Tovább vágott a jegybank
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az elemzői várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 4,25 százalékosra csökkentette irányadó kamatát, ami újabb történelmi mélypontot jelent.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az elemzői várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 4,25 százalékosra csökkentette irányadó kamatát, ami újabb történelmi mélypontot jelent.
A köz- és magánszférában egyaránt tartalmaz bejelentővédelmi intézkedéseket a korrupció visszaszorítása érdekében a panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló törvényjavaslat, amelyet kedden nyújt be a kormány a parlamentnek – mondta Rétvári Bence. Létrejön a bizalmi ügyvéd és az integritás-felelős intézménye.
Rugalmas gyed bevezetését javasolja a kormányfő családpolitikai tanácsadója. Révész Máriusz erről kedden az ATV Start című műsorában beszélt.
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak jogorvoslatért a hazai játékterem-üzemeltetők, akik kártérítést szeretnének a tavaly októberi sürgősséggel elfogadott törvénymódosítás miatt – írja a Népszabadság.

Az új adótörvény tervezet a kamatjövedelemként meghatározott összeg után állapítaná a meg a 6 százalékos EHO fizetési kötelezettséget.
Egyelőre elmarad az orosz befektetők offshore holdingjainak pánikszerű menekülése Ciprusról. Ennek ellenére hazai adótanácsadó és ügyvédi irodák szeretnék elérni, hogy vonzó célpont lehessen Magyarország a holdingközpontok költözéséhez.
Hétfő délutántól regisztrálhatnak az Elektronikus Útdíjszedési Rendszerben (HU-GO) a szerződni kívánó fuvarozók – közölte a rendszert működtető Állami Autópálya Kezelő (ÁAK).
Nem mindegy, hogy hogyan, mikor és milyen információhoz jut hozzá a munkavállalókról a munkáltató a közösségi hálón keresztül, illetve azt mire használja azt fel. Az alábbiakban megvizsgáljuk azokat a legfontosabb szabályokat és alapelveket, amelyek megsértése esetén könnyen egy munkavállalói felmondást találhat az asztalán a munkáltató.
2013. január 1-től megszüntették a Szolgálati idő elismerési kérelmet. A nyugellátásra jogosító szolgálati idő, vagy egyéb kedvezményt biztosító időtartam megállapítására elektronikus úton (ügyfélkapun keresztül) van lehetőség, ami azonban nem is olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Segítünk eligazodni.
Informatikai rendszert váltott a Magyar Államkincstár, így a családtámogatások igénylése és folyósítása egyszerűsödött. A csalók kiszűrése is könnyebb – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
Az egykori pénzügyminiszter szerint csak úgy jöhet ki a gazdaság a gödörből, ha valamiképpen visszaszerezzük az elvesztett bizalmat. Az eva kiötlője szerint az új kisvállalkozási adóknak még kell adni időt a kifutáshoz, hogy meglássuk: beváltották-e a hozzáfűzött reményeket. László Csabával a privátbankár.hu készített interjút.
Elhunyt Arnold Mihály, a NAV vámszakmai elnökhelyettese.
Különösen az áfa- és vagyonosodási ügyek száma ugrott meg a Kúrián – mondta Darák Péter főbíró, aki szerint a legfelsőbb bírói fórumon tavaly megkezdett reformok idén már rendszerszinten működnek.
Az államadósság devizaszerkezetének javítására szolgáló számlanyitási lehetőséget hozott létre az Országgyűlés a legalább ötmillió forintot befektetni szándékozó magánszemélyeknek. A törvény példátlan adóamnesztia lehetőségét teremti meg.
Az EU jóval határozottabban lépne fel az áfacsalókkal szemben.
Különösen az áfa- és vagyonosodási ügyek száma ugrott meg a Kúrián – mondta Darák Péter főbíró, aki szerint a legfelsőbb bírói fórumon tavaly megkezdett reformok idén már rendszerszinten működnek.
Az államadósság devizaszerkezetének javítására szolgáló számlanyitási lehetőséget hozott létre az Országgyűlés a legalább ötmillió forintot befektetni szándékozó magánszemélyeknek. A törvény példátlan adóamnesztia lehetőségét teremti meg.
Módosította a parlament a közbeszerzési törvényt, szűkítve ezzel az üzleti titoknak minősíthető ajánlati adatok körét, és rögzítve egyebek mellett azt, hogy csak a nyertesnek kell fizetnie a dokumentációért.