Jézus utolsó útja: Názáret, Jerikó, Jeruzsálem – 3.4. rész

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jézus utolsó napjait eléggé részletesen bemutatják az evangéliumok. Vannak különbségek, de a lényeget tekintve azonosak az események . Ezen az úton Jézus számos csodát tett, példabeszédeket mondott. Két eseménynek szoros kapcsolata van az adózással is. Ezek bemutatásával zárjuk a Bibliáról, mint történelmet meghatározó dokumentumról szóló minisorozatunkat. Ez a 8. rész, a cikk végén megadjuk az előző részek hivatkozásjegyzékét.

Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!

(Mt 22,21; Mk 12,17, Lk 20,25)

Jézus útja Jeruzsálembe

A húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó történet szerint Jézus Názáretből Jeruzsálembe ment, hogy ott beteljesítse végzetét.

Jézust az útján követték az apostolok, de rajtuk kívül is sok tanítvány. Útja során sokan akarták őt látni, megérinteni, a betegek gyógyulásukat remélték a csodatételeitől. Ilyen is történt a jeruzsálemi úton, Jerikóhoz közeledve Jézus visszaadta egy vak koldus látását.

Jerikót abban a korban fontos kereskedelmi utak érintették, így fontos vámszedőhely volt, és mivel egynapi járóföldre volt csak Jeruzsálemtől, a Jeruzsálembe tartóknak – a magányos utazóknak és a karavánoknak is – ez a város fontos megállóhelye, szálláshelye is volt. A húsvét közeledtével minden valószínűség szerint sok idegen is tartózkodott a városban. Jerikó népessége egyébként is meglehetősen tarka volt, mivel a papok számára is elkülönített helyként működött, de a hivatalnokok, római katonák száma is meglehetősen magas volt a városban.

Zákeus főadószedő példázata

Jerikóba érve hatalmas tömeg fogadta, a híre megelőzte Jézust, sokan akarták látni, ünnepelni. Közöttük volt Zákeus is, a fővámszedő. Lássuk, mit ír erről Lukács evangéliuma:

Zakeus (Lk 19,1-10) Aztán odaért Jerikóba és végigment rajta. Élt ott egy Zakeus nevű tehetős ember, a vámosok feje. Szerette volna látni Jézust szemtől szemben, de a tömeg miatt nem tudta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vadfügefára, hogy láthassa, mert arra kellett elhaladnia. Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította: „Zakeus, gyere le hamar! Ma a te házadban kell megszállnom.” Erre az gyorsan lemászott, és boldogan fogadta. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték, hogy bűnös emberhez tér be megpihenni. Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Íme, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.” Jézus ezt felelte neki: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett.”

Zákeus tehát főadószedő volt, alacsony és gazdag, más adószedőknek munkaadója, de foglalkozása miatt gyűlölt ember. A Zákeus név valószínűleg a Zakariás kicsinyített alakja, jelentése ártatlan, tiszta, ami az ő esetében foglalkozása miatt nem teljesülhetett, ő bűnös volt és tisztátalan.

Jézusra Zákeus is kíváncsi volt, de alacsony termete miatt nem látta az előtte lévőktől, és ezért előreszaladva felmászott egy fügefára, onnan leselkedett. Akik észrevették, nyilván gúnyolták is a fára mászott adószedőt, hiszen ebben a helyzetében nem csak gyűlölt, hanem nevetség tárgyává is válhatott. Valószínűleg a Jézust körülvevők felhívták Jézus figyelmét a fügefán csimpaszkodó emberre, tőlük tudhatta meg Jézus a nevét és foglalkozását is, ezért tudta őt a Názáreti a nevén szólítani.

Jézus kitünteti a figyelmével Zákeust, azzal, hogy megszólítja, lehívja a fáról, majd még azt is közli vele, hogy nála fog megszállni (kíséretével együtt), Zákeusban mindez jó érzést kelt, serényen utasítja háza népét a megfelelő vendéglátásra vonatkozóan.

Nem így a tömeg! Megbotránkoznak azon, hogy Jézus a bűnös vámszedőhöz megy vendégségbe.

Jézus nem szabott feltételt Zákeus elfogadásához, nem ítél, számára a bűnös ember is ember, és példamutatásával, személyes varázsával igyekszik a bűnös ember lelkét megmenteni. Zákeus annyira meghatódik Jézus kitüntető figyelmétől, hogy magába nézve belátja bűnösségét, és nyilatkozik arról, hogy a bűnös úton szerzett vagyona felét a szegényeknek adja, illetve akiket becsapott, azoknak négyszeres kártérítést fizet. Ez jóval több annál a 20%-nál, amit a mózesi törvények előírnak erre az esetre:

A kártérítésről (Lev 5,20-24) Az Úr szólt Mózeshez és ezt mondta neki:  „Ha valaki vétkezik és bűnt követ el az Úr ellen azáltal, hogy letagadja embertársa előtt a nála letétbe helyezett, a gondjára bízott vagy az eltulajdonított dolgot, vagy pedig becsapja embertársát; továbbá ha elveszett tárgyat talál és letagadja, vagy ha hamisan esküszik bármilyen bűnnel kapcsolatban, amelyet ember elkövethet; ha tehát vétkezik, és így felelősséget von magára, térítse meg, amit elvett vagy jogtalanul követelt: a rábízott letétet, az elveszett tárgyat, amit talált, és minden olyan dolgot, amellyel kapcsolatban hamisan esküdött. Pótolja ki még az ötödével, és adja át az összeget a tulajdonosnak azon a napon, amelyen eszébe jutott bűnössége.

Jézus látja a bűnös ember megtérését, az üdvösséghez szükség van a megbánásra és a kártérítésre is, ezeket hallva a Názáreti kinyilatkoztatja, hogy Zákeus is Ábrahám fia, azaz a zsidó nép tagja, és a korábban elveszett ember (lélek) az ő hatására megtért, nincs akadálya az üdvözülésének. Jézus az üdvözülés lehetőségét nem csak Zákeusra, hanem egész háza népére is kiterjeszti, így a házában lévő családtagok, szolgák és (alacsonyabb rangú) vámszedők is részesülnek ebből.

A példázat arra hívja fel a figyelmet, hogy a bűnös ember is üdvözülhet, és ezt sem foglalkozása, sem gazdagsága nem zárja ki, ha megbánja bűneit, és kártérítést fizet az általa megcsaltaknak. Ezzel Zákeus, nevéhez méltón, ártatlanná és tisztává tudott válni!

Aki másokat megkárosít igazságtalan üzleti eljárásaival, kijátszik másokat a kereskedelemben; vagy bárkit becsap (és erre nem mentség még a törvények szövege sem), meg kell vallania a hibáit, és amennyire csak lehetséges, kárpótolni kell a megkárosítottakat. Kötelesség nem csak a kár megtérítése, de még a kárral okozott hátrány kamatait is figyelembe kell venni, amelyet a vagyon jó gazdaként való hasznosításával el lehetett volna érni.

Jézus ezzel még nem fejezte be jerikói működését. Zákeus házában tartózkodva mondta el a minákról való példabeszédét (Lk 19,11-28), amelyben figyelmezteti követőit, hogy Jeruzsálembe érve nem a hatalom és a dicsőség várja, hanem a megaláztatás és a halál, mert az igaz emberek útja küzdelemmel teli.

Zákeusról csak Lukács evangéliuma emlékezik meg, de a később keletkezett keresztény legendákban Zákeust már Péter apostol kísérőjeként, Caesarea püspökeként említik. Ez is bizonyítja, hogy megbánása őszinte volt, és a kártérítési vállalását is teljesítette.

Az már sokkal inkább a legendák közé tartozik, hogy Zákeus később álnevet vett fel, Amadour vagy Amateur néven élt, feleségül vette Veronikát (aki kendőjéről ismert), illetve tanúja volt Szent Péter és Szent Pál vértanúságának is Rómában. Amadourt később szentté avatták. Azent Amadourt a franciaországi Rocamadouri Szűzanya szentélyének alapítójának tekintik, állítólag ő faragta a Fekete Szűz szobrát, amely Rocamadour egyik nevezetessége. Földi maradványait 1162-ben (vagy 1166-ban) Rocamadourban találták meg, csontereklyéi jelenleg a Saint-Amadour kriptában láthatóak.

A farizeusok cselvetése és megszégyenülése

Jézus a húsvét előtti vasárnap megérkezett Jeruzsálembe. Itt érvényesíthette igazán tanítói hatalmát, sok hallgatója, követője akadt. Elszörnyedve látta, hogy a legszentebb helyen, a Templomban kereskedők, pénzváltók űzik tevékenységüket. Őket kiűzte a Templomból (érdemes megjegyezni, hogy a kereskedők a húsvéti áldozati állatokat árusították a templomban, illetve a pénzváltók a római és egyéb pénzeket váltották át a templomadó fizetésére használt zsidó pénzérmékre). Jézus több csodát is tett, illetve híres példabeszédek szólnak a gyilkos szőlőművesekről, a királyi menyegzőről.

Jézus tevékenységét nem nézték jó szemmel a farizeusok, mivel az új eszméket nem tudták elfogadni, illetve saját követőik megfogyatkozását látták a Jézust körülvevőkben, de a Heródes-pártiak is féltek tőle, mert a zavaros helyzet saját világi hatalmukat veszélyeztette. A szaddokeusok vallási és hatalmi szempontból is elfogadhatatlannak tartották Jézus tevékenységét. Megpróbálták Jézust ellehetetleníteni. (A vallási csoportok ismertetését lásd az előző részben.)

Az adófizetésről (adógarasról) szóló rövid történet mindhárom szinoptikus evangéliumban (Mt 22,15-22; Mk 12,13-17; Lk 20,20-26) megtalálható. A három történet lényege ugyanaz, a történetek indítása, illetve a befejezések minimálisan eltérnek egymástól (meglepődtek, eloldalogtak, elcsodálkoztak, elhallgattak). Most csak Máté evangéliumának vonatkozó részét idézzük be:

Az adófizetés (Mt 22,15-22) A farizeusok erre félrevonultak és megtárgyalták, hogyan tudnának szavaiba belekötni. Odaküldték hozzá tanítványaikat, a Heródes-pártiakkal együtt. Ezek így beszéltek: „Mester, tudjuk, hogy igazat mondasz, az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, nem vagy tekintettel senki személyére, mert nem igazodol emberi tekintélyhez. Mondd meg hát nekünk, mi a véleményed: Szabad adót fizetni a császárnak, vagy nem szabad?” Jézus átlátott álnokságukon, ezért így válaszolt: „Mit kísértetek, képmutatók? Mutassátok az adópénzt!” Odanyújtottak neki egy dénárt. Ekkor megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és a felirata ez?” „A császáré” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” Ezt hallva annyira meglepődtek, hogy otthagyták és eloldalogtak.

A farizeusok maguk már nem merik Jézust megközelíteni (volt már összeütközésük Jézussal még Galileában, amelyből vesztesen kerültek ki), maguk helyett a tanítványaikat küldik el, akik nyilván farizeus elveket vallanak. Hogy mit kell kérdezni, azt előre megtárgyalták, tehát szándékosan kelepcét szeretnének állítani Jézusnak. A kérdésfeltevés módszere Jézus legerőteljesebb tevékenységét, a tanítást akarja kikezdeni. Adó alatt itt a személyekre és vagyontárgyaikra kivetett adót kell érteni (census), és nem az áruk kereskedelmi forgalmára kivetett vámot (telos).

A zsidóság legnagyobb adószedője egyébként maga Heródes, aki Róma részére (is) gyűjti az adót (pénzsóvársága, durva adóbehajtási módszerei a későbbiekben Róma elégedetlenségét is kiváltották).

Ha a feltett kérdésre – Szabad adót fizetni a császárnak, vagy nem szabad? – Jézus igennel válaszol, akkor elveszíti követői, a nép bizalmát, ha nemmel válaszol, akkor bizton számíthat a római hatóságok szigorú – nagy valószínűséggel halálos – ítéletére, hiszen az adómegtagadás főbenjáró bűn volt akkoriban. A farizeusok rejtett szándéka éppen ennek a halálos ítéletnek a körmönfont kiprovokálása, ők maguk ugyan békés elveket vallanak, de a más általi kivégzés kedvükre való lenne (ezt egyébként néhány nap múlva el is érik).

Jézus látja a kérdés mögött a cselvetést, ezért válaszával képes elhárítani a csapdát. A kérdés feltétele után rögtön rávilágít annak álságos tartalmára, de kihasználja az alkalmat arra is, hogy tanítson, ezért kéri az adófizetés tárgyát, a Tiberius-dénárt. Válaszában kijelenti, hogy a világi pénzzel – amely római pénz volt, és azt a farizeusok is elfogadták, hiszen volt is ilyen az erszényükben, és ezzel kinyilvánítják a farizeusok is a római hatalom elfogadását – meg kell fizetni az adót a világi hatalomnak, a császárnak. A zsidóknak az Isten felé is teljesíteni kell a kötelezettségüket (templomadó stb.), a vallási-, egyházi törvények betartása sem mellőzhető; a templomadót egyébként másfajta pénznemben kellett teljesíteni.

A római pénz felmutatása, és a hozzá kapcsolódó intelem visszájára fordítja a kérdezők reményeit, maguk szégyenülnek meg, miközben Jézus erkölcsi tanulsággal és világi iránymutatással is szolgál. A római pénz létéből vezeti le a világi hatalom elfogadásának szükségességét, Isten döntésének tartja a Római Birodalom létét és hatalmát, erkölcsi kötelezettségnek tartja a világi hatalom elfogadását, és a feléje való adófizetést. A császár pénzével való adófizetés ilyen módon csak részbeni „visszaszolgáltatása” annak, amit az alattvaló a hatalomtól kap.

Jézus intése viszont emlékeztetés arra, hogy az ember egész életével Istennek adós, viszont az Isten iránti hálás engedelmesség kötelezi az embereket az Istentől rendelt adósság lerovására a földi hatalmak iránt is, amely hatalmak a földi léthez szükséges anyagi javakról gondoskodnak.

Az adófizetésről szóló példázatra reflektál Pál apostol Rómaiakhoz írott levelének 13. fejezetében, amikor azt írja, hogy „Adjátok meg mindenkinek, ami jár neki: akinek adó, annak az adót, akinek vám, annak a vámot, akinek hódolat, annak a hódolatot, akinek tisztelet, annak a tiszteletet.” (Róm 13,7).

Ezt a fajta értelmezést magukévá tették a keresztény egyházak, magyarázatukkal támogatták az uralkodókat, az arisztokráciát, és természetesen az egyházi hatalmat, annak képviselőit is. Akkor is, ha ezek nyilvánvalóan rosszat cselekedtek, rosszul működtek.

A Biblia, mint történelmet meghatározó dokumentum a pénzügyekről, adózásról

Az alábbiakban a korábbi írások címeit és linkjeit adjuk meg.

A Biblia gyakorolta a legnagyobb hatást a történelemre – 1. rész

Gazdaságra, adózásra vonatkozó rendelkezések az Ószövetségben – 2/1. rész

Gazdaságra, adózásra vonatkozó rendelkezések az Ószövetségben – 2/2. rész

Bölcs Salamon gazdálkodási tanácsai – 2.3. rész

Az Újszövetség a vagyonról, gazdagodásról – 3.1. rész

Az apostolok pénzügyei – 3.2. rész

A farizeusok képmutatása ma is jelen van – 3.3. rész

Irodalom:

A Szentírás magyarázata: jubileumi kommentár (Kálvin Kiadó, 1998, Budapest)

Biblia (Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1976, Budapest)

Haag, Herbert: Bibliai lexikon (Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1989, Budapest)

Keresztyén bibliai lexikon (Kálvin Kiadó, 2000, 2004, Budapest)

Melléklet

Az adógaras és Zákeus története is népszerű téma a freskó- és üvegablak-készítésben, a festészetben, de még domborműveken is. Ez is indokolja, hogy néhány további művészi ábrázolást is bemutassunk.

---