Utólagos adóalap-csökkentés az Európai Bíróság gyakorlatában (X. rész)


Cikksorozatunk következő része folytatja az adóalap-csökkentésre a tagállamok által meghatározott alaki feltételekre vonatkozó EUB-ítélkezési gyakorlat tárgyalását.

A tagállamok által meghatározott feltételek (folyt.)

Alaki követelmények (folyt.)

A cikksorozatunk VI. részében már tárgyalt, magyar vonatkozású C-337/13. Almos-ügyben a felterjesztő bíróság egyik kérdése arra irányult, hogy az adózó milyen feltételek megvalósulása esetén élhet az adócsökkentés lehetőségével: elegendő‑e a helyesbítő számla kiállítása és a vevő részére történő megküldése, vagy annak igazolása is szükséges, hogy a termék ténylegesen visszakerült a tulajdonába, birtokába?

Az ítélet hangsúlyozta: jóllehet a tagállamok előírhatják az adóalap csökkentéséhez való jog gyakorlásához bizonyos feltételek teljesítését, lényeges, hogy az adóalanyok által, a héaalap‑csökkentéshez való jog adóhatóság előtti gyakorlásához teljesítendő alaki követelmények az annak igazolását lehetővé tévő követelményekre korlátozódjanak, hogy az ügylet megkötését követően az ellenérték egy részét vagy egészét véglegesen nem kapták meg.

A C-672/17. sz. Tratave-ügyben a Tratave társaság a 2010 júliusára vonatkozó időszakos bevallásában csökkentette az adóalapját, valamint korrigálta a korábban elszámolt és nyolc, a szolgáltatásnyújtásait igénybe vevő, jogerős ítéletekkel fizetésképtelenné nyilvánított ügyfelére áthárított héaösszegeket. Az adó‑ és vámhatóság e korrekciót jogellenesnek ítélte meg amiatt, hogy a társaság nem nyújtott be a fizetésképtelenséget megállapító jogerős ítéletekre vonatkozó igazolásokat, és a vállalkozás nem teljesítette a portugál héatörvénykönyv azon előírását, miszerint a fizetésképtelen adósokkal előzetesen közölni kell a héa törlésére irányuló szándékát annak érdekében, hogy azok korrigálják azon héaösszeg levonását, amelyet be tudtak fizetni.

Ezt követően a Tratave tájékoztatta az adósait, hogy a fennálló követeléseket terhelő héaösszegeket törölni kívánja, majd az utólagos héamegállapító határozat megsemmisítése iránt panaszt nyújtott be. E panaszt határozatban elutasították.

A portugál bíróság megállapította, hogy a fizetésképtelenséget megállapító jogerős ítéletekre vonatkozó igazolások meglétének követelménye nem rendelkezik jogalappal, azonban a Tratavénak tiszteletben kellett volna tartania azon követelményt, hogy fizetésképtelen adósokkal előzetesen közölnie kell azon szándékát, hogy törli a fennálló követeléseket terhelő héát. A bíróság ugyanakkor felvetette a kérdést, hogy az adósemlegesség elvével és a héairányelv 90. cikkével összhangban vannak‑e az olyan nemzeti jogszabályi előírások, amelyek nemfizetés esetén az adókorrekciót csak azt követően engedik meg, hogy a termék adóalanynak minősülő beszerzőjével vagy a szolgáltatás adóalanynak minősülő igénybevevőjével az eredeti levonás korrekciója érdekében közölték az adó törlését, ilyen közlés hiányában adókorrekcióra nem biztosítanak lehetőséget.

Az EUB megállapította, hogy az a követelmény, amely lehetővé teszi az adós arról való értesítését, hogy az általa esetleg előzetesen levont héa összegét korrigálnia kell, hozzájárulhat mind a héa pontos behajtásának biztosításához és a csalás megelőzéséhez, mind pedig adóbevétel‑kiesés veszélyének elhárításához.

Az ítélet szerint az adósemlegesség elvét, valamint a héairányelv 90. cikkét és 273. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint amely az alapeljárás tárgyát képezi, és amely értelmében nemfizetés esetén az adóalany a héaalapot addig nem csökkentheti, amíg a termék beszerzőjével vagy a szolgáltatás igénybevevőjével – ha az adóalany – nem közölte a héa részleges vagy teljes törlésére irányuló szándékát azon héaösszeg levonásának korrekciója érdekében, amelyet ez utóbbi elvégezhetett.

A cikksorozatunk VII. részében már említett C-242/18. sz. „UniCredit Leasing” ügyben a nemzeti bíróság első kérdése arra vonatkozott, hogy megengedi‑e a héairányelv 90. cikkének (1) bekezdése pénzügyi lízingszerződés felmondása esetén az adóalap csökkentését és annak a héának a visszatérítését, amelyet a szerződés teljes érvényességi idejére vonatkozó havi lízingdíjak összegéből származó adóalapon alapuló jogerős adóellenőrzési határozattal állapítottak meg.

Az EUB szerint e kérdésével  a nemzeti bíróság lényegében arra várt választ, hogy a héairányelv 90. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az a lízingszerződés felmondása esetén lehetővé teszi a szerződés teljes időtartama alatt esedékes összes lízingdíj alapján az adóellenőrzési határozatban átalányjelleggel kiszámított héaalap csökkentését, jóllehet ezen adóellenőrzési határozat jogerős, és így adótartozást megállapító „jogerőssé vált közigazgatási aktusnak” minősül.

Az EUB ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a héairányelv 90. cikkének (1) bekezdése az adóalany által fizetendő héa összegének csökkentésére kötelezi a tagállamokat minden olyan esetben, amikor az ügylet teljesítését követően az adóalany az ellenértéket részben vagy egészben nem kapja meg. Emlékeztetett továbbá arra is, hogy bár a héairányelv 273. cikke szerint a tagállamok megállapíthatnak más kötelezettségeket is, amelyeket szükségesnek ítélnek a héa pontos behajtása és az adócsalás megakadályozása érdekében, ezen intézkedések kizárólag az e sajátos cél eléréséhez feltétlenül szükséges mértékben térhetnek el az adóalapra vonatkozó szabályoktól. Ugyanis ezen intézkedések csak a lehető legkisebb mértékben sérthetik a héairányelv céljait és elveit, és ezért nem lehet úgy alkalmazni őket, hogy veszélyeztessék a héa semlegességét.

A fentiekből következően lényeges, hogy az adóalanyok által a héaalap csökkentéséhez való jog adóhatóság előtti gyakorlásához teljesítendő alaki követelmények az annak igazolását lehetővé tévő követelményekre korlátozódjanak, hogy az ügylet megkötését követően az ellenérték egy részét vagy egészét véglegesen nem kapták meg.

Az ítélet kimondta, hogy az olyan adóellenőrzési határozat meghozatala, mint amely az alapügy tárgyát képezi, nem minősülhet a héairányelv 273. cikke szerinti, a héa pontos behajtásának és az adócsalás megakadályozásának biztosítására irányuló formai követelménynek. Következésképpen az olyan adóellenőrzési határozat meghozatala, mint amely az alapügy tárgyát képezi, önmagában nem igazolhatja, hogy az adóalany később ne hivatkozhasson a héaalap csökkentéséhez való jogra a szerződés felmondása esetén. Ez a helyzet még akkor is, ha az adóellenőrzési határozat a nemzeti szabályok alapján „jogerős” jelleget öltött, vagyis vele szemben nincs helye jogorvoslatnak.

Az EUB ítélete értelmében a héairányelv 90. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az a lízingszerződés felmondása esetén lehetővé teszi a szerződés teljes időtartama alatt esedékes összes lízingdíj alapján az adóellenőrzési határozatban átalányjelleggel kiszámított héaalap csökkentését, jóllehet ezen adóellenőrzési határozat jogerős, és így a nemzeti jog alapján adótartozást megállapító „jogerőssé vált közigazgatási aktusnak” minősül.

A cikksorozat IV. részében már említett C-717/19. sz., magyar vonatkozású Boehringer-ügyben az EUB elé terjesztett kérdések kitértek arra is, hogy úgy kell‑e értelmezni a héairányelv 273. cikkét, hogy azzal összeegyeztethetetlen az a nemzeti szabályozás, amely szerint az adóalap utólagos csökkentésének feltétele a pénzvisszatérítésre jogosult nevére szóló, a pénzvisszatérítésre jogosító ügylet teljesítését tanúsító számla, amennyiben az adóalap utólagos csökkentését lehetővé tevő ügylet egyébként megfelelően dokumentált, utólagosan ellenőrizhető, részben nyilvános és közhiteles adatokon alapul, és lehetővé teszi az adó pontos behajtását.

Az EUB kimondta, hogy az EU-s előírásokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint a hozzáadottérték-adó alapja utólagos csökkentésének még akkor is feltétele a pénzvisszatérítésre jogosult nevére szóló, az említett pénzvisszatérítésre jogosító ügylet teljesítését tanúsító számla, ha ilyen számla kibocsátására nem került sor, és ha ezen ügylet teljesítése más módon is bizonyítható.



Kapcsolódó cikkek

2022. március 2.

Utólagos adóalap-csökkentés az Európai Bíróság gyakorlatában (VIII. rész)

Cikksorozatunk előző részében már találkozhattunk azzal a gondolattal, hogy a nemfizetéshez kapcsolódó kivételszabály nem alkalmazható akkor, ha az adóalany az adóalany észszerű valószínűséggel hivatkozik arra, hogy a követelése behajthatatlan. Most egy az ügylet másik oldalát vizsgáló üggyel, valamint egy olyan magyar vonatkozású üggyel folytatjuk, amely hozzájárult a behajthatatlan követelésekre vonatkozó hazai szabályozás megváltoztatásához.
2022. január 12.

Utólagos adóalap-csökkentés az Európai Bíróság gyakorlatában (I. rész)

Az elmúlt években egyre markánsabban látszik kikristályosodni az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: EUB) álláspontja arra vonatkozóan, hogyan is kell értelmezni az utólagos adóalap-csökkentésre vonatkozó uniós előírásokat – ez az álláspont pedig nem mindig esik egybe azzal, amit a magyar adóhatóság képvisel.