Hogyan adóztak a rómaiak? – A birodalom végnapjai

Szerző: dr. Juhász István
Dátum: 2019. január 25.
Címkék: , , , ,
Rovat:
Nagy Constantinus halálát követően a Római Birodalom még egy jó fél évszázadon át megőrizte egységes működését. Ennek Nagy Theodosius halála vetett véget. A keleti rész továbbra is virágzott, a nyugati rész viszont folyamatosan erodálódott, a VI. század közepére a maradványai is eltűntek.

Theodorik nagymértékben gondoskodott az igazságosságról, s szilárdan védelmezte a törvényeket.

(Prokopios: A gót háború, I,1,27.)

Nagy Constantinus (337-ben halt meg) jól működő birodalmat hagyott utódaira. Gyermekei, illetve más rokonai, az úgynevezett Constantinus-ház uralkodói követték egymást, majd 364-től a Valentinianus-ház császárai. A gazdasági ás pénzügyi (adózásbeli) feltételeket Diocletianus és Constantinus reformjai biztosították, mindaddig, amíg a birodalom egységét fenn lehetett tartani.

A birodalomnak jelentős problémákkal kellett megküzdeni. A hatalmas területek irányítása (ezt már Diocletianus is megállapította) igen nehéz feladat volt, mire Britanniából elértek a hírek Konstantinápolyba, akár három hét is eltelt, azaz a helyi eseményekre ilyen távolságból nem lehetett reagálni.

A népvándorlások felerősödése, az, hogy Róma gazdagságából a barbárok (ez a nem rómaiak összefoglaló neve volt) is részesedni akartak, számos betörést eredményezett a birodalom területére. Egyes esetekben ez már nem csak a határ menti területeket érintette, hanem Itália és Hispánia belső részeit is, sőt a barbárok eljutottak Rómáig és Konstantinápolyig is.

A IV. században is voltak ellencsászárok, trónkövetelők, de a jog szerinti császárok őket eredményesen kiiktatták, a leszármazási alapon, illetve a társcsászári rendszer révén a hatalom öröklése viszonylag gördülékenyen megtörténhetett.

Nagy Theodosius

Theodosius Hispániában született 347-ben. Gyors katonai karriert futott be, Valens császár halálát (csatában esett el) követően, 379-től már társcsászár, a keleti birodalomrész császára. A „főcsászár” Gratianus volt, de őt 383-ban meggyilkolták, fia, II. Valentinianus lett a főcsászár, de a tizenkét éves gyermek helyett Theodosius gyakorolta a főhatalmat. II. Valentinianusra 392-ben felakasztva találtak rá, így Theodosius lett a főcsászár, most már nem csak de facto, hanem de jure is.

Theodosius uralkodása alatt meghozott intézkedéseit a következő három fő cél motiválta:

– A birodalom külső védelme. Különösen a gót és a perzsa fenyegetettség volt ebben az időben jelentős. A gótokkal szerződést kötött, a perzsa uralkodóval 384-ben megegyezett Armenia felosztásáról.

– A birodalmi egység megteremtése. Ezt alapvetően valláspolitikájával kívánta megvalósítani. A kereszténységet államvallássá tette, a niceai hitvallástól (szentháromság) eltérő irányzatokat eretneknek minősítette, üldözte, a többi vallással szemben (római és görög többistenhit, zsidók stb.) alapvetően toleráns volt. Az eretnekek elleni igen hatékony fellépést egy pénzügyi intézkedés jelentette: az eretnekeket megfosztotta végrendelkezési és végrendeleti öröklési képességüktől.

– Egységes belső irányítás megteremtése. Kíméletlenül fellépett a lázadásokkal szemben. Ennek legismertebb esete volt, mikor 390-ben Thesszalonikiben fellázadtak, a katonasággal szinte az egész lakosságot lemészároltatta. Mediolanum (Milánó) érseke, Ambrus (a későbbi szent) emiatt nyilvános bűnbocsánatra kényszerítette.

Theodosius a székhelyét, főleg stratégiai okokból, Thesszalonikiben rendezte be. A gótokkal szerződést kötött, engedélyezte a letelepedéseket a Dunától délre fekvő trák és macedón területeken. Ténylegesen a gótok már ott éltek, így a szerződés legfeljebb a fennálló helyzet elismerését jelentette, más oldalról viszont ezért cserébe a gótok kötelezettségeket is vállaltak, amelyek közül a legjelentősebb az volt, hogy területükön megvédik a birodalom határait. A gótok korlátozott római polgárjogot kaptak, és autonómiával rendelkeztek saját területükön.

A közigazgatás területén fontosnak volt tekinthető a hivatalnoki korrupció elleni fellépés, illetve a katonaság finanszírozása érdekében hozott adórendelete. Ezek az eredmények viszont rövid életűek voltak.

Theodosius 395-ben hirtelen meghalt. Halálos ágyán rendelkezett arról, hogy birodalmát megosztva két fia örökölje, a nyugati részt Honorius, a keleti részt Arcadius. Honorius ekkor még mindössze tíz éves volt, ezért Theodosius rendelkezett arról is, hogy a hadsereg főparancsnoka, egy Stilichus nevű vandál hadvezér istápolja a gyermekcsászárt.

Nagy Theodosius végrendeletével megpecsételte a Római Birodalom sorsát. A kettéosztással két gyengébb birodalom jött létre, és az uralkodásra felnőtt korában is alkalmatlan Honorius gyengekezűsége is hozzájárult ahhoz, hogy néhány évtizeddel később a Nyugatrómai Birodalom felbomlott.

  1. „Nagy” Theodosius volt az utolsó római császár, aki az egységes Római Birodalmat irányította. Legnagyobb „műve” az volt, hogy államvallássá tette a kereszténységet.

Honorius uralkodása

A gyermek Honorius helyett felkért gyámja, a vandál Stilicho gyakorolta a hatalmat. Stilicho eredményesen védte meg a birodalom határait a gótokkal és a germánokkal szemben, lányát hozzáadta Honoriushoz.

A vandál Stilicho ellen túlzott hatalma, vagyona miatt 407-ben összeesküdtek. Honorius elfogatta és 408-ban kivégeztette.

Ugyanebben az időben (407-ben) fellázadtak a britanniai légiók, III. Constantius személyében ellencsászárt választottak, aki átkelt a kontinensre, elfoglalta a nyugati provinciákat, 408-ban Hispániában legyőzte az ellene küldött császári csapatokat is. III. Constantius hatalma tartósnak bizonyult, Honorius 417-ben hozzáadta féltestvérét, Galla Placidiát, 417-ben pedig társcsászárává tette III. Constantiust.

Stilicho kivégzése, illetve a britanniai helyzet válságos helyzetet teremtett, ezt kihasználva Alarich gót vezér 408-ban ismét betört Itáliába. Egészen Rómáig tört előre, a várost kifosztotta. Hétszáz év (Kr.e. 387-386) után ez volt az első alkalom, hogy Rómát idegenek foglalták el.

Honorius 423-ban betegségben halt meg. Utódaira egy romokban lévő birodalmat hagyott.

A Nyugatrómai Birodalom válsága

Honorius rendelkezett utódlásáról, III. Constantius és Galla Placidia fiát tette meg örökösének. A mindössze négyéves III. Valentinianus helyett sokáig anyja, Galla Placidia gyakorolta a hatalmat. III. Valentinianus felnőve sem mutatott uralkodói erényeket.

Uralkodásának ideje alatt a legjelentősebb esemény a catalaunumi csata (451) volt, ahol az Aetius vezette római seregek megállították Attila hun király terjeszkedését. Attila ugyan 452-ben betört még Itáliába, de 453-ban meghalt, és néhány éven belül a hunok birodalma eltűnt a történelem süllyesztőjében.

Aetius ugyan római volt, de Stilichohoz hasonlóan nem viselték el hatalmának növekedését, összeesküvést szőttek ellene, 454-ben egy kihallgatás alatt – állítólag – III. Valentinianus saját kezével ölte meg.

Aetius halálát megbosszulták katonái, fél év múlva (455. március 16-án) egy csapatellenőrzés alatt megölték III. Valentinianust (összesen 29 évig uralkodott).

A Nyugatrómai Birodalom következő uralkodói talán még elődeiknél is alkalmatlanabbak voltak az uralkodásra. Kilenc uralkodó követte egymást 21 év alatt. A 475-ben trónra került Romulus Augustust Odoaker gót vezér, a germán segédcsapatok vezetője mondatta le 476-ban. Arra sem méltatta, hogy megölje, életét meghagyva, életjáradékkal látta el. Romulus Augustus kolostort épített, és ott halt meg valamikor 510 környékén. Az Augustulus a latin nyelvben „kis” Augustust jelent, utalva ezzel is arra, hogy Romulus Augustus is gyermekként vált császárrá.

Odoaker ezt követően mint Itália királya (rex Italiae) uralkodott, a császári felségjelvényeket Konstantinápolyba küldte, azzal az üzenettel, hogy a nyugati birodalom nem szorul többé császárra. Meghódította Szicíliát és Dalmáciát, a konstantinápolyi császártól kiváltságokat kért és kapott, tulajdonképpen névleges helytartóként uralkodott.

Odoaker lemondott a bevándorolt germán népektől szedett külön adóról, viszont a római jog- és adórendszert, illetve a római közigazgatást és a szenátust meghagyta eredeti formájában. Ez azt is jelenti, hogy az itáliai mindennapokban nem történt változás, csak egy új uralkodó működtette tovább a rendszert. Mindez Teodorik megjelenéséig lényegében változatlanul folyt.

Nagy Theodorik

Theodorik 455 körül született, a keleti gótok királyának unokaöccse volt, akit kisgyermek korában (462-ben) túszként küldtek Konstantinápolyba. A Keletrómai Birodalom fővárosában eltöltött tíz év alatt sok politikai, hadászati és egyéb ismeretet szerzett.

Hazatérve hamarosan ő lett a gótok királya, több várost is elfoglalt, ennek ellenére Konstantinápoly továbbra is szövetségesének tekintette. 488-ban elrendelte a császár, hogy Theodorik népével együtt vonuljon Itáliába, Odoaker hatalmát döntse meg, és a birodalom nevében kormányozza a félszigetet. Ezt Theodorik teljesítette, bár Odoaker hatalmának megdöntése nem ment könnyen, ugyanis a király a jól védhető Ravennában rendezte be szálláshelyét.

Ravenna ostroma évekig elhúzódott, végül 493-ban Odoaker és Theodorik egyezséget kötött a közös uralkodásról, Theodorikot bebocsátották a városba. Az egyezséget felrúgva Theodorik lefogatta Odoakert, és saját kardjával ölte meg, illetve feleségét, fiát, követőit is lemészároltatta.

Ezt követően Theodorik a konstantinápolyi császár szolgálatában kormányozta Itáliát. A függősége viszonylagos volt, a római polgárok megmaradtak a hivatalokban, de nem viselhettek fegyvert, a gótok viszont nem vállalhattak hivatalt. Theodorik a korábbi római jog- és közigazgatási rendszert fenntartotta.

Theodoriknak sikerült a barbár támadásokat visszaverni, a római és gót népességgel kapcsolatos asszimilációs törekvései azonban vallási problémák miatt meghiúsultak. A gótok a kereszténység ariánus hitét vallották, ezzel szemben a római polgárok a niceai hitvallás szerinti kereszténységet. Theodorik 526-ban bekövetkezett halálakor egy működő országot hagyott utódaira, hosszú uralkodása alatt kiérdemelte a „Nagy” előnevet.

Theodorik nagymértékben gondoskodott az igazságosságról, s szilárdan védelmezte a törvényeket. Megoltalmazta országát a szomszédos barbárok betöréseitől. A bölcsességnek és a bátorságnak a lehető legmagasabb fokára jutott. Nem engedte meg magának, hogy alattvalóival szemben bármilyen jogtalanságot kövessen el, de másoktól sem tűrt el ilyesmit … Így Theodorik csak névleg volt türannosz, valójában azonban igazi császár, egy hajszálnyival sem kisebb bárki másnál, aki ebben a méltóságban dicsőséget szerzett. Bár az emberi természetnek ellentmondani látszik, a gótok és a rómaiak egyaránt szerették őt … Harminchét éves uralkodás után halt meg, miután minden ellenségében rettenetet keltett, alattvalóiban pedig vágyakozó emléket hagyott hátra.

(Prokopios: A gót háború, I,1,27.)

Theodorik utódai alatt az itáliai gót királyság is elenyészett, nyolc király uralkodott még utána, végül 552-ben végleg megszűnt. Ezzel a Nyugatrómai Birodalom, mint önálló államalakulat maradványai is megszűntek.

Volt-e köze az adózásnak a Nyugatrómai Birodalom bukásához?

A Nyugatrómai Birodalom bukását gyakran a népvándorlások megindulásával, felerősödésével hozzák összefüggésbe. Ebben rejlik és némi igazság. A nomád törzsek – különösen a növényi eredetű élelmiszerszükségletüket – rablásokból biztosították. A különböző hun, gót, germán, szarmata, vandál (stb.) törzsek gyakran fosztogatták a birodalom határaihoz közeli településeket, sőt esetenként beljebb is merészkedtek, megsarcolták a városokat. A békéért cserébe Róma és Konstantinápoly is megállapodásokat kötött és fizetett, ha már más lehetőség nem volt!

A birodalom határait igyekeztek megvédeni a betörésektől, de ez egyre nehezebbé vált, mert a hódításokkal egyre hosszabbá vált a határ, illetve a népvándorlás felerősödésével egyre többször kellett fegyverrel is védeni a határokat. Ha befagyott a Duna, a Rajna, akkor az átkelés is könnyebbé vált, szinte lehetetlen volt a védekezés. Ezt felismerve próbálták a nomád törzseket a határok mentén letelepíteni, romanizálni, de ezek a kezdeményezések nem mindig vezettek eredményre, a nomádok nem szívesen hagytak fel korábbi szabad életmódjukkal.

A kettéosztott birodalom, a gyengekezű vezetők, a gyakori polgárháborúk meggyengítették a birodalom védekező képességét, egyre több provinciában tört ki lázadás, amelyeket a katonaság már nem volt képes leverni, a területek leszakadtak a birodalomról. A területek elvesztése magával hozta azt is, hogy jóval kevesebb adó folyt be a kincstárba. Ez különösen a birodalom nyugati területeit érintette. Gallia, Britannia, Hispánia adóerejére szükség volt a birodalom működéséhez. A legnagyobb kiadást mindig is a katonaság jelentette a Római Birodalomban, a befolyt adók lényeges csökkenése így a birodalom védekező képességét is csökkentette.

A Római Birodalom a Kr.u. második századig a katonaság növekvő pénzigényét újabb területek elfoglalásával, birodalomhoz csatolásával, provinciák kialakításával, az ott lakók adóztatásával biztosította. Ez a folyamat a második század végére megállt, a birodalom túllépte az egy központból irányíthatóság határát. Elhúzódó válság kezdődött, amelynek egyik legfontosabb oka a pénzügyi válság volt. A helyzeten Diocletianus és Constantinus reformjai segítettek, de csak addig, amíg az egységes birodalmat fent lehetett tartani. A negyedik század végén Nagy Theodosius még képes volt erre, fiai már nem.

A Nyugatrómai Birodalom bukása nem köthető egyetlen évszámhoz. Nagy Theodosius után egyértelműen beindult a hanyatlás, de sem a catalaunumi csata (451), sem Romulus Augustulus trónról való lemondatása (Odoaker által 476-ban) nem eredményezett bukást. Még Nagy Theodorik idejében is megmaradtak Itáliában a birodalom maradványai, római törvények alapján működtek, Nagy Theodorik magát tartotta a nyugati rész uralkodójának, sőt elismerte a Konstantinápolyban uralkodó (szintén római) császár feljebbvalóságát. És ez így volt még Nagy Theodorik utódai esetében is.

A nyugati birodalomrész fokozatosan erodálódott. A középkori (de időnként a későbbi) történetírás azért is ragaszkodott a bukáshoz, mert a Német-római Császárság (936-1806) saját magát a Római Birodalom örökösének tartotta, ehhez viszont szükség volt a birodalom bukásának kimondására, és annak tagadására, hogy a Keletrómai Birodalom folytatása lett volna a Római Birodalomnak (erről a cikksorozat bevezető részében is értekeztünk már).

Az úgynevezett constantinusi adománylevél szerint (latinul: Donatio Constantini) Nagy Constantinus római császár a pápaságnak, annak fejének, Szilveszter pápának adományozta Itália területét, és ezzel megalapozta az egyházi államot. Az adománylevél nyomán a pápaság igyekezett elismertetni a császársággal szembeni felsőbbségét (Dictatus Papae). Ez az adománylevél minden valószínűség szerint egy 8. századbeli hamisítvány. Nagy Constantinus nem ismerte el a keresztény egyház felsőbbségét maga fölött, sőt haláláig magát tartotta a birodalom legfőbb egyházi vezetőjének (pontifex maximus) is, és sem uralkodásának kezdetén, de valószínűleg a halálos ágyán sem vette fel a keresztséget.

Irodalom:

A Római Birodalommal sok ezer kötetnyi könyv, számos film, weblap stb. foglalkozik. A felhasznált irodalom részletes ismertetésétől eltekintünk, de kiemeljük közülük a következőeket:

Julius Caesar feljegyzései: A gall háborúról; A polgárháborúról

Castiglione László művei: Az ókor nagyjai (Bp., 1971); A római művészet világa (Bp., 1974)

Creighton, Mandell: A római nép története (Bp., 1898)

Grüll Tibor: A Római Birodalom gazdasága (Bp., 2017)

Gulyás Istvánné (szerk.): Az antik Róma napjai (Bp., 1983)

Hahn István: Róma istenei (Bp., 1975)

Havas László – Hegyi W. György – Szabó Edit: Római-történelem (Bp., 2007)

Révay József: Százarcú ókor (Bp., 1962)

Suetonius: Caesarok élete

Ürögdi György könyvei: A régi Róma (Bp., 1963); Róma kenyere, Róma aranya (Bp., 1969); Kleopátra (Bp., 1972); Kard és törvény. Marius és Sulla kora (Bp., 1974); Nero (Bp., 1977); Hogyan utaztak a régi rómaiak? (Bp., 1979)

www.romaikor.hu: a weblap – részben tematikusan – számos szakirodalmat idéz, neves szakemberek írásait tartalmazza


Kapcsolódó cikkek:


Hogyan adóztak a rómaiak? – A Domitianus és Diocletianus közötti időszak (6. rész)
2018. december 14.

Domitianus uralkodását követően jöttek a „jó császárok”, egy évszázadon át működött a Pax Romana. Traianus, Hadrianus, Marcus Aurelius kiválóan vezették a birodalmat. A hanyatlás a második század végén a Severusok uralkodásával kezdődött meg, hogy aztán a harmadik század második harmadától, a katonacsászárok korában a birodalom mély válságba kerüljön. A válság érintette a hadsereget, a közigazgatást, az uralkodási rendet, és természetesen a pénzügyeket, az adózást is. Ezt örökölte Diocletianus, amikor 284-ben császár lett.

Hogyan adóztak a rómaiak? – Augustus adóreformja (3. rész)
2018. november 16.

A történelem első ismert adóreformját Augustus római császár hajtotta végre. Az adóreform átfogóan változtatta meg az adónemeket, a beszedés módját, a beszedett adó kincstári kezelését. Az Augustus által bevezetett adóintézkedések hosszú távon fennmaradtak, biztosították a Birodalom működését az elkövetkező évszázadokban.

Hogyan adóztak a rómaiak? – Az állam adót fizet polgárainak (5. rész)
2018. december 7.

Az ókori Rómában a hatalomgyakorlási technikák sokszor durva, máskor kifinomult technikáit találták ki és alkalmazták. Ellentétek szítása, kiélezése, politikai gyilkosságok, egymással vetélkedő táborok közötti polgárháborúk, a tömegek manipulálása, választási csalások, hivatali tisztségek megvásárlása mind-mind alkalmazott módszer volt. Ha a ma alkalmazott politikai eszköztárral bármi hasonlóságot vélünk felfedezni, az természetesen csak a véletlen műve lehet!

Hogyan adóztak a rómaiak? – Bevezető rész
2018. október 26.

A nyugati típusú társadalmak a Római Birodalom örökösei. Jogrendszerük, közéletük, kulturális örökségük, vallásuk, sokszor még a nyelvük, kifejezéseik is visszavezethetők a birodalomra. Igaz ez a közéletre, a politikai rendszerekre, az állami működésre is, beleértve a pénzügyi és adózási rendszereket is.

Hogyan adóztak a rómaiak? – Diocletianus reformjai (7. rész)
2018. december 21.

Diocletianus egy sokféle válsággal terhelt birodalomnak lett a császára. Trónutódlás, infláció, elavult adórendszer, gyengülő hadsereg, irányíthatatlan birodalom, mind olyan problémák voltak, amelyek sürgős beavatkozásokat igényeltek. A császár módszeresen hozzálátott a reformokhoz, amelyeket húsz év után fejezett be, ezt követően – egyedülálló módon – lemondott a császári trónról.

Hogyan adóztak a rómaiak? – E jelben győzni fogsz! (8. rész)
2019. január 11.

Diocletianus, az utolsó keresztényüldöző császár után jött az első keresztény császár, Constantinus. Ez azért nem teljesen így történt! A történetírók megfelelési kényszere vagy politikai/vallási elkötelezettsége gyakran ferdítette el a tényeket, és ez így volt ebben az esetben is!