Utólagos adóalap-csökkentés az Európai Bíróság gyakorlatában (XI. rész)


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az adóalap-csökkentéshez előírt tagállami feltételekre vonatkozó EUB-ítéletek tárgyalását az ügylet szereplőire vonatkozó kritériumokkal folytatjuk.

A tagállamok által meghatározott feltételek (folyt.)

Az ügylet szereplőire vonatkozó követelmények

Cikksorozatunk VII. részében már említettük a C-127/18. számú A–PACK ügyet, melyben az EUB arra mutatott rá, hogy az olyan követelmény, amely a héaalap korrekcióját azon követelménytől teszi függővé, hogy az adós megőrizze héaalanyiságát, nem igazolható azzal, hogy figyelembe kell venni a nemfizetés végleges jellegét érintő bizonytalanságot.

Az EUB kimondta, hogy az adott követelmény kapcsán igaz ugyan, hogy annak a célja az, hogy biztosítsa a héa pontos behajtását, az adócsalás megakadályozását és az adóbevétel-kiesés veszélyének elkerülését; az ilyen célok azonban nem teszik lehetővé az e rendelkezés céljával és rendszerével való ellentétet, és nem igazolhatják a héairányelv 90. cikkének (1) bekezdésétől való eltérést a nemfizetést vagy annak végleges jellegét érintő indokoktól különböző indokok miatt.

utólagos adóalap-csökkentésUgyanígy, jóllehet a héairányelv 273. cikke lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy olyan kötelezettségeket állapítsanak meg, amelyeket szükségesnek ítélnek a héa pontos behajtása és az adócsalás megakadályozása érdekében, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából következik, hogy az ilyen intézkedések főszabály szerint kizárólag az e sajátos cél eléréséhez feltétlenül szükséges mértékben térhetnek el az adóalapra vonatkozó szabályoktól, mivel ezen intézkedések csak a lehető legkisebb mértékben sérthetik a héairányelv céljait és elveit, ezért nem lehet úgy alkalmazni őket, hogy veszélyeztessék a héa semlegességét.

Az EUB szerint a hozzá benyújtott ügyiratokból nem tűnik ki, hogy az adócsalás vagy adókikerülés különös veszélyét vonná maga után annak engedélyezése, hogy az olyan hitelező adóalany, mint az A–PACK CZ, csökkentse a héaalapját, ha a követelésének a fizetésképtelen és időközben adóalanyiságát elveszítő adós általi meg nem fizetésével szembesül. Ezenkívül az, hogy ki van zárva ezen adóalap minden hasonló helyzetben való csökkentésének lehetősége, és az ilyen hitelező adóalanyra hárul azon héa összeg terhe, amelyet a gazdasági tevékenysége keretében nem szedett be, mindenesetre meghaladja a héairányelv 273. cikkében említett célok eléréséhez feltétlenül szükséges mértéket.

Az ítélet ezért kimondta, hogy a héairányelv 90. cikkét az adósemlegesség és az arányosság elvére tekintettel úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha az adóalany nem végezheti el a héaalap korrekcióját abban az esetben, ha az adósa részben vagy egyáltalán nem fizeti meg az ezen adó hatálya alá tartozó ügylet címén fizetendő összeget, amennyiben megszűnt az adós adóalanyisága.

A C-335/19. sz. E. sp. ügyben az EUB-nak abban a kérdésben kellett döntenie, hogy ellentétes‑e a héairányelv 90. cikkével az olyan nemzeti szabályozás, amely a héaalap csökkentését azon feltételnek rendeli alá, hogy a termékértékesítés vagy a szolgáltatásnyújtás időpontjában, valamint az ezen adócsökkentés érvényesítésére irányuló adóbevallás helyesbítésének a benyújtását megelőző napon az adós aktív héaalanyként legyen nyilvántartva, és ne álljon fizetésképtelenségi vagy felszámolási eljárás alatt, és hogy az adóbevallás helyesbítésének a benyújtását megelőző napon maga a hitelező továbbra is aktív héaalanyként legyen nyilvántartva.

Az EUB úgy ítélte meg, hogy a nemfizetés végleges jellegével kapcsolatban fennálló bizonytalanság figyelembevételének szükségessége nem igazolja azon korlátozást, amelyet e feltételek az E.‑hez hasonló adóalanyok tekintetében jelentenek.

Az adós eleve nem szükségszerűen adóalany; de még ha az is, a C‑127/18. sz. A‑PACK CZ ítélet kimondta, hogy a héairányelv 90. cikkével ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében az adóalany nem csökkentheti az adóalapját abban az esetben, ha az adósa részben vagy egyáltalán nem fizeti meg az ezen adó hatálya alá tartozó ügylet címén fizetendő összeget, amennyiben megszűnt az adós adóalanyisága.

A hitelező arra irányuló joga, hogy korrekció céljából csökkentse az adóalapot, nem függ attól, hogy továbbra is megőrizte‑e adóalanyiságát; továbbá az adós arra vonatkozó kötelezettsége, hogy csökkentse a levonható héa összegét, szintén nem függ attól, hogy megőrizte‑e az adóalanyiságát.

Az EUB megállapította, hogy a hitelező és az adós héaalanyiságára vonatkozó követelmény nem igazolható sem a szabálytalanságok vagy visszaélések megelőzésével, sem a héairányelv 273. cikkének rendelkezéseivel.

Ami azt a feltételt illeti, amely a héaalap csökkentését annak a körülménynek rendeli alá, hogy az adós a termékértékesítés vagy a szolgáltatásnyújtás időpontjában, illetve az adóbevallás korrekciójának benyújtását megelőző napon ne álljon fizetésképtelenségi vagy felszámolási eljárás alatt, az EUB megállapította, hogy az ilyen feltétel, azáltal hogy megfosztja a hitelezőt az adóalap csökkentéséhez való jogától azon az alapon, hogy a követelés végleges behajthatatlansága a fizetésképtelenségi vagy felszámolási eljárás befejezését megelőzően nem bizonyítható, ténylegesen figyelembe veszi a nemfizetés véglegességével szükségszerűen együtt járó bizonytalanságot.

Az arányosság alapelvére hivatkozva mindazonáltal az EUB úgy találta, hogy a nemfizetés véglegességéhez kapcsolódó bizonytalanságot azáltal is figyelembe lehetne venni, ha az adóalap csökkentését akkor engedélyeznék, amikor a hitelező a fizetésképtelenségi vagy felszámolási eljárás befejezése előtt észszerű valószínűséggel hivatkozik arra, hogy a tartozás nem kerül kiegyenlítésre, fenntartva annak lehetőségét, hogy amennyiben a tartozás megfizetésére mégis sor kerül, az adóalap magasabb összegben kerül megállapításra. E módszer ugyanolyan hatékonyan biztosítaná a kitűzött cél elérését, ugyanakkor kevésbé lenne szigorú a hitelező számára, aki biztosítja a héa előfinanszírozását azzal, hogy az államkincstár érdekében beszedi azt.

Még inkább érvényes ez a fizetésképtelenségi vagy felszámolási eljárásokkal összefüggésben, amelyekben főszabály szerint csak hosszú idő elteltével mondható ki bizonyossággal a követelés végleges behajthatatlansága. Az ilyen határidő alkalmas arra, hogy likviditási hátrányt okozzon az e szabályozás hatálya alá tartozó vállalkozók számára a más tagállamokból származó versenytársaikhoz képest, amennyiben valamely számla meg nem fizetésével szembesülnek, ami nyilvánvalóan alkalmas arra, hogy meghiúsítsa a héairányelv által elérni kívánt adóharmonizáció célját.

Az EUB kimondta, hogy a héairányelv 90. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a héaalap csökkentését azon feltételnek rendeli alá, hogy a termékértékesítés vagy a szolgáltatásnyújtás időpontjában, valamint az ezen adócsökkentés érvényesítésére irányuló adóbevallás helyesbítésének a benyújtását megelőző napon az adós aktív héaalanyként legyen nyilvántartva, és ne álljon fizetésképtelenségi vagy felszámolási eljárás alatt, és hogy az adóbevallás helyesbítésének a benyújtását megelőző napon maga a hitelező továbbra is aktív héaalanyként legyen nyilvántartva.

A fenti ítéletek meghozatalát követően, 2021. június 10-étől a magyar jogalkotó hatályon kívül helyezte az Áfa tv.-ben a behajthatatlan követelés okán az adóalap-csökkentés feltételeként az adósra vonatkozóan meghatározott, az adóalap csökkentés végrehajtását kizáró feltételek közül egyebek közt a fizetésképtelenségi eljárás hatálya alatt állásra illetve a törölt adószámra vonatkozó kitételeket.


Kapcsolódó cikkek

2022. március 2.

Utólagos adóalap-csökkentés az Európai Bíróság gyakorlatában (VIII. rész)

Cikksorozatunk előző részében már találkozhattunk azzal a gondolattal, hogy a nemfizetéshez kapcsolódó kivételszabály nem alkalmazható akkor, ha az adóalany az adóalany észszerű valószínűséggel hivatkozik arra, hogy a követelése behajthatatlan. Most egy az ügylet másik oldalát vizsgáló üggyel, valamint egy olyan magyar vonatkozású üggyel folytatjuk, amely hozzájárult a behajthatatlan követelésekre vonatkozó hazai szabályozás megváltoztatásához.
2022. január 12.

Utólagos adóalap-csökkentés az Európai Bíróság gyakorlatában (I. rész)

Az elmúlt években egyre markánsabban látszik kikristályosodni az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: EUB) álláspontja arra vonatkozóan, hogyan is kell értelmezni az utólagos adóalap-csökkentésre vonatkozó uniós előírásokat – ez az álláspont pedig nem mindig esik egybe azzal, amit a magyar adóhatóság képvisel.