cikkei


Adó Online  |  2021. február 26. Munkaügyek Koronavírus

Csökkent a foglalkoztatottság

A foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 537 ezer volt. Részben a járvány gazdasági következményeként, részben a szezonális hatások miatt az előző hónaphoz képest 97 ezerrel, a tavaly januárihoz viszonyítva pedig 55 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak létszáma – közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), megjegyezve, hogy január 1-jétől a nemzetközi szabályozással összhangban változott módszertant alkalmaz a hivatal.

dr. Juhász István  |  2021. február 26. Adó

Az iszlám gazdasági alapelvei (2. rész)

A Korán szúráiból az iszlám hittudósok olyan alapelveket vezettek le, amelyek a gazdasági tevékenységre, az állami működés gazdasági oldalára, illetve a muszlim ember pénzzel, gazdálkodással való helyes viselkedésére vonatkoznak. Ezeknek az alapelveknek a betartása a hívő muszlim számára kötelező előírás.

Adó Online  |  2021. február 25. Munkaügyek

Idén lassulhat a béremelkedés üteme

A gazdaság teljesítményéhez képest különösen dinamikus volt tavaly a bérek emelkedése, de az idén érzékelhetően lassulhat az ütem, amit már a minimálbérre és a garantált bérminimumra vonatkozó megállapodás is jelez – kommentálták a legfrissebb kereseti adatokat elemzők.

Nagy Károly  |  2021. február 25. Adó

Az adómérték konfiskáló jellege

Az adómérték konfiskáló jellegének megállapítására csak kivételesen és szélsőséges esetben kerülhet sor az adóalanyok teherviselő képességéhez igazodóan. Az adóalanyok teherviselő képessége azonban nem ingatlanonként külön-külön vizsgálandó: nem elégséges csak az ingatlanok forgalmi értékéhez viszonyítani az adóterhet, hanem az adó vagyont elvonó jellege meghatározásakor az adóalany teherviselő képességét az adóalany által tulajdonolt vagyontömeghez mérten kell figyelembe venni. A következőkben egy érdekes bírósági döntést részletezünk.