A NAV engedélyezi a dohányboltokat
Megjelent a dohányboltok engedélyezési eljárását tartalmazó kormányrendelet a Magyar Közlönyben; a jogszabály szerint a dohánybolti engedélyt a NAV adja ki azoknak, akik koncessziós szerződéssel rendelkeznek.

Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) összevonásáról szóló törvényjavaslatot, így az indítvány elfogadását követően, október 1-től megszűnik a PSZÁF.

A kisvállalatok által üzemeltetett pénztárgépek – kiskasszák – cseréjének határideje június 30. helyett legyen szeptember 1. – ezt javasolja a kormánynak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
2013. július 12-éig kell összeszámolniuk a munkáltatóknak a 2012-ben a dolgozóknak nyújtott béren kívüli juttatásokat és teljesíteni a többletfizetési kötelezettséget. Ha az egy dolgozóra eső juttatás meghaladja az évi 500 ezer forintot, a különbözetre 27 százalékos egészségügyi hozzájárulás terheli a munkaadót.
Sok diák dönt úgy, hogy a szünidőt – vagy annak egy részét – munkával tölti, ezért minden nyáron aktuális a diákok foglalkoztatási szabályainak áttekintése. Sok tanuló a nyári időszakon túl rendszeresen is végez munkát, ezért a NAV közleményében ismerteti a diákok munkavállalásával összefüggő legfontosabb adózási szabályokat.
Júliustól a revizorok gyakorlatilag azonnal megkapják a vizsgált személy banki adatait, ami nagyban gyorsítja a vagyonosodási vizsgálatokat. Pedig a NAV eddig sem tétlenkedett: tavaly kétszer annyi vizsgálatot vittek végig, mint egy évvel korábban. Mára elmondhatjuk: kialakult a vagyonosodási vizsgálatok gyakorlata, ami alapján elmondható, hogy a tagi kölcsönre ugranak a revizorok, és menyasszonytáncból származó bevételre hivatkozni nem érdemes.

Nem terheli tranzakciós illeték az árvízi védekezésre szánt pénzadományokat.
A Hays Hungary frissen megjelent bérfelmérésében ismerteti a legfontosabb munkaerőpiaci trendeket szektoronként. Továbbra is a szakképzett, nyelveket beszélő fiatal munkaerő a legkeresettebb. A mérnöki területeken – különösen az autógyártásban – dolgozók bére idén akár 30 százalékkal is nőhet, de az informatikai szakemberek is 8-10 százalékkal többet vihetnek haza idén. A kutatásban és a marketing területeken dolgozók fizetése ugyanakkor várhatóan a tavalyi szinten marad

Az ipari termelés áprilisban 5,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz és 1,2 százalékkal az előző hónaphoz képest – jelentette előzetes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Két hét múlva kezdődik a regisztráció az Állami Autópálya Kezelőnél. A fuvarozóknak kevés idejük marad nyomkövető rendszerek beszerelésére.
A bérpótlék a szokásos feltételektől eltérő és az alapbér megállapításánál figyelmen kívül hagyott munkakörülményeknek és munkafeltételeknek megfelelő különbér. A kialakult szabályozási (jogszabályi és kollektív szerződéses) gyakorlat szerint általában akkor szükséges pótlékot adni, amikor valamely munkakör olyan sajátos és szokatlan jellegzetességeket mutat, melyeket nehéz belefoglalni az időhöz vagy eredményhez kötött bérezési rendszerbe, mivel ezek a tipikus munkakörülmények figyelembevételén alapulnak. Ezért külön díjazási fajtára van szükség annak érdekében, hogy e sajátosságokat figyelembe vegyék.
Több mint 780 ezer munkavállaló bízta meg a munkáltatóját bevallása elkészítésével. A munkáltatói adómegállapítást 2013. június 10-ig kell elektronikus úton benyújtani a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz.
Az idei első negyedévben 38 milliárd forintnyi kárt okozó gazdasági bűncselekményre derítettek fényt a NAV Bűnügyi Főigazgatósága által irányított nyomozók. Az InfoTandem heti infografikájáról leolvasható, hogy ezúttal is az adócsalók vitték a prímet.
Nem terheli adókötelezettség azokat, akik a jelen veszélyhelyzetben az árvíz megelőzése, hatásainak mérséklése érdekében ingyenes segítséget nyújtanak – nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
A compliance nemzetközi szintű terjedéséről, a jogszabályoknak való megfelelésről, a szervezeti kultúrákról és a szabványosításról beszélt az Adó Online-nak adott interjújában Balogh Mónika, az auditot kidolgozó munkaügyi szakértő.
A 2013. január 1-jétől hatályos, először a 2013. üzleti évre alkalmazható mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámoló az időbeli elhatárolások területén jelentős eltéréseket tartalmaz a számviteli törvény rendelkezéseitől.
Július 1-jétől már nemcsak szálláshely-szolgáltatásért, hanem gyógyfürdő- és strandbelépőért is lehet a SZÉP-kártya mindhárom alszámlájáról fizetni. A szálláshelyi felhasználás is rugalmasabb lesz, illetve új szolgáltatásként a szabadidős sportrendezvények nevezési díja is belekerült a kártyával fizethető körbe – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön .