Templomosok – Nemzetközi gazdálkodás (4. rész)
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A templomosoknak talán a legjelentősebb öröksége az, hogy nemzetközi szintű gazdálkodó szervezetté tudtak fejlődni. A kor intézményeit messze meghaladó szintű volt a pénzügyi tevékenységük, a modern bankrendszerek is sok mindenben hasonló gyakorlatot folytatnak. A profitérdekű gazdálkodás a kapitalizmus kialakulásának csíráit is magában hordta.
Jeruzsálemen kívül sehol sincsenek szegénységben.
(idézet Walter Map De Nugis Curialium – Az udvaroncok haszontalanságáról) c. korabeli művéből)
A pápai bullák adományokra ösztönözték a keresztény országokban az embereket. Jobbágyoktól a királyokig sokan gondoltál azt, hogy lelki üdvük érdekében áldoznak a szent célra, a szentföldi háborúkra, a muszlimok elleni küzdelemre.
A gazdálkodás kezdetei
A templomosok a kor legjelentősebb földbirtokosaivá váltak a XII. század második, illetve a XIII. század első felében. Birtokaikon rendkívül tudatos gazdálkodási tevékenységet folytattak, azok értékesítésére nemigen került sor, legfeljebb saját céljaiknak megfelelő birtokcseréket kezdeményeztek. Fennmaradtak Angliában könyvelést tartalmazó pergamentekercsek, amelyeken szigorú rendben könyvelték a termelt és előállított terményeket, termékeket, a bevételeket és kiadásokat.
1137-ben épült templomos magtárépület Cressing Temple-ben (Essex)
Tudatos gazdálkodásuk eredményeként 900-nál is több rendházuk mellett alakultak ki a mezőgazdasági és egyéb célú földterületeik, létesítményeik. A nagyobb városokban, jelentősebb utak, kikötők mellett rendelkeztek érdekeltségekkel. A mezőgazdasági termelés mellett ipari tevékenységet is folytattak, például csempekészítő műhelyek, malmok, présházak, piacok, gyapjúfeldolgozók, szövőműhelyek is a birtokukba tartoztak.
A birtokokat az adományozók gyakran azzal a kikötéssel adták át, hogy azok jövedelmét a szentföldi harcokra kell fordítani.
Segítette a hasznot hozó gazdálkodást, hogy a pápai rendelkezések, és az adományozó uralkodók ezekhez igazodó jótékonyságai (adó- és vámmentesség) miatt kevesebb (köz)teherrel kellett számolniuk, tizedet nem fizettek senkinek, miközben birtokaikon maguk szedték a tizedet.
Szintén a gazdálkodás eredményességét, a kincsképzést segítette az, hogy a Rend alapszabálya szerint a lovagok szegénységet fogadtak, semmilyen személyes vagyonnal nem rendelkezhettek. Ez – természetesen – csak a Rend tagjaira vonatkozott, magára a Rendre nem, az minden további nélkül gazdagodhatott.
A gazdálkodás eredményének harmadát fordították a szentföldi tevékenységre, a fennmaradó kétharmadból jutott a Rend tagjainak mindennapi megélhetésére (étel-ital, ruházat, lakhatás), a felesleg pedig a jótékonykodás (karitatív tevékenység) mellett további vagyonosodás alapját szolgálta.
A templomosok a kor általános életkörülményeihez viszonyítva jól éltek, nemigen kellett a mindennapi megélhetési problémákkal küzdeniük.
A rendházakban gazdatisztek kezében volt a gazdálkodás, szigorú könyveléseket vezettek, szerződéseiket az írásbeliség jellemezte. Elszámolási kötelezettséggel tartoztak a rendi hierarchia magasabb szintjén állókkal szemben, a felesleget – legyen az termény, termék vagy pénz – a kincsesházakba továbbították. A két legjelentősebb kincsesház Párizsban és Londonban volt.
Két templomos egy lovon – a szegénység és a közös lét ábrázolása (Matthew Paris, 1250 körül)
Uralkodói és pápai megbízatások
A templomosok pénzügyi tevékenységei egy lassú fejlődési folyamat eredményeként alakultak ki. A rájuk bízott javakat már a kezdetekben is igen tisztességesen kezelték, figyelembe vették a rendelkezést tevők kívánságait, megőrizték, hasznosították a javakat, ha letétről volt szó, akkor azt visszaszolgáltatták a jogos tulajdonosának.
Az elismertségükben jelentős előrelépést jelentett az, amikor már uralkodók is rájuk bízták javaikat.
II. Henrik angol király 1154-ben polgárháborús viszonyokat követően szerezte meg az angol koronát. Az ellenérdekelt felek között a templomosok – mint nemzetek fölötti, mindkét fél által elfogadott szervezet – láttak el közvetítő szerepet, sőt a trónra lépést lehetővé tevő szerződésnél is tanúként jártak el. Ilyen diplomáciai szerepet a későbbiekben is több alkalommal elláttak a templomosok, például házasságkötések esetében a hozomány rendelkezésre bocsátásánál, vagy békekötéseknél.
II. Henrik és Becket Tamás elmérgesedett viszonyában is a templomosok közvetítettek, majd miután 1170-ben Becketet az oltár előtt lemészárolták a király emberei, a templomosoknál helyezték letétbe a királyra kirótt nagy összegű büntetést, ami szintén a szentföldi hadjárat céljait szolgálta a későbbiekben.
A templomosok új, fényűző és biztonságos rendházat építettek Londonban, az volt a New Temple. Ez alkalmas volt akár uralkodók fogadására is, mint ahogyan jó néhány esetben meg is történt.
A londoni Temple épülete jelenleg
Az új rendházban helyezte el II. Henrik a kincstári vagyon jelentős részét, lévén, hogy ott biztonságban meg lehetett őrizni.
A hattíni csata elvesztését követően, 1188-ban a templomosokra bízták a Szaladin-tizednek nevezett adó begyűjtését, amely egy új keresztes hadjárat támogatásának rendkívüli pénzügyi alapját jelentette. A templomosok kiépített infrastruktúrája alkalmas volt az adó hatékony beszedésére.
II. Henrik fia, Oroszlánszívű Richárd további adományokat juttatott a rendnek, felmentette őket az adó- és vámfizetés alól, sőt még egy sajátos, az angliai seriffek által fizetendő járadékot is elrendelt a részükre.
A londonihoz hasonló szerepet látott el a párizsi Temple épülete is. II. Fülöp francia király 1202-ven egy Haimard nevű templomost nevezett ki a korona kincstárnokának.
IX. (Szent) Lajos (uralkodott: 1226-1270) francia király több alkalommal is rászorult a templomosok pénzügyi segítségére (erről már korábban értekeztünk). Bizalmát mutatja a templomos testvérekben, hogy a francia egyház által az ingó javakra kivetett súlyos adók (a korábbi huszadot megduplázták, tizedre emelték) – lévén ez is egy keresztes adó, a templomosok kezelésére bízta.
A pápák is szívesen vették igénybe a templomosok segítségét. Már III. Sándor pápa is – 1159-es megválasztását követően – két templomost (Bernardo és Francone volt a nevük) kért fel pénzügyeinek intézésére. A hírhedten korrupt pápai udvar pénzlenyúlásait ezzel kívánta kordában tartani.
A templomosok jogosultságait (például tizedszedés) III. Ince (pontifikátusa 1198-1216), a „reformpápa” tovább erősítette, újabb jogokat biztosított a részükre. Szintén a templomosok segítettek beszedni az Ince pápa által meghirdetett ötödik keresztes hadjárat pénzügyi alapját jelentő, huszadnak nevezett pápai adó beszedésében.
A következő pápa – III. Honoriusz, pontifikátusa: 1216-1227 – levélben erősítette meg, hogy a harcoló lovagrendeket (templomosok, ispotályosok (Szent János Lovagrend), Német (teuton) Lovagrend) tartja a legalkalmasabbnak arra, hogy az összegyűjtött pénzt a Szentföldre eljuttassák.
Tekintve, hogy már hozzászoktunk ahhoz, hogy az adót és más pénzeket elsősorban a templomos és ispotályos testvérek révén küldjünk, más közvetítőink nincsenek, akikben vélhetően nagyobb bizalmunk lehetne. |
Nem kis összegről volt szó, íme, egy rövid felsorolás erre vonatkozóan:
– ötezer aranymárka a pápai kamarából,
– 13 ezer márka Angliából,
– 1711 márka Magyarországról,
– további ötezer márka Angliából (a külön feltüntetést a más útvonal indokolja),
– hatezer uncia arany Franciaországból,
– 25 ezer aranyérme és ötezer fontnyi ezüst Spanyolországból és Portugáliából.
IX. Gergely pápa (pontifikátusa: 1227-1241) 1240-ban egy több országot érintő hitelügyletben vette igénybe a templomosok segítségét, kikerülve ezzel a római pápai udvart: a francia templomosok az Angliában, Írországban és Skóciában beszedett pápai adóból fizették ki a hitelezőket.
Az uralkodói bizalomnak meglett az a következménye, hogy a nemesurak és asszonyok, polgárok, de még az egyszerű nép soraiból is egyre többen vették igénybe a templomosok szakértelmét: kölcsönfelvételek, szerződéskötések, oklevelek, végrendeletek írásba foglalása és megőrzése is a templomosoknál volt a legjobb kezekben, hasonlóan a különböző hivatali pecsétek, letétek megőrzéséhez. Szintén a templomosokra bízták a pénz szállítását is, mert egyrészt becsületesek voltak, másrészt biztonságos fegyveres őrizetet is el tudtak látni, de az sem mellékes, hogy vallási intézményként a hívő ember számára ez jelentette a legnagyobb biztosítékot.
Rohamra induló templomos lovag ábrázolása Cressac-sur-Charente templomos kápolnájában
A bankárok
- Hitelezés
A pénz kamatra történő kihelyezését a Biblia több helyen is tiltja, így ez egy egyházi rendnek nyilván nem volt járható út. Helyette azt alkalmazták, hogy a hitelbe adott pénz helyett többet kértek vissza (természetesen ez a különbözet tartalma alapján ma is kamatnak minősül!). Ez könnyebben volt akkor magyarázható, ha a Szentföldön, ott szokásos pénznemben felvett hitelt – a zarándok, a keresztes harcos vagy akár egy uralkodó – hazatérve magasabb összegben térítette meg. A különbözet ebben az esetben egy sajátos átváltási költségnek volt tekinthető.
VII. Lajos francia király is a templomosoktól kért segítséget, amikor 1148-ban a Szentföldön anyagilag megszorult. Az ügylet a király és országa anyagi helyzetét is megrendítette, a templomosokét viszont megerősítette, mert a király a hazatérése után még az adóbevételekből is részesedést adott a Rendnek, illetve a Rend párizsi központja is az ő adományaként került a templomosok birtokába.
Nem valószínű, hogy az uralkodóknak adott hitelek esetében magasabb összeget kértek volna vissza, de a királyok és pápák nagyvonalú gesztusai, adományai, stb. így is biztosították ezen ügyletek nyereségességét.
Tartalmilag ugyan ezek az ügyletek megkérdőjelezhetők, de ki mert volna ellene szót emelni, mikor a templomosok minden világi és egyházi hatóság fölött álltak, közvetlenül a pápa fennhatósága alá tartoztak.
- Váltó
Szokásos eljárás volt, hogy a Szentföldre induló keresztes vagy zarándok, indulás előtt pénzét, egyéb vagyontárgyait, akár még várait, házait, földterületeit is a templomos rendházak kezelésére bízta (letét). Erről a templomosok bizonylatot állítottak ki a részére, amit a Szentföldre megérkezve készpénzre lehetett váltani az ottani templomos rendházakban. Természetesen itt is gondoskodtak az ügyletek eredményességéről.
A letéti szerződések sokszor a templomosokat jelölték ki jogosultnak, ha a keresztes vagy zarándok nem tért vissza a Szentföldről. Ez gyakran vezetett pereskedéshez, ami nem volt könnyű, hiszen a templomosok fölött csak közvetlenül a pápa ítélkezhetett.
- A Rend kincstárában való megőrzés
A templomosok ezen tevékenysége leginkább a széfügylethez hasonlítható. Pénzt, ékszereket, okleveleket, pecséteket, végrendeleteket stb. bíztak a templomosokra, hogy azt biztonságosan megőrizzék. Ezt a szolgáltatást – mint fentebb szó volt róla – még az uralkodók (például VII. Lajos francia király, II. Henrik angol király) is igénybe vették, jobban bíztak a templomosokban, mint saját udvartartásukban és kincsesházaikban.
Templomos lovagok idealizált ábrázolása
Összefoglalva: A templomosok koruk multinacionális vállalkozásává fejlődtek, tudatos, profitérdekelt gazdálkodást folytattak, hozzáértésük tette lehetővé, hogy uralkodók és pápák is velük intéztették pénzügyeiket, tanácsadóikká váltak. Ezek az ismeretek alapozták meg a későbbiekben a kapitalista gazdálkodási mód kialakulását. Vagyonosodásuk ugyanakkor a vesztüket is okozta, egy gátlástalan uralkodó koncepciós eljárásában próbálta megszerezni a vagyonukat.
Irodalom:
Clairvaux-i (Szent) Bernát: Az új lovagság dicséretére (fordította: Parragh Mónika)
Clairvaux, Bernard de: Éloge de la nouvelle chevalerie
Jones, Dan: A templomosok – Isten szent harcosainak felemelkedése és bukása (Kossuth Kiadó, Budapest, 2018)
La règle du Temple (Paris, 1886)