a sztátér megtalálását, az adó megfizetését, de a fogalmazásból, az evangélium történetvezetéséből következik, hogy minden így is következett be.
Egyes értelmezések szerint Péter nem a hal szájában találta meg a sztátért, hanem az a hal eladásának az ellenértéke volt. Ezt a feltevést némileg cáfolja az, hogy több ókori történet, így a Babilóniai Talmud egyik története is, sőt Hérodotosz görög történetíró egyik írása is kifejezetten a hal szájában talált pénzérméről szól. (ld. ezeket Dienes Dénes művében)
A történet megjelenítése Masacció freskóján
A történet talán legszebb művészi ábrázolása firenzei Santa Maria del Carmine templom Brancacci-kápolnájában található. Ez Firenze egyik nevezetessége. Az eredeti templom a XIII. században épült, de 1771-ben szinte teljesen leégett. Két kápolnája megmaradt, köztük a Brancacci kereskedőről elnevezett kápolna is (a kereskedő finanszírozta a kápolna építését).
A kápolna freskóin több festő is dolgozott (Masolino, Masaccio, Filippino Lippi), az adógarasról szóló történet festője Masaccio volt.
A freskón három idősíkot ábrázolt a festő. Középen helyezkedik el (háttal) az adószedő, aki kérdőre vonja Pétert. A bibliai történettől eltérően Jézus és az apostolok is jelen vannak.
Jézus és Péter is a galileai tenger (Genezáreti tó) felé mutatnak, ahol az adópénzt kell megtalálni.
A következő idősíkban folytatódik a történet, a bal oldali képrészleten Péter kifogja a halat, és kiveszi a szájából az adógarast.
A történet befejezése a harmadik idősík, amelyet a bibliai történet már nem részletez: a jobb oldali képrészleten Péter megfizeti a templomadót az adószedőnek.
Jézus vállalását, azt, hogy adót fizet saját magáért és Péterért, úgy is értelmezik, hogy annak a közösségnek, amelyhez tartozunk, a fenntartásáért, működésére anyagi áldozatot is kell hoznunk. Ezt a történetben Jézus és Péter nem kötelezettségként éli meg, hanem hálából fizet Isten házának. A vallásos embernek egyháza javára egyházadót, egyházfenntartói járulékot, perselypénzt kell fizetni, de ezt nem szabad kötelességnek tekinteni, sokkal inkább a hála megnyilvánulásának, és örömmel kell adni.
A Szentírás magyarázata: jubileumi kommentár (Kálvin Kiadó, 1998, Budapest)
Biblia (Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1976, Budapest)
Dienes Dénes: A gyülekezet életének rendje Máté 17,24-20,28 magyarázata alapján
Földvári Tibor: Jézus templomadója
Haag, Herbert: Bibliai lexikon (Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1989, Budapest)
Keresztyén bibliai lexikon (Kálvin Kiadó, 2000, 2004, Budapest)
Merian, Matthaeus: Die Bilder Zur Bibel (Merian-Biblia, 1630) (Hoffmann und Campe Verlag, 1965, Hamburg)
Pausch, Alfons Dr. – Pausch, Jutta: Máté, a vámszedőből lett apostol (VIVA Média Holding, 2013, Budapest)
