A levonási jog megtagadása az Európai Bíróság gyakorlatában (XV. rész)

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Cikksorozatunk mostani részében először azt mutatjuk be, hogy az EUB szerint milyen feltételek teljesülése esetén kell termékértékesítésnek tekinteni a felek által bérletként (azaz szolgáltatásként) kezelt lízingszerződést, majd pedig a levonási jog alaki feltételeivel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatról lesz szó.

Anyagi feltételek: keletkezett-e egyáltalán levonási jog? (folyt.)

Az ügylet átminősítése (folyt.)

Az EUB által a „termékértékesítés” fogalmáról kifejtettek jelennek meg a jelen cikksorozat VII. részében már említett C-118/11. sz. Eon Aset Menidjmunt ügyben is.

Az EUB ezen ítéletében is rámutatott, hogy a termékértékesítés fogalma nem a tulajdonátruházásnak az alkalmazandó nemzeti jogszabályokban előírt formáira utal, hanem magában foglal bármely, materiális javak átruházására irányuló ügyletet, amelynek során az egyik fél feljogosítja a másik felet, hogy e javakkal úgy rendelkezzék, mintha annak tulajdonosa lenne.

Ebből kiindulva arra a következtetésre jutott, hogy, noha a gépjárműbérletet főszabály szerint szolgáltatásnyújtásnak kell minősíteni a héairányelv rendszerében, a lízingszerződés alapján történő gépjárműbérletet bizonyos kritériumok teljesülése esetén nem szolgáltatásnyújtásnak, hanem termékértékesítésnek kell tekinteni.

Hirdetés

Amennyiben a gépjárműre vonatkozó lízingszerződés a szóban forgó gépjármű tulajdonjogának a szerződés lejártakor a lízingbevevő részére történő átruházását, illetve egyaránt azt is előírja, hogy a lízingbevevő rendelkezik a szóban forgó gépjármű tulajdonjogának valamennyi alapvető részjogosítványával, különösen az annak tulajdonlásával járó összes kockázatot és hasznot rá ruházták, és az esedékes részletek aktualizált értéke gyakorlatilag azonos a termék forgalmi értékével, az ügyletet tárgyi eszköz beszerzésének kell tekinteni.

A héairányelv 64. cikke értelmében, mivel a gépjárműbérletet egymást követő fizetésekkel járó szolgáltatásnyújtás jellemzi, az adólevonáshoz való jog azon időszak lejártakor keletkezik, amelyre ezen egyes fizetések vonatkoznak, és figyelembe kell venni a bérelt gépjármű és az adóalany gazdasági tevékenysége közötti közvetlen és azonnali kapcsolat fennállását.

Amennyiben tárgyi eszközről van szó, az az adóalany, amely ezen eszköz egészét vállalkozása vagyonába vonja, a héa azonnali levonásához való joggal rendelkezik.

Mindezekből következően

• a bérelt gépjármű akkor minősül az adóalany adóköteles ügyletei érdekében felhasználtnak, ha közvetlen és azonnali kapcsolat van e jármű használata és az adóalany gazdasági tevékenysége között, az adólevonáshoz való jog pedig azon időszakok lejártakor keletkezik, amelyekre az egyes fizetések vonatkoznak, és a fent említett kapcsolat fennállását is ezen időszakok lejártakor kell figyelembe venni;
• a lízingszerződés alapján bérelt és tárgyi eszköznek minősülő gépjárművet pedig akkor lehet adóköteles ügyletek érdekében felhasználtnak tekinteni, ha ezt az eszközt az adóalany e minőségében eljárva szerzi be, és teljes egészében vállalkozása vagyonának körébe vonja, mivel az előzetesen felszámított héa levonása teljes és azonnali, és mivel a szóban forgó eszköz bármely, a vállalkozó vagy alkalmazottai általi magáncélú, vagy vállalkozásidegen használata ellenérték fejében teljesített szolgáltatásnyújtásnak minősül.

A levonási jog gyakorlására vonatkozó alaki feltételek

A levonási joghoz kapcsolódó alaki követelmények, mint a nyilvántartás vezetésére, a számlázásra és a bevallásra vonatkozó kötelezettségek, e jog gyakorlásának módjait és ellenőrzését, továbbá a héarendszer megfelelő működését szabályozzák.

Amint korábban már említettük, a levonáshoz való jogot szabályozó anyagi jogi és alaki feltételek közötti különbségtétel azért kulcsfontosságú, mert az EUB állandó ítélkezési gyakorlata szerint a héasemlegesség alapelve megköveteli, hogy az előzetesen felszámított héa levonása lehetséges legyen, amennyiben az anyagi jogi követelmények teljesülnek, még ha az adóalany egyes alaki követelményeknek nem is tesz eleget.

Bizonyos esetekben azonban az alaki feltételek teljesülésének hiánya is vezethet a levonási jog elvitatásához. Ez a helyzet olyankor, amikor az alaki követelmények megsértése azzal jár, hogy nem lehet bizonyítani az anyagi jogi követelményeknek való megfelelést.

Adószám hiánya

A tagállami adóhatóságok több esetben is arra hivatkozva vitatták el a héalevonási jogot, hogy a felek valamelyike nem szerepel a tagállami héanyilvántartásban, ezért nem minősül adóalanynak.

Amint arról cikksorozatunk IV. részében már volt szó, az EUB ítélkezési gyakorlata következetes a tekintetben, hogy a termék beszerzőjének, szolgáltatás igénybevevőjének adóalanyi mivolta független attól, hogy rendelkezik-e adószámmal illetve a gazdasági tevékenység folytatására kibocsátott hatósági engedéllyel.

A C-527/11. sz. Ablessio ügyben az EUB kifejtette, hogy az adóalanynak a héaalanyok nyilvántartásába történő bejegyzése alaki követelmény, így a héaalany nem akadályozható meg levonási jogának gyakorlásában azzal az indokkal, hogy nem vették héaalanyként nyilvántartásba azt megelőzően, hogy a beszerzett termékeket adóköteles tevékenysége keretében felhasználta volna.

A C-183/14. sz. Radu Florin Salomie és Nicolae Vasile Oltean ügyben az EUB-nak egyebek közt arra kellett választ adnia, hogy a héairányelvvel ellentétes‑e az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint az adóköteles ügyletek keretében felhasznált termékek vagy igénybe vett szolgáltatások után esedékes vagy előzetesen megfizetett héa levonásához való jogot kizárólag azon indokkal tagadják meg az adóalanytól – aki köteles azonban megfizetni azon adót, amelyet be kellett volna szednie –, hogy ezen ügyletek teljesítésekor héaalanyként nem volt nyilvántartásba véve.

Az EUB álláspontja szerint, mivel az adóhatóság rendelkezik az annak megállapításához szükséges adatokkal, hogy az anyagi jogi követelmények teljesültek‑e, az adóalanynak a szóban forgó adó levonásához való joga tekintetében nem írhat elő olyan további feltételeket, amelyek hatására e jog gyakorlásának lehetősége elenyészik. A héairányelv 214. cikkében előírt héaazonosítás, valamint az adóalanynak az ezen irányelv 213. cikkében előírt, a tevékenysége megkezdésének, módosításának vagy megszüntetésének bejelentésére vonatkozó kötelezettsége csak az ellenőrzés alaki követelményei, amelyek nem kérdőjelezhetik meg többek között a héalevonási jogot, amennyiben teljesülnek e jogok anyagi jogi feltételei.

Ebből következően a héaalany nem akadályozható meg levonási jogának gyakorlásában azzal az indokkal, hogy nem vették héaalanyként nyilvántartásba azt megelőzően, hogy a beszerzett termékeket adóköteles tevékenysége keretében felhasználta volna.