A levonási jog megtagadása az Európai Bíróság gyakorlatában (XII. rész)

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A valótlan értékesítői adatokat tartalmazó számla önmagában nem vezethet a levonási jog megtagadásához, az viszont igen, ha egyáltalán nem állnak rendelkezésre az annak megállapításához szükséges adatok, hogy ezen értékesítő adóalanynak minősült‑e.

Anyagi feltételek: keletkezett-e egyáltalán levonási jog? (folyt.)

A termék értékesítőjének, szolgáltatás nyújtójának adóalanyisága

A magyar vonatkozású C-610/19. sz. Vikingo Fővállalkozó ügyben az adóhatóság megállapította, hogy a vizsgált ügyletek nem a számlán feltüntetett személyek között, és nem a számlában feltüntetett módon valósultak meg. A levonási jog megtagadása során egyebek közt hivatkozott arra, hogy nem tekinthetők hitelesnek a beszerzésekre vonatkozó számlák, mivel a kérdéses termékek előállítása és értékesítése a szükséges tárgyi és személyi feltételek hiánya okán nem történhetett e számlák kibocsátója által.

A kérdést előterjesztő bíróság kifejtette, hogy láncügyletek esetén a Kúria ítélkezési gyakorlata szerint meg kell vizsgálni e láncolatnak és az annak résztvevői közötti jogi aktusoknak az egészét, és meg kell vizsgálni, hogy az említett láncolat létrehozása észszerűen igazolható‑e. A levonási jog megtagadható, amennyiben a láncolat létrejötte gazdaságilag irracionális vagy észszerűen nem indokolt, vagy amennyiben a láncolat tagjai közötti tevékenység bármely eleme az adóalany által nem igazolt vagy nem ellenőrizhető. Egyébiránt az adóhatóság állásfoglaláson alapuló gyakorlata és e bíróság ítélkezési gyakorlata többek között abban áll, hogy elsősorban a gazdasági ügylet megvalósításának módjait figyelembe véve különbséget kell tenni a szóban forgó ügyletek között aszerint, hogy azokat a számlán feltüntetett felek között teljesítették‑e, vagy sem. Meg kell állapítani, hogy a gazdasági ügylet nem valósult meg e felek között, ha ez az ügylet valamilyen hibában vagy hiányosságban szenved, különösen, ha az adóalanynak nem volt tudomása, vagy semmilyen bizonyítékkal nem rendelkezik a láncban korábban közreműködő gazdasági szereplők gazdasági tevékenységére vonatkozóan. Ebben az esetben csak lehetőség, de nem kötelezettség annak vizsgálata, hogy a számlabefogadó tudott‑e, illetve tudnia kellett volna‑e a csalásról.

Az EUB álláspontja szerint az uniós szabályozással ellentétes az a nemzeti gyakorlat, amellyel az adóhatóság azzal az indokkal tagadja meg az adóalanytól a számára értékesített termékek beszerzése után megfizetett héa levonásának jogát, hogy nem tekinthetők hitelesnek az e beszerzésekre vonatkozó számlák amiatt, hogy e termékek előállítása és értékesítése a szükséges tárgyi és személyi feltételek hiánya okán nem történhetett e számlák kibocsátója által, és az említett termékeket valójában egy nem azonosított személytől szerezték be. E megtagadás megalapozásához a jog által megkövetelt módon bizonyítani kell, hogy az adóalany aktívan részt vett adócsalásban, vagy azt, hogy ezen adóalany tudta vagy tudnia kellett volna, hogy az említett ügyletekkel a számlakibocsátó vagy a szolgáltatói láncban egy korábban közreműködő gazdasági szereplő által elkövetett adócsalásban vesz részt, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

Hirdetés

A C-281/20. sz. Ferimet ügyben kérdésként merült fel, hogy ha az adóalany a fordított adózás alkalmazása keretében tudatosan fiktív értékesítőt tüntetett fel az ezen ügylet tekintetében saját maga által kibocsátott számlán, meg kell-e tagadni ezen adóalanytól a részére értékesített termékek beszerzését terhelő héa levonásához való jog gyakorlását

Az EUB kifejtette, hogy az értékesítőnek a héalevonási jog alapjául szolgáló termékekre vagy szolgáltatásokra vonatkozó számlán történő feltüntetése e jog gyakorlásának alaki jogi feltételének minősül. Ezzel szemben a termékek értékesítőjének vagy a szolgáltatás nyújtójának adóalanyisága annak anyagi jogi feltételei közé tartozik. A tárgyalt ügyben az adóalany tudatosan tüntetett fel fiktív értékesítőt az alapügyben szóban forgó számlán, ami megakadályozta az adóhatóságot abban, hogy azonosítsa a valódi értékesítőt, és ennélfogva a héalevonáshoz való jog anyagi jogi feltételeként megállapítsa ez utóbbi adóalanyi minőségét.

A héasemlegesség alapelve megköveteli, hogy az ezen előzetesen felszámított héa levonása lehetséges legyen, ha az anyagi jogi feltételek teljesülnek, még ha egyes alaki feltételeknek nem is tesznek eleget az adóalanyok. Mivel az adóhatóság rendelkezik az annak megállapításához szükséges adatokkal, hogy az anyagi jogi feltételek teljesültek‑e, az adóalanynak az említett adó levonásához való joga tekintetében nem írhat elő olyan további feltételeket, amelyek hatására e jog gyakorlásának lehetősége elenyészik. E megfontolások a fordított adózás alkalmazása keretében különösen érvényesek.

Más azonban a helyzet, ha az ilyen alaki követelmények megsértése azzal jár, hogy nem lehet bizonyítani az anyagi jogi követelményeknek való megfelelést. Márpedig ez az eset állhat fenn, amikor a valódi értékesítő személyét nem tüntetik fel a héalevonási jog alapjául szolgáló termékekre vagy szolgáltatásokra vonatkozó számlán, amennyiben ez megakadályozza ezen értékesítő azonosítását, és következésképpen annak megállapítását, hogy ezen értékesítő adóalanynak minősült‑e, mivel ezen adóalanyiság a héalevonási jog egyik anyagi jogi feltételének minősül.

Ebben az összefüggésben hangsúlyozni kell, hogy egyrészt az adóhatóság vizsgálata nem korlátozódhat magának a számlának a vizsgálatára. Az adóhatóságnak figyelembe kell vennie az adóalany által szolgáltatott kiegészítő információkat is. Másrészt a héalevonást kérelmező adóalanynak kell bizonyítania, hogy megfelel az igénybevételhez előírt feltételeknek. Az adóhatóságok tehát magától az adóalanytól követelhetik a kért levonás biztosításához általuk szükségesnek tartott igazolásokat. Ebből az következik, hogy főszabály szerint a héalevonási jogot gyakorló adóalanynak kell bizonyítania, hogy azon termékek vagy szolgáltatások értékesítője, illetve nyújtója, amelyek tekintetében e jogot gyakorolják, adóalanynak minősült‑e. Ennek megfelelően az adóalanynak objektív bizonyítékokat kell szolgáltatnia a tekintetben, hogy előzetesen ténylegesen adóalanyoktól szerzett be termékeket, illetve azok nyújtottak számára szolgáltatásokat saját héaköteles tevékenységeinek végzéséhez, és azok vonatkozásában ténylegesen megfizette a héát. E bizonyítékok közé tartozhatnak többek között az olyan beszállítók és szolgáltatók birtokában lévő dokumentumok, akiktől az adóalany olyan termékeket szerzett be, illetve szolgáltatásokat vett igénybe, amelyek vonatkozásában megfizette a héát.

Az adóhatóság ugyanakkor a héacsalás elleni küzdelemmel összefüggésben nem követelheti meg általános jelleggel a héalevonási jogát gyakorolni kívánó adóalanytól, hogy ellenőrizze többek között, hogy azon termékek vagy szolgáltatások értékesítője, illetve nyújtója, amelyek tekintetében az említett jogot gyakorolják, adóalanynak minősül‑e.

Ami tehát a héalevonási jog anyagi jogi feltételeinek megállapítását illeti, amennyiben a valódi értékesítő személyét nem tüntetik fel a héalevonási jog gyakorlása alapjául szolgáló termékekre vagy szolgáltatásokra vonatkozó számlán, az adóalanytól e jogot meg kell tagadni, ha – a ténybeli körülményekre figyelemmel és az adóalany által szolgáltatott bizonyítékok ellenére – nem állnak rendelkezésre az annak megállapításához szükséges adatok, hogy ezen értékesítő adóalanynak minősült‑e.

Látható tehát, hogy az EUB álláspontja szerint önmagában a miatt, hogy az ügyletek nem a számlán feltüntetett személyek között valósultak meg, az adóhatóság nem vitathatja el a levonási jogot, azonban ha egyéb objektív bizonyítékok sem támasztják alá azt, hogy adóalany értékesítőtől került sor a termék beszerzésére, szolgáltatás igénybevételére, ez már a levonási jog megtagadását eredményezheti.