Munkaügyek

2012. augusztus 27.

Kacsavadászat – tévedések az új Mt. körül

Az új Munka Törvénykönyvét (Mt.) övező sajtóérdeklődés bár indokolt, olykor ugyancsak leegyszerűsítő, néha pedig kifejezetten téves tájékoztatás szüremlik át a médián. Az alábbiakban csokorba gyűjtöttem pár félrecsúszott, az új Mt.-vel kapcsolatos hírt, amelyekkel a közelmúltban találkoztam. Bemutatásuk célja egyrészt a tévedések kiigazítása, másrészt annak újbóli és soha nem nélkülözhető hangsúlyozása, hogy az új munkajogi kódexet ne a Kutyák és Lovak magazin „A Jogász Válaszol” rovatából akarjuk megismerni. A kérdés elég jelentős ahhoz, hogy tisztább forrás után kutassunk!

2012. augusztus 23.

380 millió forint jut a békési pályakezdőknek

A pályakezdő fiatalok támogatási lehetőségeiről tájékoztatta a munkáltatókat a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja csütörtökön, az „Első munkahely garancia” program keretéből a megyében 380 millió forint áll rendelkezésre. Ebből mintegy hatszáz pályakezdőt tudnak támogatni.

2012. augusztus 22.

LMP: javítani kell az Erzsébet-program hibáit

Visszásságok tapasztalhatóak az LMP szerint az Erzsébet-program körül, az ellenzéki párt a hibák kijavítását sürgeti az emberi erőforrások miniszterénél. A párt szerint hiányosságok mutatkoznak a szociális üdültetési programban.

2012. augusztus 21.

Századvég: jó irány a mobilitás támogatása

A lakhatási támogatás a munkavállalók többségét valóban ösztönözné arra, hogy lakóhelyétől távol vállaljon munkát – derült ki a Századvég Gazdaságkutató Zrt. megrendelésére készített közvélemény-kutatásból. A válaszadók szerint a mobilitást a bértámogatás is növelné.

2012. augusztus 21.

Mi a munkavállalói készenlét?

Készenlétnek azt nevezzük, amikor a munkavállaló a beosztás szerinti napi munkaidején kívül áll a munkáltató rendelkezésére, egy általa választott helyen. Erre az időre az alapbér 20 százaléka illeti meg a munkavállalót.

2012. augusztus 21.

Az elbocsátásban rejlő lehetőségek

Napjainkban a munkaerőpiac a változásokról szól. A változások következtében megváltozik a szervezet munkaerőigénye is, és a feladatok csökkenése, vagy a folyamatok praktikusabbá tétele miatt a szervezetnek kevesebb munkaerőre van szüksége. Ez gyakran leépítéseket eredményez. Kérdés, hogy mit lehet ezekből a helyzetekből kihozni. Milyen lehetőségeket kínál a munka világa az elbocsátottaknak, a leépítés után a szervezetben maradóknak, vagy magának a leépítő szervezetnek?

2012. augusztus 17.

A hét munkaügyi kérdése: bérpótlék, vasárnapi pótlék

Egy vendéglátó egységben, ahol az alkalmazottak váltják egymást, mert a nyitvatartási idő 6-22-ig tart, kell-e a 30 százalékos pótlékot fizetni 18 óra után? Ha megvan a dolgozónak a heti 2 pihenőnapja és vasárnap éppen dolgozik, akkor is jár neki az 50 százalékos pótlék?

2012. augusztus 16.

A főnök is beleszólhat a szabadságba

Az alapszabadság negyedének időpontjáról a munkavállaló dönthet – többek között ez is fontos szempont lehet így nyár derekán a vállalatoknál – olvasható az RSM DTM blogbejegyzésében.

2012. augusztus 13.

Új Mt: rejtőzködő szabályok

Első látásra hiába keressük az új Munka Törvénykönyvében a részmunkaidős munkavállalónak járó díjazás és a készenlét alatti munkavégzés megszokott szabályait. A tüzetesebb vizsgálat kideríti, hogy nem minden szabály szűnt meg, amely elsőre rejtőzködni látszik.

2012. augusztus 8.

Él az új Mt adta lehetőségekkel a Dreher

A Munka Törvénykönyvében meghatározottnál hosszabb felmondási idő, kedvezőbb műszakpótlékok, teljesítményarányos kompenzációs rendszer, munkaidő-keretes foglalkoztatás – mások mellett ezeket az elemeket is szabályozza a Dreher Sörgyárak Zrt. napokban aláírt megújított kollektív szerződése.

2012. augusztus 6.

Vissza kell fizetni a túlvett szabadságot?

Az új Munka Törvénykönyvét (Mt.) még sokáig fogjuk a régi, megszokott és most hatályon kívül került 1992. évi Mt. szemüvegén keresztül olvasni. A két törvény összeolvasásakor az olvasónak hamar szemet szúrnak olyan szabályok, amelyeket az új Mt. már nem tartalmaz. Ha azonban az új törvény látszólag szó szerint nem is tartalmaz egy korábbi rendelkezést, az még – más előírásokból levezethetően – továbbra is kötelező, alkalmazható maradhat. Az egyik ilyen megszokott, a munkaügyi gyakorlat szerves részévé vált szabály a túlvett rendes szabadság visszafizetésére vonatkozik.

2012. augusztus 6.

Segítünk megismerni az új munka törvénykönyvét

Július 1-jétől hatályos az új munka törvénykönyve, így a munka világának valamennyi szereplője új szabályozókkal kénytelen megismerkedni. Ezt segíti elő a CompLex Kiadó, a holland Wolters Kluwer csoport tagja, amely dupla kötetben, külön-külön munkavállalóknak és munkáltatóknak szóló kiadványban ismerteti a legfontosabb szabályokat és változásokat.

2012. augusztus 1.

Vállalati kézikönyv fiatal szülőknek

A legtöbb svéd vállalatnál részletekbe menően szabályozzák az ott dolgozókkal kapcsolatos munkaügyi teendőket, de arra még ott sem futotta, hogy foglalkoztak volna azzal is: miképpen bánjon a cég az olyan alkalmazottakkal, akik „friss” szülők.

2012. július 31.

Generációs motivációkülönbségek a munkavállalók között

Más-más tényezők járulnak hozzá a különböző generációkba tartozó munkavállalók elégedettségéhez, ám a megbecsültség mindenki számára fontos. Mit akar az ún. Boomer, és mit az Y-generáció? És kik ők egyáltalán? Az RSM DTM blogbejegyzéséből kiderül.

2012. július 30.

Át kell nézni a munkáltatói utasításokat

Júliustól a munkáltató által egyoldalúan kiadott szabályzatok, utasítások tartalma is összhangba kell kerüljön az új Munka Törvénykönyvével. Ezek felülvizsgálata valamivel egyszerűbb lehet, mint a megállapodásoké, de az új szabályok alapján bizonyos esetekben a munkáltató egyoldalú nyilatkozatának módosításához is szükséges lesz a munkavállaló beleegyezése – írja blogbejegyzésében dr. Kártyás Gábor.

2012. július 27.

Kezdjük el a munkajogi nagygenerált!

Az új Munka Törvénykönyve hatályba lépésével sürgető feladattá vált a hatályos munkaszerződések, kollektív szerződések és egyéb megállapodások felülvizsgálata. Ehhez a munkához ad néhány jó tanácsot dr. Kártyás Gábor friss blogbejegyzésében.

2012. július 23.

Egymásra talált a LIGA és a VOSZ

A rendezett munkaügyi kapcsolatok céljából és a munkabéke megőrzésének érdekében együttműködési megállapodást kötött a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (LIGA) a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségével (VOSZ) – közölte a két szervezet vezetője.

2012. július 23.

Korlátozott a kötetlen munkarend

Mást jelent az új Mt hatályba lépése óta a kötetlen munkarend: ha a törzsidő legalább a napi munkaidő felét eléri, az már kötetlen munkarendnek minősül. A kötetlen munkarend bevezetése csak a munkáltatótól függ, és a munkaidő mértékre vonatkozó előírások ekkor is érvényesek – derül ki dr. Kártyás Gábor friss blogbejegyzéséből.