Utólagos adóalap-csökkentés az Európai Bíróság gyakorlatában (VIII. rész)


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Cikksorozatunk előző részében már találkozhattunk azzal a gondolattal, hogy a nemfizetéshez kapcsolódó kivételszabály nem alkalmazható akkor, ha az adóalany az adóalany észszerű valószínűséggel hivatkozik arra, hogy a követelése behajthatatlan. Most egy az ügylet másik oldalát vizsgáló üggyel, valamint egy olyan magyar vonatkozású üggyel folytatjuk, amely hozzájárult a behajthatatlan követelésekre vonatkozó hazai szabályozás megváltoztatásához.

Nemfizetés esetére vonatkozó kivétel (folyt.)

A C-396/16. T-2 ügyben az EUB a héairányelv 90. és 184-186. cikkének viszonyát taglalta.

A tényállás szerint az illetékes szlovén bíróság 2011-ben jóváhagyott egy csődegyezséget, amely szerint a T‑2 társaság a tartozásai megfizetésére csak azok összegének 44%‑áig és kilenc éven belül köteles. A szlovén adóhatóság ebből kiindulva megállapította, hogy a T-2 köteles az elszámolt héalevonások korrekcióját elvégezni.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint az érintett csődegyezség jogerős jóváhagyása a szlovén héatörvény – héairányelv 184. és 185. cikkét átültető – rendelkezésének hatálya alá tartozhat, amely szerint az adóalanynak korrigálnia kell az adólevonást, ha módosultak az ezen adólevonások összegének meghatározásakor figyelembe vett tényezők.

Az EUB a kérdéshez kapcsolódóan rámutatott, hogy míg a héairányelv 90. cikke szabályozza a szállító adóalap csökkentésére irányuló jogosultságát, ha az ügylet teljesítését követően nem vagy csak részben kapja meg megállapított ellenszolgáltatást, az irányelv 185. cikke az ugyanezen ügylet másik fele által eredetileg elvégzett levonások korrekcióját érinti. Ennélfogva e két cikk az ugyanazon gazdasági ügylet két oldalát érinti, és azokat koherensen kell értelmezni.

Az EUB ezen ítéletében is kiemelte, hogy a szigorúan a teljes vagy részleges nemfizetésre korlátozott eltérési lehetőség azon a megfontoláson alapul, hogy az ellenérték meg nem fizetése bizonyos körülmények között és az érintett tagállamban fennálló joghelyzet okán, adott esetben, nehezen és csak ideiglenesen ellenőrizhető. Az eltérési lehetőség igénybevételének indokoltnak kell lennie ahhoz, hogy a tagállamok által annak végrehajtása érdekében elfogadott intézkedések ne hiúsítsák meg a héairányelv által elérni kívánt adóharmonizáció célját. A fentiekből következik, hogy a nemfizetést a nem végleges jellegéből eredő bizonytalanság jellemzi. Az eltérésre irányuló lehetőség nem terjeszkedhet túl e bizonytalanságon, különösen pedig azon kérdés eldöntésén, hogy nemfizetés esetén el lehet-e tekinteni az adóalap-csökkentéstől.

utólagos adóalap-csökkentésAz ítélet kimondta, hogy a héairányelv 90. cikke szerinti „nemfizetés” fogalmának ezen értelmezése alkalmazandó az ezen irányelv 185. cikkének (2) bekezdése szerinti „részben vagy egészben kifizetetlen ügyletek” fogalmára is, ezért a héairányelv 185. cikke (2) bekezdésének első albekezdését úgy kell értelmezni, hogy az adós kötelezettségeinek valamely csődegyezség jogerős határozattal történő jóváhagyásából eredő csökkentése nem minősül részben vagy egészben kifizetetlen, az eredetileg elvégzett levonás korrekcióját lehetővé nem tevő ügyletnek, amennyiben e csökkentés végleges.

A C-292/19. sz. Porr-ügy tényállása szerint a Porr Építési Kft. jogelődje 2007-ben kivitelezői szerződést kötött szálloda kivitelezésére. A szerződés alapján kivitelező tizenhat számlát állított ki a megrendelő felé, az azonban nem fizette meg a számlákon szereplő összegeket, ezért a kivitelező kezdeményezte a megrendelő társaság felszámolását. A kivitelező által bejelentett követelés nem nyert kielégítést a felszámolási eljárás során. 2017-ben a felszámolási eljárás lezárását követően a megrendelő céget törölték a cégjegyzékből.

2018-ban a kivitelező önellenőrzést nyújtott be, amelynek keretében visszaigényelte a korábban bevallott és megfizetett áfa összegét. Az adóhatóság azonban elutasította az önellenőrzést, arra hivatkozva, hogy a magyar szabályozás nem teszi lehetővé az adóalapnak az adós nemteljesítésére tekintettel történő utólagos csökkentését.

A nemzeti bíróság az EUB-hoz intézett kérdéseiben arra kereste a választ, hogy azon körülmény alapján, hogy valamely tagállam élt a héairányelv 90. cikkének (2) bekezdésében számára biztosított eltérés lehetőségével, megengedett‑e az adóalap véglegesen behajthatatlanná vált követelés címén való csökkentésének az adóhatóság részéről történő megtagadása, vagy különbséget kell tenni a nemfizetés és a követelés végleges csökkentésének esete között.

Az EUB ezen ügyben hozott döntésében is kihangsúlyozta, hogy a héairányelv alapvető elve az, hogy az adó alapja a ténylegesen kapott ellenérték, amelyből az következik, hogy az adóhatóság a héa címén nem szedhet be magasabb összeget annál, mint amelyet az adóalany beszedett. Újfent rámutatott továbbá, hogy a héairányelv 90. cikkének (2) bekezdése lehetővé teszi ugyan a tagállamok számára, hogy az ügylet árának teljes vagy részleges meg nem fizetése esetén eltérjenek az adóalap-csökkentés főszabályától, de ez a lehetőség csak arra irányul, hogy lehetővé tegye a tagállamok számára, hogy küzdjenek a fizetendő összegek behajtásával kapcsolatos bizonytalansággal szemben, és nem azt a kérdést szabályozza, hogy nemfizetés esetén el lehet‑e tekinteni az adóalap‑csökkentéstől. Azon lehetőség elismerése, hogy a tagállamok ilyen esetben bármely héaalap‑csökkentést kizárjanak, ellentétes lenne a héasemlegesség elvével.

A héairányelv 90. cikkének (2) bekezdésében előírt eltérési lehetőség igénybevételének továbbá indokoltnak kell lennie ahhoz, hogy a tagállamok által az eltérés végrehajtása érdekében elfogadott intézkedések ne hiúsítsák meg az ezen irányelv által elérni kívánt adóharmonizáció célját, és e lehetőség alapján a tagállamok nem zárhatják ki minden további nélkül a héaalap nemfizetés esetén való csökkentését.

Az a helyzet, amelyet az adósnak a hitelezőivel szemben fennálló kötelezettségei végleges csökkentése jellemez, nem minősíthető a héairányelv 90. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „nemfizetésnek”.

Az a körülmény, hogy az adós adóalanyisága valamely fizetésképtelenségi eljárással összefüggésben megszűnt, alkalmas arra, hogy alátámassza a nemfizetés végleges jellegét, következésképpen ellentétes a héairányelv 90. cikkével az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében az adóalany nem végezheti el a héaalap korrekcióját abban az esetben, ha az adósa részben vagy egyáltalán nem fizeti meg az ezen adó hatálya alá tartozó ügylet címén fizetendő összeget, amennyiben megszűnt az adós héaalanyisága. A tényállás szerinti esetben a kivitelező követelése a megrendelő felszámolása következtében teljesen elenyészett, mivel a kivitelező által a felszámolási eljárás során bejelentett követelés nem nyert kielégítést, a megrendelőt pedig a felszámolási eljárás lezárását követően véglegesen törölték a cégjegyzékből.

A döntés konklúziója szerint a héairányelv 90. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a tagállamoknak lehetővé kell tenniük a héaalap‑csökkentést, ha az adóalany bizonyítani tudja, hogy az adósával szemben fennálló követelés véglegesen behajthatatlanná vált, mivel ez a helyzet nem minősül az e cikk (2) bekezdésében meghatározott, a héaalap csökkentésére vonatkozó kötelezettségtől való eltérés hatálya alá tartozó nemfizetés esetének.

Habár a magyar jogalkotó még ezután sem vezette át a magyar szabályozáson maradéktalanul azt a gondolatot, hogy az adóhatóság a héa címén nem szedhet be magasabb összeget annál, mint amelyet az adóalany beszedett, az EUB döntése így is jelentős változásokat hozott a behajthatatlan követelésekhez kapcsolódó adóalap-csökkentés magyar szabályozásában.


Kapcsolódó cikkek

2022. január 12.

Utólagos adóalap-csökkentés az Európai Bíróság gyakorlatában (I. rész)

Az elmúlt években egyre markánsabban látszik kikristályosodni az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: EUB) álláspontja arra vonatkozóan, hogyan is kell értelmezni az utólagos adóalap-csökkentésre vonatkozó uniós előírásokat – ez az álláspont pedig nem mindig esik egybe azzal, amit a magyar adóhatóság képvisel.