A levonási jog megtagadása az Európai Bíróság gyakorlatában (XVI. rész)

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A cikksorozat mostani részében két olyan esetről lesz szó, ahol az adószám hiánya olyan körülményekből adódott, amelyek indokolttá tehetik a levonási jog megtagadását.

A levonási jog gyakorlására vonatkozó alaki feltételek (folyt.)

Adószám hiánya (folyt.)

A C-159/17. sz. Întreprinderea Individuală Dobre M. Marius ügyben az EUB-nak abban a kérdésben kellett döntenie, hogy ellentétes-e a héairányelvvel az olyan nemzeti szabályozás, amely lehetővé teszi az adóhatóság számára, hogy valamely adóalanytól megtagadja a héalevonási jogot, ha őt a héanyilvántartásból amiatt törölték, hogy elmulasztotta az adott időszak tekintetében héabevallásoknak a jogszabályban előírt határidőig történő benyújtását.

Az EUB ezen ítéletben is rámutatott, hogy a héairányelv 214. cikkében előírt, héa céljából történő azonosítás, valamint az adóalanynak az ezen irányelv 213. cikkében előírt, a tevékenysége megkezdésének, módosításának vagy megszüntetésének bejelentésére vonatkozó kötelezettsége csak az ellenőrzés alaki követelményei, amelyek nem kérdőjelezhetik meg különösen a héalevonási jogot, amennyiben teljesülnek e jogok anyagi jogi feltételei. Ebből következik, hogy a héaalany nem akadályozható meg levonási jogának gyakorlásában azzal az indokkal, hogy nem vették héaalanyként nyilvántartásba azt megelőzően, hogy a beszerzett termékeket adóköteles tevékenysége keretében felhasználta volna.

Ezenkívül a Bíróság kimondta, hogy az a tény, hogy az adóalanynak a nyilvántartási és bevallási kötelezettségei megszegését a levonási jog megtagadásával szankcionálják, egyértelműen meghaladja azt a mértéket, amely szükséges azon célkitűzés eléréséhez, hogy biztosítani lehessen e kötelezettségek megfelelő alkalmazását, mivel az uniós jog nem akadályozza meg a tagállamokat abban, hogy adott esetben a jogsértés súlyosságával arányos bírságot vagy pénzbüntetést szabjanak ki.

Hirdetés

Más azonban a helyzet az EUB szerint akkor, ha az ilyen alaki követelmények megsértése azzal jár, hogy nem lehet bizonyítani az anyagi jogi követelményeknek való megfelelést. A levonási jog megtagadása ugyanis inkább az annak megállapításához szükséges adatok hiányától függ, hogy teljesülnek az anyagi jogi követelmények, mint valamely alaki követelmény nemteljesítésétől.

Hasonlóképpen, a levonási jog megtagadható, ha objektív körülmények alapján bizonyítást nyer, hogy e jogra csalárd módon vagy visszaélésszerűen hivatkoztak.

Az EUB szerint még ha a formai követelmények nemteljesítése nem is akadályozza meg annak bizonyítását, hogy teljesültek az előzetesen felszámított héa levonásához való jog keletkezésének anyagi jogi követelményei, e körülmények alapján megállapítható lehet az adócsalás azon alapesetének fennállása, amikor az adóalany az adófizetés kikerülése érdekében szándékosan elmulasztja a rá háruló alaki követelmények teljesítését.

Különösen a héabevallás benyújtásának hiánya, amely lehetővé tenné a héa alkalmazását és annak az adóhatóság általi ellenőrzését, alkalmas arra, hogy akadályozza az adó pontos beszedését, és következésképpen veszélyeztesse a közös héarendszer megfelelő működését. Ebből következően az uniós jog nem akadályozza meg, hogy az ilyen kötelezettségszegést adókijátszásnak tekintsenek, és ilyen esetben megtagadják a levonási jog gyakorlását.

A héairányelv előírásaival ezért nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely lehetővé teszi az adóhatóság számára, hogy valamely adóalanytól megtagadja a hozzáadottértékadó‑levonási jogot, ha megállapításra kerül,

• hogy az adóalanynak felrótt kötelezettségszegés miatt az adóhatóság nem rendelkezhetett az annak megállapításához szükséges adatokkal, hogy teljesülnek az említett adóalany által előzetesen megfizetett hozzáadottérték‑adó levonásához való jog anyagi jogi követelményei, vagy
• hogy ez utóbbi csalárd módon járt el a célból, hogy e jogban részesülhessen, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell vizsgálnia.

A C-358/20. sz. Promexor ügyben a Promexort azzal az indokkal törölték hivatalból a héanyilvántartásból, hogy a hat egymást követő hónapra benyújtott héabevallásaiban nem szerepeltek héaköteles ügyletek, azonban érvényes azonosítószám nélkül továbbra is héát nem tartalmazó számlákat állított ki. A kérdést előterjesztő bíróság megállapította, hogy a nemzeti szabályozás értelmében az az adóalany, akit töröltek a héanyilvántartásból, nem jogosult a teljesített beszerzésekhez kapcsolódó héa levonására, azonban továbbra is köteles a beszedett héát megfizetni. A hatályos nemzeti szabályozás semmilyen időbeli korlátot nem állapított meg az ilyen adóalanyt terhelő héa beszedésére vonatkozó kötelezettség tekintetében. A jogszabályi előírások lehetővé tették ugyan, hogy az adóalany a héalevonási jogot az újbóli héanyilvántartásba vételt követően visszamenőleges hatállyal gyakorolja, a Promexornak azonban alaki követelmény teljesítésének hiányában nem volt ilyen lehetősége, mivel az ügyvezetője egy fizetésképtelenségi eljárás alá vont társaság tagja is volt.

Az EUB ezen ítéletében is kifejtette, hogy a héa céljából történő azonosítás, valamint az adóalanynak a tevékenysége megkezdésének, módosításának vagy megszüntetésének bejelentésére vonatkozó kötelezettsége csak az ellenőrzés alaki követelményei, amelyek nem kérdőjelezhetik meg különösen a héalevonási jogot, amennyiben teljesülnek e jogok anyagi jogi feltételei. Ebből következően a héaalany nem akadályozható meg levonási jogának gyakorlásában azzal az indokkal, hogy nem vették héaalanyként nyilvántartásba azt megelőzően, hogy a beszerzett termékeket adóköteles tevékenysége keretében felhasználta volna.

A héairányelv 167–169. és 179. cikkét, 213. cikkének (1) bekezdését, 214. cikkének (1) bekezdését és 273. cikkét azonban úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely lehetővé teszi az adóhatóság számára, hogy valamely adóalanytól megtagadja a héalevonási jogot, ha megállapításra kerül,

• hogy az adóalanynak felrótt kötelezettségszegés miatt az adóhatóság nem rendelkezhetett az annak megállapításához szükséges adatokkal, hogy teljesülnek az említett adóalany által előzetesen megfizetett héa levonásához való jog anyagi jogi követelményei, vagy
• hogy ez utóbbi csalárd módon járt el a célból, hogy e jogban részesülhessen.

Az EUB mindazonáltal felhívta a figyelmet arra, hogy ha valamely adóhatóság a nemzeti jogszabályok alapján a héalevonási jogot olyan alaki követelmények tiszteletben tartásához köti, mint a héanyilvántartásba vétel, anélkül hogy figyelembe venné az anyagi jogi követelményeket, és különösen anélkül, hogy megvizsgálná, hogy azok teljesülnek‑e, meghaladja az adó pontos beszedésének biztosításához szükséges mértéket. Ugyanez a következtetés vonható le abban az esetben, ha az adóhatóság a nemzeti jogszabályok alapján következetesen úgy dönt, hogy pusztán azért nem ad ki héaazonosító számot valamely adóalany számára, mert vezető tisztségviselője egy fizetésképtelenségi eljárás alá vont másik társaság tagja, anélkül azonban, hogy értékelné, hogy a héa pontos beszedése vagy az adócsalás tekintetében fennáll‑e bármely kockázat.

Összességében az EUB úgy ítélte meg, hogy a héairányelv 168. cikkét, 213. cikkének (1) bekezdését, 214. cikkének (1) bekezdését és 273. cikkét, valamint a héasemlegesség elvét a jogbiztonság, a bizalomvédelem és az arányosság elvével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azokkal – abban az esetben, ha az adóalanyt a héanyilvántartásból amiatt törölték, hogy az egymás követő hat hónapra benyújtott héabevallásaiban nem említett adóköteles ügyleteket, azonban e törlés ellenére folytatja tevékenységét – nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely lehetővé teszi a hatáskörrel rendelkező adóhatóság számára, hogy ezen adóalanyt arra kötelezze, hogy adóköteles ügyletei után felszámítsa a fizetendő héát, feltéve hogy az újból kérheti a héanyilvántartásba vételét, és levonhatja az előzetesen megfizetett héát. Az a körülmény, hogy az adóalany vezető tisztségviselője egy fizetésképtelenségi eljárás alatt álló másik társaság tagja, önmagában nem érvényesíthető annak érdekében, hogy ezen adóalanytól szisztematikusan megtagadják az újbóli héanyilvántartásba vételt.

Látható, hogy az EUB az említett esetekben nem önmagában amiatt tartotta jogszerűnek a levonási jog megtagadását, hogy az adóalany nem szerepelt a héanyilvántartásban, hanem az ehhez vezető okokat ítélte megfelelőnek a levonási jog megtagadásának alátámasztására.