Bejegyzések adóváltozások 2020 címkével

2020. július 15. Adó

Megjelent az adóváltozásokról szóló törvény

Megszűnik a tao-feltöltési kötelezettség, egyszerűsödik az ekaer, nehezebb lesz kiesni a tb-ellátásokból és szigorodik a kata – az erről szóló jogszabály megjelent a Magyar Közlönyben.

2020. június 29. Adó

A veszélyhelyzet elmúlt, de mi maradt az adóváltozásokból?

Mások mellett a jogbiztonság követelménye is megkívánja, hogy a veszélyhelyzet alatt hozott, törvényeket módosító rendeletek szabályainak továbbéléséről jogszabályt alkossanak. Elengedhetetlen volt ezért, hogy törvénymódosításokkal is „szentesítsék” és ezzel az adótörvényekbe maradandóan beépítsék a veszélyhelyzetet követően is fennmaradó változásokat. Ebből szemezgetünk.

2020. január 16. Adó

Gyökeres változások a számlaadat-szolgáltatásban 1.

Az online számlaadat-szolgáltatás kibővítése elsősorban az áfás, de adózási szempontból egyszerűbb tevékenységet folytató adózóknak jelenthet valós könnyebbséget, míg a pluszfeladatok minden vállalkozásnál megjelennek majd. Legalább ilyen lényeges egy másik változás: nyártól a befogadott számlákról is a mostaninál sokkal szélesebb körben ír elő adatszolgáltatási kötelezettséget a jogszabály.

Áfa – tíz dolog, amelyre 2020-ban érdemes figyelni
2020. január 15. Adó

Áfa – tíz dolog, amelyre 2020-ban érdemes figyelni

Az áfaszabályok változása sok szektort és társaságot érinthet; az RSM Hungary összegyűjtötte, melyek azok a területek, amelyekre 2020-ban érdemes kiemelt figyelmet fordítani a hazai vagy az európai jogszabályok változása okán.

2020. január 6. Adó

Így adózunk 2020-ban

Idén csaknem minden számlát látni fog a NAV, bevezették a négygyermekes anyák szja-kedvezményét, összevonják a járulékokat és csökken a kiva kulcsa – ezek a legfontosabbak a 2020-ban hatályba lépett adóváltozások közül. Az idei adóváltozások adócsökkentést és adminisztrációs egyszerűsítéseket jelentenek.

2019. december 23. Adó

Íme az új adócsomag részletei

A Versenyképesebb Magyarországért program keretei között összeállított 2019-es őszi adócsomag hozta legfontosabb változásokat tekintjük át adónemenként, dióhéjban.

Jövőre összevonják a járulékokat
2019. december 11. Adó

Jövőre összevonják a járulékokat

Jövő júliustól egyetlen járulékot kell fizetniük a munkavállalóknak: a társadalombiztosítási járulék mértéke 18,5 százalék lesz. A törvénymódosítás nyomán azoknak, akik három hónapig nem fizetnek egészségügyi szolgáltatási járulékot, ki kell fizetniük ellátásuk költségeit. Az Országgyűlés elfogadta a tb-törvénycsomagot. Cikkünkben felidézzük a múlt héten elfogadott adócsomagot is.

2019. december 3. Adó

Mini-adócsomagról szavazott az Országgyűlés

Számos adótörvényt kis mértékben módosító, pontosító adósaláta-törvényről döntöttek kedden a képviselők. A csomag szabályozza a teljes körű számlaadat-szolgáltatást és az eva megszűnésének részleteit is.

Igazságosabbá válik az áfarendszer?
2019. november 21. Adó

Igazságosabbá válik az áfarendszer?

A jövőre életbe lépő adóváltozások között több olyan elem is megjelenik, amelyek nyomán egy méltányosabb áfarendszer körvonalai rajzolódnak ki. E változások lehetőséget adnak korábban lezártnak vélt áfaviták újranyitására a behajthatatlan követelések, a fordított helyett hibásan egyenes adózás szerint kiállított számlák, illetve a tévesen kiállított számlák érvénytelenítésének áfavonzatai kapcsán.

Őszi adócsomag: minden számlát látni fog a NAV
2019. november 14. Adó

Őszi adócsomag: minden számlát látni fog a NAV

Hamarosan minden számlát látni fog a NAV, összevonják az egyéni járulékokat, bevezetik a hatósági átvezetés intézményét, és jön az ingatlanspekulációt büntető illeték. Az RSM Hungary gyorselemzése.

A társaságokat érintő főbb változások a nyári adócsomagban
2019. július 26. Adó

A társaságokat érintő főbb változások a nyári adócsomagban

A napokban kihirdetett nyári adócsomag vállalatokat érintő fontosabb intézkedései között foglalkoztatás és beruházásösztönző, illetve adminisztrációcsökkentési intézkedések, továbbá a nemzetközi jogharmonizációs kötelezettségből fakadó intézkedések is megjelennek.

2019. július 12. Adó

Adócsomag: újabb adócsökkentések, egyszerűsítések jönnek 2020-tól

Bevezetik a négygyermekes anyák szja-kedvezményét, megszűnik a tao-feltöltés, csökken a kiva kulcsa, kedvezményes áfakörbe kerül a szálláshelyadás, 0 százalékos lesz a reklámadó kulcsa, és mentességet kap néhány pénzügyi tranzakció az illeték alól. Pénteken megszavazta az Országgyűlés a kormány 2020-as adócsomagját.

2019. június 11. Adó

Dicsérik és bírálják az adócsomagot

A tao-feltöltési kötelezettség megszűnését üdvözli az Adótanácsadók Egyesülete, ugyanakkor fájlalják, hogy a hipára ez nem vonatkozik. Azt is szeretnék, ha a járulékokat egy összegben lehetne bevallani és befizetni. Az adócsomagot értékelte az egyesület.

2019. június 11. Adó

Megszűnik az eva – élt 17 évet

Több mint másfél évtizedes működése alatt közel 1200 milliárd forint költségvetési bevételt hozott az egyszerűsített vállalkozási adó, összességében azonban mégis tehercsökkentést jelentett a cégek számára mind pénzügyileg, mind az adóadminisztrációt tekintve.