Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az OECD 2020. február 11-én kiadta a cégcsoporton belüli pénzügyi ügyletek transzferárazására vonatkozó végleges iránymutatását, amely az OECD Transzferár-irányelvek részévé vált. Ez az első alkalom, hogy az OECD összefoglalja a pénzügyi tranzakciók transzferár-vonatkozásait, ezzel elősegítve a nagyobb következetességet a szokásos piaci ár elvének az értelmezésében. Az iránymutatás leírja a pénzügyi tranzakciók transzferár-vonatkozásait a legfőbb tranzakciótípusok szerinti csoportosításban és példákkal szemlélteti a régebben megalkotott elvek alkalmazását.
Fontos, hogy a vállalatok a megjelent iránymutatásnak megfelelően felülvizsgálják a transzferár-politikájukat, amely jelentős hatást gyakorolhat a csoporton belüli finanszírozási politikájukra is. A pénzügyi tranzakciók vonatkozásában eddig elkészített transzferár-nyilvántartások felülvizsgálata szintén elengedhetetlen. Cikkünkben összefoglaljuk, miként kell alkalmazni a szokásos piaci ár elvét a pénzügyi tranzakciókra.
Kölcsöntőke- vagy sajáttőke-finanszírozás?
A multinacionális vállalatcsoport tagjainál a kölcsöntőke- és sajáttőke-finanszírozás formájában történő finanszírozás feltételei eltérhetnek a független vállalkozások által alkalmazott feltételektől, amely hatással van a fizetendő kamat és ezen keresztül az egyes országokban adózás alá eső adóalap nagyságára. Az OECD Irányelvek nem zárják ki, hogy az egyes országok saját módszerek alkalmazásával határozzák meg, hogy egy adott tranzakció kölcsöntőke- vagy sajáttőke-finanszírozásnak tekintendő, illetve azt, hogy az elszámolt kamatráfordítás mekkora része ismerhető el az adóalapban.
Az OECD Irányelvek ugyanakkor kimondják, hogy akármilyen árképzési módszer kidolgozását megelőzően a pénzügyi tranzakciókat egyedi jellemzőik, nem pedig az ezekkel összefüggésben alkalmazott jelzők és leírások alapján kell elbírálni. Az egyes ügyletek gazdasági tartalmának a meghatározásához az OECD Irányelvek ajánlásokat tartalmaznak. A gazdasági tartalom szempontjából fontos a rögzített visszafizetési dátum megléte, a kamatfizetési kötelezettség, a tőkevisszafizetés és kamatfizetés kikényszeríthetősége, a kölcsönadó pozíciója a nagyvállalati hitelezési piacon (amely hatással lehet a kölcsönfelvevő hitelminősítésére), a pénzügyi biztosítékok megléte, a kamatfizetések forrásául szolgáló bevételek, a kölcsönfelvevő képessége arra, hogy független hitelező szervezetektől szerezzen tőkét, a felvett kölcsön mekkora része szolgál a beruházás finanszírozását, a kölcsönfelvevőnél tapasztalt visszafizetési problémák és esetleges halasztás iránti kérései.
A kereskedelmi vagy pénzügyi viszonyok azonosítása
A pénzügyi tranzakciók független felek közötti feltételeit ugyanazon elvek mentén kell meghatározni, mint más típusú tranzakciók esetében. Más tranzakciókhoz hasonlóan, szükséges elemezni, miként hatnak a vállalatcsoportra az üzletági tényezők. Ennek során figyelembe kell venni azt, hogy a vállalatcsoport a termelési, gazdasági ciklusának mely szakaszában van, továbbá különböző szektorokba tartozó vállalatoknak más-más nagyságú és típusú finanszírozásra lehet szüksége. Az ágazati felügyelet alá tartozó vállalatcsoportoknál figyelembe kell venni az felügyeleti követelményekből eredő korlátozásokat (mint, például, a Basel-i követelményeket a pénzügyi szervezetek esetében).
Nem kevésbé fontos feltérképezni, miként reagál a vállalatcsoport ezekre a tényezőkre. Ebből a szempontból a vállalatcsoport belső politikája adhat információkat a tranzakció tényleges tartalmának a pontos meghatározásához. Így például, figyelemre méltó, miként állítja a különböző projektek finanszírozásának az elsőbbségét, van-e előírányzott hitelminősítési mutatója, kölcsöntőke-sajáttőke aránya, vagy esetleg az üzletágban megszokottól eltérő finanszírozási stratégiát alkalmaz a vállalatcsoport.
Az Irányelvek általános ajánlásával összhangban, a pénzügyi tranzakciók esetében is a gazdasági tartalom pontos meghatározása a tranzakció jellemzőinek a gondos feltárásával kezdődik, amelyek a felek közötti gazdasági vagy pénzügyi viszonyokból és az ezeket kísérő, gazdasági szempontból lényeges körülményekből. Ilyenek a tranzakció szerződéses feltételei, a felek által teljesített funkciók, felhasznált eszközök és viselt kockázatok, a pénzügyi instrumentumok jellemzői, a felek gazdasági helyzete és a piaci helyzet, valamint a felek által követett üzleti stratégia.
Egy pénzügyi tranzakció megkötését mérlegelő független felek minden alternatív lehetőséget is figyelembe vesznek, amelyek ténylegesen a rendelkezésükre állnak, és kizárólag abban az esetben kötnek meg egy ügyletet, ha nincs vonzóbb alternatívájuk a kívánt gazdasági céljuk elérésére. Ebből kiindulva, figyelembe kell venni a felek az ügyletben foglalt pozícióját. Például, a kölcsönadó vonatkozásában ki kell elemezni, milyen alternatív befektetési lehetőségei vannak, figyelembe véve az üzleti céljait és az ügylet háttérét. A kölcsönfelvevő a ténylegesen rendelkezésre álló lehetőségek közötti választás során annál szélesebb megfontolások fogják vezérelni, mint csupán az, hogy képes lesz-e az adósságszolgálati kötelezettségek teljesítésére. Például, a kölcsönfelvevő feltehetően akkor sem veszi fel a működési szükségleteit meghaladó mértékű kölcsönt, ha egyébként lehetősége van a többlet adósságszolgálatra, mivel egy ilyen lépés negatív nyomást keletkeztetne a hitelminősítésére, növelné a tőkebevonás költségeit, illetőleg megnehezítené számára a tőkepiacra való kilépést.
A gyakorlatban megvalósított ilyen jellegű elemzés, a sok változó hatására, feltehetően arra fog vezetni, hogy a potenciálisan összehasonlítható tranzakciók mégis különbözni fognak a vizsgált ügylettől. Az ilyen eltérések esetében fontos annak a megértése, hogy van-e hatásuk az árképzésre. Amennyiben van, alkalmazni kell az árkorrekciót, amely abban az esetben számszerűsíthető, ha az eltérés mennyiségi tényezőn alapszik, és rendelkezésre állnak a szükséges minőségi adatok, mintsem akkor, amikor két, minőségileg eltérő vagy különböző üzleti stratégiával rendelkező kölcsönfelvevők kölcsöneit próbálnánk összehasonlítani.
A ténylegesen megkötött pénzügyi tranzakciók gazdaságilag jelentős jellemzői
Szerződési feltételek
Általában a pénzügyi tranzakciók szerződései megfelelő részletezettséggel tartalmazzák a szerződéses feltételeket, a kapcsolt vállalkozások esetében mégis előfordulhat, hogy a feltételek hiányosan szerepelnek a szerződésben, illetve a szerződő felek viselkedése, egyéb tények és körülmények ellentételesek a leírtakkal. A tranzakció valós gazdasági tartalmának a megismeréséhez elengedhetetlen a tényleges körülmények, viselkedések, egyéb dokumentumok megismerése.
Funkcióelemzés
Egy csoporton belüli kölcsönügylet esetében a kölcsönadó főfeladatai, amelyek alapján meghozza a döntést a kölcsönnyújtásról, illetve feltételeiről, a kockázatelemzés és -értékelés, rendelkezésre álló befektetési lehetőségek, a kölcsön feltételeinek a meghatározása, valamint a kölcsönnyújtással járó szervezési és adminisztrációs feladatok. A kölcsönnyújtást követően általában elengedhetetlen a kölcsön állapotának a folyamatos monitoringja és időszakonkénti felülvizsgálata. Azonban egy kapcsolt kölcsönnyújtó nem feltétlenül végzi el ezeket a feladatokat ugyanolyan szakszerűséggel és gondossággal, mint egy független kereskedelmi hitelező vagy hitelminősítő ügynökség. Mindazonáltal, az ehhez hasonló kereskedelmi megfontolások és gazdasági körülmények figyelembevétele szintén fontos annak az eldöntéséhez, hogy az alkalmazott szerződéses feltételek megfelelnek-e olyan feltételeknek, amelyek független felek között is létrejöttek volna.
Abban az esetben, ha a kölcsönnyújtó nem gyakorol ellenőrzést a kockázatok felett vagy nincs pénzügyi kapacitása arra, hogy vállalja a kockázatot, ezeket a kockázatokat arra a vállalatcsoport-tagra kell kiosztani, amely ellenőrzést gyakorol és rendelkezik megfelelő pénzügyi kapacitással. Ennek eredményeként a kölcsönnyújtó csak a kockázatmentes haszonra tehetne szert a szokásos piaci körülmények között.
A kölcsönfelvevő feladatai általában a tőketartozás visszafizetéséhez, valamint a kellő időben történő kamatfizetéshez szükséges pénzeszköz biztosítása, továbbá a szerződésből eredő egyéb kötelezettségeinek teljesítése.
Egyes esetekben, mint például, a központi treasury, ugyanazon csoporttag egyszerre a kölcsönnyújtó és a kölcsönfelvevő szerepét is betöltheti. Ezt a sajátos helyzetet az új iránymutatás egy külön alfejezetben tárgyalja.
A pénzügyi instrumentumok jellemzői
A pénzügyi instrumentumok sokfeleségének köszönhetően nagyszámú jellemző létezik, amelyek befolyásolhatják a szokásos piaci árukat. Egy kölcsön esetében, például, szükséges dokumentálni az összegét, időtartamát, visszafizetési ütemezését, a kölcsön célját (kereskedelmi hitel, beolvadás/akvizíció, jelzáloghitel stb.), a részletek kora szerinti szintezést, alárendeltség, a kölcsönfelvevő földrajzi elhelyezkedése, pénznem, nyújtott biztosítékok, garanciák, fix vagy változó kamatozás.
Gazdasági körülmények
A pénzügyi instrumentumok árát jelentősen befolyásolják az alapvető gazdasági körülmények, mint például a pénznem, földrajzi elhelyezkedés, helyi szabályozás, a kölcsönfelvevő iparága, az ügyletkötés időpontja.
Hatással vannak továbbá az árra a makrogazdasági trendek (jegybanki alapkamatok, a bankközi referencia-kamatlábak) és jelentős pénzügyi piaci események, mint például, hitelválságok. Ebből a szempontból rendkívül fontos a pénzügyi instrumentum kibocsátási időpontja (az elsődleges piac esetében), illetve az összehasonlító adatok kiválasztása (a másodlagos piac esetében). Így a historikus hitelpiaci adatok aligha nyújthatnak támpontot az összehasonlításban. Éppen ellenkezőleg, minél közelebb az összehasonlítóként szolgáló pénzügyi instrumentumok dátuma az ellenőrzött ügylet dátumához, annál kisebb a valószínűsége annak, hogy egyéb meghatározó gazdasági tényezők befolyásolhatták az árakat.
A pénzügyi instrumentumok árát befolyásoló másik lényeges tényező a devizaárfolyam. Különböző országokban kibocsátott, de egyébként hasonló pénzügyi instrumentumok ára eltérő lehet. Továbbá, még az azonos devizanemben kibocsátott pénzügyi instrumentumok ára is különbözhet a különböző pénzügyi piacokon vagy országokban a szabályozási eszközök hatására, mint például, a kamatlábak korlátozása, devizaellenőrzés és a pénzügyi piacokhoz való hozzáférést korlátozó más jogi, vagy a gyakorlatban megvalósuló intézkedések.
Üzleti stratégiák
Eltérő üzleti stratégiák jelentősen befolyásolhatják a független felek közötti pénzügyi tranzakciók árazását. Az OECD Irányelvek egyébként korábban is tartalmaztak példákat az ilyen esetekre, amelyet a mostani kiegészítés megtold azzal, hogy egy akvizíció vagy beolvadás előtt álló kölcsönfelvevőnek egy független kölcsönnyújtó lényegesen eltérő szerződési feltételeket ajánlhat fel, mint egy azonos gazdasági helyzetben levő, ámde állandósult állapotú, átalakulásokat nem tervező kölcsönfelvevőnek. Ebben az esetben ugyanis a kölcsönnyújtó „beárazza” a kölcsönfelvevő üzleti terveit és az azokban foglalt előrejelzéseket, gyakorlatilag elismerve, hogy a pénzügyi tranzakció futamideje alatt a kölcsönfelvevő pénzügyi mutatóiban jelentős változások állhatnak be.
Az üzleti stratégiaelemzés része továbbá a vállalatcsoport általános finanszírozási politikájának és a csoporttagok közötti viszonyoknak az elemzése. Abban az esetben például, ha egy vállalatcsoport finanszírozási politikája és gyakorlata alapján a mindenkori működőtőke-szükségleteit egy éves rulírozó kölcsönökkel oldja meg, akkor egy vállalatcsoporttagjának biztosított 10 éves vállalatcsoporton belüli hitel a szokásos piaci ár meghatározásának szempontjából átminősíthető az egy éves rulírozó kölcsönök sorozatává, mivel feltételezhető, hogy egy független kölcsönfelvevő éppen így oldotta volna meg a kölcsöntőke iránti szükségleteit.
Általánosságban megállapítható, hogy az összehasonlítás megbízhatóságát jelentősen növeli, ha az összehasonlítóként kiválasztott kölcsönfelvevők hasonló üzleti stratégiát folytatnak, mint a csoporton belüli kölcsön felvevője.
A fentiekből tehát látható, hogy a pénzügyi tranzakciók szokásos piaci ármeghatározási folyamata az OECD eddig ismert transzferár-irányelvek logikáját követi. Az ajánlásban szereplő példák a gyakorlatban sokszor adódó helyzeteket szemléltetik, amelyekre az eddigi OECD Transzferár-elvek explicit módon nem tértek ki.
A cikk szerzője Lisznyanszkaja Marina, a VGD Hungary vezető adótanácsadója. A VGD Hungary Kft. az Adó Online szakmai partnere.
