Bejegyzések adócsalás címkével

2021. június 3. Adó

Adócsaló vagyonvédelmi cégekre csapott le a NAV

A gyanú szerint több mint hárommilliárd forint adót és járulékot nem fizettek be egy bűnszervezet irányítói, akik vagyonvédelmi cégek láncolatát hozták létre. Az ügyészség indítványozta letartóztatásukat – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője.

2021. május 5. Adó

Pozitív döntés a határmenti kereskedőknek

Alaposan felbolygatta a határmenti kereskedelemet a NAV az utóbbi években végzett ellenőrzéseivel. A tét óriási: hazánk nem uniós határai mentén számos vállalkozás fő bevételi forrását jelentik azok az Unión kívüli országokban honos vevők, akik a vásárlásaikat a külföldi utast megillető áfa mentességre hivatkozással intézték.

2021. március 30. Adó

Adócsalás – mikor visszaélésszerű a jogalkalmazás?

Az adócsalással és az adókikerüléssel, valamint az esetleges visszaélésekkel szembeni küzdelem a 2006/112/EK irányelv által elismert és előmozdított célkitűzés, és a jogalanyok nem hivatkozhatnak az uniós jogi normákra csalárd módon vagy visszaélésszerűen. Ennélfogva a nemzeti hatóságoknak és bíróságoknak meg kell tagadniuk az adólevonási jog által biztosított előnyt, ha objektív körülmények alapján megállapítható, hogy e jogra csalárd módon vagy visszaélésszerűen hivatkoztak. Ez az eset áll fenn, ha maga az adóalany követ el csalást, ugyanez a helyzet akkor is, ha az adóalanynak tudomása volt, vagy tudomással kellett volna lennie arról, hogy beszerzésével héa-csalást megvalósító ügyletben vesz részt. Az adóhatóság kötelezettsége az adózói tudattartalom feltárása és bizonyítása. A továbbiakban egy Kúria által hozott döntést mutatunk be.

2021. március 17. Adó

Mostantól a Facebookon is keresi az adócsalókat a francia adóhatóság

Februárban lépett hatályba az a rendelet, amely lehetővé teszi a a hatóságok számára az adócsalók keresését a közösségi médiában, vagy éppen az apróhirdetési oldalakon. Az intézkedést három évre vezetik be – kísérleti jelleggel –, és nemcsak a végén, hanem félidőben is értékelik.

2021. március 11. Adó

Adócsaló ingatlanos ellen emeltek vádat

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség egy esztergomi vállalkozó és húsz társa ellen emelt vádat, a gyanú szerint négy év alatt háromszáz millió forint adót csaltak el – közölte a megyei főügyész.