Drágább az élet
Februárban a fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, a piac 2,9 százalékot várt – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Februárban a fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, a piac 2,9 százalékot várt – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Donald Trump amerikai elnök volt kampánymenedzserét, Paul Manafortot 47 hónapi börtönbüntetésre ítélték csütörtökön banki- és adócsalásért.
A versenytilalmi megállapodás érvényességének alapvető feltétele, hogy a munkavállalói kötelezettség teljesítése fejében a munkáltató ellenértéket fizessen.
A Hankook Tire Magyarország Kft. 2019-ben átlagosan 13,6 százalékos alapbéremelést hajt végre, a béremelés visszamenőleges hatályú, január 1-jétől lép életbe – közölte a cég.
Az egy évvel korábbi szinthez képest visszafogottabb a bizakodás a világ- és a helyi gazdaság növekedési ütemével kapcsolatban a vezérigazgatók körében. Ennek ellenére a saját cégük sikereit illetően továbbra is magabiztosak a vezetők, mindezt a működési hatékonyság növelésével, innovációval és az emberi erőforrás bővítésével kívánják elérni. Világszerte és Magyarországon is konszenzus van az adatok döntéshozatalban játszott meghatározó szerepéről, azok minőségével és teljeskörűségével viszont csak kevesen elégedettek. A mesterséges intelligenciára úgy tekintenek, mint ami öt éven belül jelentősen megváltoztatja majd az üzleti tevékenységet.
2019 január 1-jétől sokkal kockázatosabb hibázni az adózásban, ugyanis a bírságterhek jelentősen emelkednek – figyelmeztetett Siklós Márta, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere.
A kata szabályrendszerének finomhangolását, adóegyszerűsítést, a beruházásokat még inkább támogató tao-t, s számos más adózás érintő intézkedést ígér a kormány új versenyképességi programja.
A nagyvállalatoknak 2014. óta kötelező fogyasztóvédelmi referens foglalkoztatása. Arról azonban nincs egységes álláspont, hogy a külföldi anyacéggel rendelkező kkv-kra is vonatkozik-e a jogszabály.
Kétórás figyelmeztető sztrájk volt a Hankook dunaújvárosi gumigyárában szerdán: 5 és 7 óra között teljesen leállt a termelés – közölte a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elnöke.
Az érettségi vizsgához közeledve sokan kísérelnek meg nyelvvizsgát tenni, és szerencsére sok fiatalnak ez sikerül is. Az eredményes nyelvvizsgához kedvezmény is társul, a vizsgadíj visszaigénylésének lehetősége. Ugyancsak tél végi aktualitás a gépjárművezetői engedély megszerzésének első lépése, a KRESZ vizsga teljesítése, hogy a tavasz beköszöntével a szabadtéri második lépés, a gyakorlati oktatás is megkezdődhessen. Itt is találunk visszaigénylési kedvezményt.
2018 év közepe az adózásban egyértelműen az online számla adatszolgáltatásról szólt. A számla adatszolgáltatásra kötelezett vállalkozásoknak fel kellett készülniük, valamint a számlázó programjaikat is fel kellett készíteniük az új elektronikus rendszerre. Ez jó néhány vállalkozásnál bonyolult, komplex feladatot jelentett. A megfelelő adatszolgáltatási rendszer kiépítéséhez sokszor nem volt elegendő csupán egy jó eszközt megvenni, hanem több vállalkozásnál a meglévő számlázási folyamatokat, a számla kiállítási gyakorlatot is felül kellett vizsgálni.
Az egyenlő bánásmód megsértésének egyik sarkalatos területe a munkajog világa, ahol a társadalom különböző csoportjai válhatnak a megkülönböztetés alanyaivá. A témát háromrészes cikksorozatunkban ismertetjük. A szerző elsőként az egyenlő bánásmód hazai jogi szabályozását mutatta be, középpontba helyezve a védett tulajdonságok áttekintését. A második rész a bizonyítás szabályait részletezi. A harmadik pedig kitér a leggyakoribb jogsértés, az egyenlő munkáért egyenlő bér elvének megsértésével kapcsolatos szabályokra, bírósági gyakorlatra.
Amikor ingatlanok bérbeadásával foglalkozunk, mindenképpen ki kell térni a közüzemi díjak továbbszámlázásnak kérdésére, illetve a helyes teljesítési időpont meghatározására.
Az új technológiák, mint a mesterséges intelligencia és a blokklánc alapvető változásokat indítottak el az ingatlanszektorban is. Az adatvezérelt megoldások révén számos tevékenység válhat lényegesen hatékonyabbá ebben a szegmensben, azonban a kínálkozó lehetőségek kihasználásához az ingatlanpiaci szakemberek összefogására is szükség van – írja közleményében a Deloitte.
Az Európai Unió új információmegosztási rendszert vezet be, hogy lehetővé tegye a tagállamok nemzeti hatóságainak, hogy hozzáférjenek egymás gépjármű-nyilvántartási adataihoz, amely által azonosítani tudják azoknak a járműveknek a tulajdonosait, akik nem fizették be az útdíjat – közölte az uniós tanács hétfőn.
A magyar gazdasági növekedés 2019-ben 3,5 százalék körül alakulhat a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb prognózisa szerint.
Ontotta az információkat az adóhatóság az elmúlt héten, a legfontosabb mind közül talán a NAV idei ellenőrzési terve volt, de sok más hasznos és jelentős hírt, figyelmeztetést is közölt a NAV.
Elkészült az Egyesült Királyság Európai Unióból történő rendezetlen kilépésére felkészítő magyar törvényjavaslat, ami a magánszemélyeknél felmerülő kérdéseket rendezi – hívta fel a figyelmet közleményében a Deloitte.
Az év elejétől az Európai Uniós adóelkerülést célzó irányelveivel összhangban Magyarországon is változnak az alultőkésítési szabályok. Az új megközelítés miatt a kamatlevonási korlátozás azokra a cégekre is hatással lehet, amelyeknek eddig egyáltalán nem kellett foglalkozniuk ezzel, ezért célszerű a banki hitelekhez kapcsolódó költségek és ráfordítások tételes vizsgálatára az eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetni – írja közleményében a Deloitte.
Tanulj SzakMÁt! mottóval pályaorientációs és szakképzési börzét rendeznek március 5-én, kedden Budapesten, a MOM Sport és Uszoda Központban.