Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nagy Constantinus birodalmi fővárossá tette Konstantinápolyt, hivatalos nevén Új Rómát. Nagy Theodosius az egységes birodalmat megosztva két fiára hagyta, nyugaton Honorius, keleten Arcadius uralkodott. A nyugati birodalomrész lassan erodálódott, majd a VI. század közepére meg is szűnt. Keleten viszont virágzásnak indult Róma öröksége, és még egy évezreden át fennmaradt.
A városod, Istennek Anyja, legszentebb vezérünk, neked köszöni győzelmét, mert tiéd a dicsőség, és neked köszönjük a szabadulást a szörnyű vészből.
(Szergiosz pátriárka himnusza, Konstantinápoly 626-os felszabadulását követően)
Nyugaton a gyengekezű uralkodók, a népvándorlás, az elégtelen adóbevételek szükségszerűen vezettek a Nyugatrómai Birodalom megszűnéséhez.
A nyugattal szemben, keleten dicsőséges hatalommá vált a Konstantinápoly központú birodalom. A Keletrómai Birodalom önállóvá válásától (395) 83 császár váltotta egymást Konstantinápoly elestéig (1453). Valójában ennél kevesebb személyről van szó, mert többen kétszer is trónra kerültek, sőt V. Ióannész háromszor is császárrá vált.
A Keletrómai Birodalom gazdasági alapjai
A birodalom működéséhez megfelelő adórendszert alakított ki Diocletianus és Nagy Constantinus. Ez a rendszer kisebb korrekciókkal még évszázadokon át működőképes maradt keleten.
Az államkincstár legfőbb bevételi forrása a mezőgazdasági tevékenység volt. A mai Törökország, Kisázsia, Egyiptom, Észak-Afrika, Szicília, Hispánia déli részei kiváló gabona-, zöldség- és gyümölcstermő területeket biztosítottak, az olivaolaj termelésének is megfelelő volt ezen területek többsége (a mai Törökország területe nem!). Amíg a Keletrómai Birodalom meg tudta tartani ezeket a területeket, a birodalom működéséhez (hadsereg, középítkezések, közigazgatás, császári udvar) a források megfelelőek voltak, sőt egyes időszakokban óriási vagyonfelhalmozást is eredményeztek, főleg Konstantinápolyban.
Konstantinápolyt számos kereskedelmi útvonal keresztezte: India, Kína, Arábia, később a Kijevi Nagyfejedelemség felé is tranzitszerepet töltött be. Ez lehetővé tette, hogy jelentős kereskedelmi nyereség képződjön a városban, illetve a vámbevételek révén az államkincstár is hatalmas bevételekhez jutott.
Nem jelentéktelen tényező volt a Keletrómai Birodalomban egyes tevékenységek állami, császári monopóliummá alakítása. Ilyen volt például a pénzverés és a selyemszövés.
Az arany solidus (későbbi nevén nomisma) Kínától Britanniáig megbecsült és elfogadott, értékálló pénze volt a birodalomnak.
III. Leon arany solidusa
Kínából szerzetesek loptak el selyemhernyógubókat, illetve a selyemkészítés tudományát (I. Justinianus idejében). Ezt a konstantinápolyi császárok monopolizálták, csakis a császári selyemszövő műhelyekben állíthattak elő selymet. Ennek értékesítése és nyeresége szintén a császári udvar bevétele volt.
A Keletrómai Birodalom is folytatott területszerző háborúkat, a meghódított területeken sarcot szedett, illetve a béke (megnemtámadás) feltételeként is szedett sarcot. Egyes időszakokban ez jelentősebb bevétel is lehetett, de gyakran fordult elő a megfordítottja is, amikor Konstantinápoly fizetett sarcot például a hunoknak, az avaroknak, a perzsáknak vagy az araboknak, illetve a bolgároknak. Még területekről való lemondásra (pl. Örményország) is sor került a béke érdekében.
A hunok megjelenése
A keleti birodalomrészt Arcadius örökölte. Testvéréhez, Honoriushoz hasonlóan ő is a gyenge uralkodók közé tartozott, egymást váltó kegyencek bábja volt. Arcadius 408-ban meghalt, a császári trónt fia, II. Theodosius örökölte.
A hunok a IV. század utolsó negyedszázadában jelentek meg a Római Birodalom határain. Arcadius uralkodása alatt a Keletrómai Birodalom keleti tartományait dúlták fel. Komolyabb problémát II. Theodosius uralkodása alatt, a 440-es években jelentettek. Feldúlták a Balkánt, Konstantinápolyt fenyegették támadásaikkal. II. Theodosius egyezséget kötött a hunokkal, hogy évi 700 font (~230 kg) aranyat fizet a meg nem támadásért cserébe. Konstantinápolyt erős falak védték, a hunok harci taktikájának (gyors lerohanás, rablás, kényszerítés) ez nem felelt meg, a hosszadalmas ostromokra nem voltak berendezkedve.
Hun harcosok (színezett metszet, 1890)
Megváltozott a helyzet 447-ben, amikor erős földrengés rázta meg Konstantinápolyt és környékét. A falak egy része leomlott, a 96 bástyából 57 ledőlt. A hunok ezt a lehetőséget kihasználták, és a béke (megnemtámadás) fejében az évi sarc mennyiségét 2100 fontra emelték, amelyből 600 fontot azonnal meg kellett fizetni.
Konstantinápoly falait újraépítették, a védműveket megerősítették. Ez olyannyira jól sikerült, hogy ezer éven át, 1453-ig egyetlen ostrom sem volt eredményes a város ellen.
Konstantinápoly hármas védőrendszere
A következő években a hunok Nyugat-Európában és Itáliában portyáztak, majd 453-ban meghalt Attila, a hunok birodalma szép lassan szertefoszlott.
A császár 450-től Marcianus lett, aki kihasználva a hunok gyengülését, megtagadta a sarc fizetését. Ennek kikényszerítésére a hunoknak már nem volt ereje.
A Keletrómai Birodalom első aranykora
A VI. század elejére a birodalom stabilizálódott, I Anasztasziosz császár (~431-518, uralkodott 491-től) intézkedéseinek köszönhetően utódjára gazdag kincstárat hagyott. Az intézkedések átrendezéseket jelentettek az adózásban, a városi polgárság, a tehetősebbek adóterheit csökkentette, a parasztok adóját növelte. Ez többször is zavargásokhoz, felkelésekhez vezetett, de ezeket eredményesen leverte. Halálakor a kincstárban 320 ezer font (~88 tonna) arany volt.
Utódai, I. Justinus (uralkodott: 518-527), majd különösen az ő utóda, I. Justinianus (483-565, uralkodott 527-től) alatt virágzott a birodalom. Élénk volt a tudományos és művészeti élet, jelentős építkezések történtek, a birodalom területe is gyarapodott, Justinianus alatt érte el a Keletrómai Birodalom a legnagyobb kiterjedtségét, mintegy 4,5 millió km2-t.
Justinianus sokat fordított a hadsereg fejlesztésére, a hódításokra, amelyek jó részét zseniális hadvezére, Belizár (vagy Belisarius) hajtott végre.
Justinianus uralkodása alatt jelentős csapások is történtek. A túlzott adóztatás is oka volt az ókor legnagyobb adólázadásának, az ún. Nika-felkelésnek (532). Belizár ezt ugyan gyorsan leverte (becslések szerint 30-40 ezer volt a halálos áldozatok száma), de a felkelés során leégett a konstantinápolyi székesegyház is. Ezt Justinianus parancsára 5 év alatt újjáépítették. Ez az épület nem más, mint a ma is látható Hagia Sophia székesegyház (ennél nagyobb keresztény templomot csak a XVI. században építettek Rómában!).
Az éghajlatváltozás miatt (amit valószínűleg a Krakatau 535-ös kitörése idézett elő) csökkent a mezőgazdasági termésmennyiség, a következő évtizedekben általánossá vált a víz- és élelemhiány.
Justinianus idejében jelent meg a bubópestis a birodalomban. A császár maga is megbetegedett, de túlélte. Két jelentős földrengés is volt Konstantinápolyban, 542-ben és 557-ben. A második földrengést követően beomlott a Hagia Sophia kupolája is, de sikerült újjáépíteni, és az új kupola már kibírta az elmúlt másfél ezer évet is.
A Keletrómai Birodalom Justinianus alatt, 555-ben volt a legnagyobb kiterjedésű
Justinianus üres kincstárat hagyott utódaira, nem csoda, hogy megindult a hanyatlás.
A következő száz évet a perzsákkal és az avarokkal való konfliktusok határozták meg. A közép-ázsiai török törzsek korábban szövetségre léptek a perzsákkal (a hunok ellen), de ellentétet keletkeztetett a törököknek az a terve, hogy a perzsa vámokat elkerülő selyemutat hozzanak létre. Ez egybeesett Konstantinápoly érdekeivel is. Ez olyannyira sértette a perzsákat, hogy háború tört ki a császárság és a perzsák között. Közben Európában egyre erőteljesebb fenyegetést jelentettek az avarok, betörtek a birodalom területére, fosztogattak, és csak busás, egyre emelkedő sarcfizetéssel tudta a császárság megvásárolni a békét.
Tetézte a nehézségeket, hogy több császár is rendkívüli adóengedményekkel próbált népszerűséget szerezni. Mikor II. Tibériosz császár trónra került (uralkodott: 574-582, egyeduralkodóként 578-tól), eltörölte a kenyeret és bort terhelő adókat, illetve négy évre 25%-os adócsökkentést rendelt el.
A stabilitást Hérakleiosz császár (~574-641, uralkodott: 610-től) teremtette meg. Jelentős reformokat hajtott végre a hadseregben és a közigazgatásban, megalapozva ezekkel a birodalom következő évszázadait. Uralkodása alatt a latin helyett a görög lett a hivatalos nyelv, a latin tradíciók és elnevezések lassanként elhaltak, az uralkodó már nem augustusnak neveztette magát, hanem baszileiosznak vagy baszileusznak (ebből származik a szláv Vaszilij név). Hérakleiosz ún. thema-rendszert alakított ki, amelynek keretében a katonák állami földet kaptak birtokba az ázsiai részeken (a tulajdonjog megmaradt az államnál!), ezért cserébe a fegyveres szolgálati kötelezettség öröklődött, de csökkenthették a zsold összegét is. Ezzel sikerült a hadsereget stabilizálni, de védelmi szempontból is hasznosnak bizonyult a katonák letelepítése.
A perzsák a Boszporusz túlpartjáról és az avarok Európa felől ostrom alá vették Konstantinápolyt 626-ban. Szergiosz pátriárka vallásos lelkesítése és a helyőrség kitartása révén végül sikerült döntő vereséget mérni a tengeren a támadókra, ezt követően a túlparton állomásozó perzsák is kénytelenek voltak visszavonulni. Hérakleiosz 627-ben legyőzte Örményországban a perzsákat (ennek is ára volt az avaroknak fizetett sarc), ez a győzelem válságba sodorta a perzsa birodalmat.
Hérakleiosz császár legyőzi a perzsa uralkodót (zománccal és arannyal díszített rézkereszt részlete, 1160-70 körül)
Arabok
A VII. században, II. Kónsztasz császár uralkodása (641-668) indultak meg az arabok támadásai a birodalom ellen. Örményország, Anatólia, Kappadókia, Phrügia területére betörtek, kifosztották, Kaiszareiát el is foglalták, illetve meghódították Ciprus, Kósz, és Rhodosz szigetét, Krétát kifosztották. A császári seregek 654-ben vereséget szenvedtek az araboktól (a Földközi tengeren a finikei tengeri csatában), de ez végül nem jelentett komolyabb gondot a birodalomnak, mert az arabok a saját belharcaikkal voltak elfoglalva, még adót is hajlandók voltak fizetni Konstantinápolynak a béke érdekében.
Az arab támadásokat II. Kónsztasz fia, IV. Kónsztantinosz császár (uralkodott: 668-685) állította meg. Az arabok 674-ben kezdték meg Konstantinápoly ostromát, de két év alatt sem tudták bevenni. A császári seregek a következő években tengeren és szárazföldön is legyőzték az arab seregeket, végül 678-ban békét kötöttek 30 évre, az arabok vezetője évi 3000 aranyat, illetve 50 rabszolgát és lovat ígért a császárnak. A győzelemben jelentős szerepe volt az elolthatatlan görögtűznek, amelynek segítségével fel tudták gyújtani az arab hajókat. (A görögtűz összetételét a mai napig nem sikerült megfejteni!)
Támadás görögtűzzel (XII. századi kódexábrázolás)
A VII. század utolsó évtizedeiben jelentek meg a bolgárok a Balkánon. Több szláv törzset adófizetőikké tettek. Bulgária megalakulását Konstantinápoly kénytelen volt tudomásul venni, ebben az időben még nem jelentettek érdemi veszélyt a birodalomra.
I. Justinianus uralkodása (685-től 695-ig, illetve 705-től 711-ig) alatt az arabok ismét békét kötöttek Konstantinápollyal, még az adójuk emeléséhez is hozzájárultak, illetve több, az arabok által elfoglalt terület (Örményország, Ciprus stb.) adóján fele-fele arányban megosztoztak.
II. Justinianus (hasonlóan I. Justinianushoz) hatalmas építkezéseket folytatott, ehhez viszont adóbevételekre volt szüksége. Oly módon reformálta meg a Diocletianus és Constantinus által kialakított adózást, hogy a földdel nem rendelkező parasztokra is kiterjesztette azt. Ez lázadáshoz vezetett, a császárt – miután levágták az orrát – elűzték a trónjáról. A bolgárok segítségével foglalta el ismét a trónt 705-ben (a levágott orr sem gátolta ebben), ezért hálából jelentős összegű adót fizetett a bolgároknak. A végleges bukástól ez sem mentette meg, 711-ben ismét fellázadtak ellene, elfogták és kivégezték.
II. Justinianus császár megcsonkítása (Master of the Getty Froissart, 1480)
Alig két évet uralkodott III. Theodosziosz császár (715 májusától 717 márciusáig), de azért érdemes őt megemlíteni, mert adószedőként szerzett népszerűséget magának, és a katonák így kiáltották ki császárnak. Theodosziosz csak az őt ismerő katonák körében volt népszerű, egy másik katonai terület vezetője, Leon fellázadt ellene, harcban elfogta Theodoszioszt, aki maga és fia nevében is lemondott a trónról, és szerzetesként folytatta életét.
Leont rövidesen császárrá koronázták III. Leon néven (uralkodott: 717-741). Negyedszázados uralkodásához két nevezetes esemény is kapcsolódik. Ő volt az, aki betiltotta a képek imádását, aminek a képrombolások korszaka lett a következménye (erről a későbbiekben lesz szó).
III. Leon nevéhez fűződik az arabok megállítása. A muszlimok 717 augusztus 15-én ostrom alá vették Konstantinápolyt. A város állta az ostromot (a görögtüzet ismét bevetették). Napra pontosan egy évre rá, 718. augusztus 15-én – hatalmas veszteségeket elszenvedve – elvonultak az arab seregek. A muszlimok ezt követően egészen 1453-ig nem vették ostrom alá Konstantinápolyt.
A csatározások tovább folytatódtak a következő években, végül 740-ben az Anatóliai akroinoni csatában aratott III. Leon hatalmas győzelmet az arabok felett. Ennek a csatának a jelentősége hasonló, mint Martell Károly frank uralkodó győzelme 732-ben az arabok felett Poitiers mellett. Tulajdonképpen e két győzelem akadályozta meg azt, hogy Európa iszlám befolyás alá kerüljön, az egyik keleten, a másik nyugaton zárta el az arab hódítások lehetőségét.
A Keletrómai Birodalom 717-ben
Irodalom:
A Római Birodalommal sok ezer kötetnyi könyv, számos film, weblap stb. foglalkozik. A felhasznált irodalom részletes ismertetésétől eltekintünk, de kiemeljük közülük a következőeket:
Julius Caesar feljegyzései: A gall háborúról; A polgárháborúról
Angold, Michael: Bizánc – Híd az ókor és a középkor között (General Press Kiadó, Budapest, 2001)
Castiglione László művei: Az ókor nagyjai (Bp., 1971); A római művészet világa (Bp., 1974)
Creighton, Mandell: A római nép története (Bp., 1898)
Grüll Tibor: A Római Birodalom gazdasága (Bp., 2017)
Gulyás Istvánné (szerk.): Az antik Róma napjai (Bp., 1983)
Hahn István: Róma istenei (Bp., 1975)
Havas László – Hegyi W. György – Szabó Edit: Római történelem (Bp., 2007)
Révay József: Százarcú ókor (Bp., 1962)
Suetonius: Caesarok élete
Ürögdi György könyvei: A régi Róma (Bp., 1963); Róma kenyere, Róma aranya (Bp., 1969); Kleopátra (Bp., 1972); Kard és törvény. Marius és Sulla kora (Bp., 1974); Nero (Bp., 1977); Hogyan utaztak a régi rómaiak? (Bp., 1979)
www.romaikor.hu: a weblap – részben tematikusan – számos szakirodalmat idéz, neves szakemberek írásait tartalmazza
