Az adóreform és az azóta eltelt időszak – társasági adó – 1.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az 1987-ben indult adóreform jelentős eleme volt a piacgazdasági körülményeknek megfelelő profitadó bevezetése. Az adóreform indulásakor ennek feltételei még nem voltak meg, ezért átmeneti, helyettesítő szabályozásra volt szükség.

A gazdasági társaságokról szóló törvény nagyjelentőségű, lényeges politikai, gazdasági és ideológiai következményekkel járó jogszabály. A törvény gazdaságpolitikai alapcélja a szocialista piacgazdaság szervezeti kereteinek megteremtése.

(részlet a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi törvényjavaslat indokolásából)

A társaságok adóztatása a reformkor óta része a magyar adózásnak. Jelentős reformintézkedések történtek 1940-ben (akkor Magyarország még nem lépett be a háborúba), erről részletes elemzést tettünk közzé korábban.

A szocializmus időszakában klasszikus társasági adóztatásról nem beszélhetünk. Már az is kérdéses volt, hogy szabad-e egy szocialista nagyüzemnek (legyen az állami vállalat vagy szövetkezet) profitot termelni, hiszen a profit a dolgozó nép kizsákmányolását jelenti. Többszörösen is, mert a terméket előállító, szolgáltatást nyújtó dolgozók kizsákmányolását is, illetve az ezeket megvásárló, a szolgáltatást igénybe vevő dolgozókét is.

Nem csoda, hogy a szocialista ideológiának megfelelően kerülték a profit szót, helyette nyereségről, eredményességről szóltak, vagy – ne adj isten – veszteséges gazdálkodás jelent meg a hivatalos közleményekben, illetve a sajtóban.

Ez nem jelenti azt, hogy ne vonták volna el a nyereség egy részét a termelő vállalatoktól, szövetkezetektől. Néhány évente módosultak azok a szabályozások, amelyek a különböző befizetési kötelezettségeket tartalmazták.

Az egyik ilyen „utolsó” szabályrendszer a vállalati jövedelemszabályozásról szóló 40/1984. (XI. 5.) MT rendelet volt. Az 1984-es rendeletben a nyereség 15%-át városi és községi hozzájárulásként kellett megfizetni, ezen felül 40 % (külkereskedelmi vállalatoknak 45%) nyereségadót, 10 % béradót, a felhalmozási célú kifizetések után 25 százaléknak megfelelő mértékű felhalmozási adót (a pénzügyminiszter dönthetett 50%-ról is!), továbbá a dolgozók részére kereset címén kifizetett összegek után – külön jogszabályban előírt módon és mértékben – kereseti adót kellett fizetni. Ez csak néhány példa a vállalatokat terhelő kötelezettségekből.

Mint a bevezetőben említettük, a társaságok adóztatásának feltételei még nem álltak fenn az adóreform 1987-es indításakor, ezeket folyamatosan meg kellett teremteni.

A Magyar Nemzeti Bank ma is részvénytársasági formában működik

A társaságok adóztatásának feltételei

Egy „rendes” társasági adóztatásnak jó néhány feltétele van:

– kellenek társaságok, amelyeknek valódi tulajdonosai vannak (az állam, mint általános tulajdonos, nem ilyen);

– valós piaci (gazdálkodási) körülményekre van szükség;

– olyan adminisztratív szabályokat kell előírni, amelyek mellett a gazdálkodás átlátható, nyomon követhető, ellenőrizhető;

– fontos feltétel a nyilvánosság (legalább is bizonyos üzemnagyság felett), hogy a befektetők, az üzleti partnerek, a vevők előtt is átlátható legyen a működés.

A szocializmus időszakában ezek a feltételek nem teljesültek!

A ’60-as évek végén az Új Gazdasági Mechanizmus hozott ugyan némi változásokat, de – különösen a Szovjetunió ellenállása miatt – az nem tudott kiteljesedni, sőt az olajválságok miatt a „Nagy testvér” zsarolási pozícióba került, és a szocialista keretek közül való kitörés helyett több területen is visszafejlődés következett be.

Magyarország próbálkozásai a kisebb vállalkozásokra, illetve a keresetszabályozási korlátozások enyhítésére szorítkoztak.

Az érdemi változásokat a 80-as évek közepére kialakult mély gazdasági (és politikai) válság kényszerítette ki a gazdaság alakítóiból, az ideológiai megalapozottságot felülírták a racionális gazdasági érdekek.

A piacgazdaságokra jellemző gazdálkodó szervezetek törvényi feltételeit több jogszabály teremtette meg, ezek közül a legfontosabbak a következők:

– a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény,

– a gazdálkodó szervezetek és a gazdasági társaságok átalakulásáról szóló 1989. évi XIII. törvény,

– a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény, illetve

– az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény.

(Csak zárójelben szólunk azokról a szervezeti formákról, amelyek nem klasszikus értelemben vett vállalkozások, de nem ritkán folytatnak bevétel és nyereség érdekében tevékenységet. Ilyen szervezetek lehetnek – többek között – a következők: az egyesületek, az alapítványok, az egyházak, a pártok, de akár a költségvetési szervezetek is.)

Fontos megjegyezni – ahogyan erre a cikk mottója is utal –, hogy 1988-89-ben a piacgazdaságot még a szocialista viszonyok között gondolták megvalósítani a politikusok, csak aztán jött a rendszerváltás.

A vállalkozási formák egységes szabályozása mellett szabaddá kellett tenni a befektetési lehetőségeket is, ennek igen komoly pénzpiaci feltételei vannak. A kötvény, a váltó, a részvény (stb.) lényegében ismeretlen volt a szocializmus idején, ki kellett alakítani az ezekre vonatkozó szabályrendszereket is.

A valós piaci körülmények megteremtése volt talán a legnagyobb kihívás. Le kellett bontani az állami tulajdon túlsúlyát, privatizálni kellett az állam tulajdonában lévő vállalatok túlnyomó részét. Ez már főleg a rendszerváltást követően következett be, az E-hitel, az MRP-s privatizáció, az ingyenes értékpapír-juttatások, a kárpótlási jegy ellenében történő állami/szövetkezeti vagyonszerzés voltak ennek ismert módszerei, de jelentős állami vagyont vásároltak fel külföldi befektetők is.

A privatizáció nehezen ment (rajz a Ludas Matyi c. szatirikus lapból)

Az adminisztratív szabályok előírásához változtatni kellett először is a számviteli elszámolási rendszereken. A szocializmus időszakában is voltak számviteli előírások, de ezek általában ágazati (ipar, mezőgazdaság, kereskedelem, stb.) szabályrendszerek voltak, az átláthatóság feltételei nemigen teljesültek, különösen, ha egy vállalkozás több területen is végzett tevékenységet. Az egységes számviteli törvény 1992. január 1-jén lépett hatályba (1991. évi XVIII. törvény a számvitelről), amely mellett már nem voltak (ma sincsenek) ágazati előírások, kivéve néhány sajátos területet, például a költségvetés alapján gazdálkodókat.

Az eszközök és források egyenlősége nem mindig volt evidencia

Az ellenőrzés és nyilvánosság feltételeinek jelentős részét a gazdasági társaságokról szóló törvény és a számviteli törvény már tartalmazta. Külön ki kell emelni a könyvvizsgálati kötelezettség előírását, a mérlegnyilvánosságot, a cégiratok nyilvánosságát.

A hatósági ellenőrzés rendszere is átalakult. Megszűnt a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság, illetve a Pénzügyminisztériumon belül működő Bevételi, majd Ellenőrzési Főigazgatóság, megalakult az APEH (erről, mint legfőbb adóellenőrző szervről a későbbiekben lesz szó), valamint az Állami Számvevőszék.

Út a szocializmusból a piacgazdaság felé

Az Szja és Áfa törvények 1988. január 1-jén léptek hatályba, de a társasági adózásnak akkor még nyoma sem volt. Az adóreform első évére, 1988-ra vonatkozott a gazdálkodó szervezetek jövedelemszabályozásáról szóló 40/1987. (X. 13.) MT rendelet.

A nyereség utáni adó mértékét általánosan 50%-ban állapították meg, egyes élelmiszeripari, mezőgazdasági tevékenységekre 40%-ban, az ún. korlátozott nyereségérdekeltségű gazdálkodó szervezetekre 10%-ban.

A kereseti adó még megmaradt, de a béradó, valamint a városi és községi hozzájárulás már eltűnt a kötelezettségek közül. A felhalmozási célú kifizetések utáni büntetőadó megszűnt, helyette – alkalmazkodva a bevezetett Áfa törvényhez – a gazdálkodó szervezetnek a beruházási célú beszerzések után előzetesen felszámított általános forgalmi adót le nem vonható, illetve vissza nem igényelhető általános forgalmi adóként az adózott eredmény terhére kellett elszámolni (lényegében tehát a vagyon terhére).

A legkisebb gazdálkodó szervezetekre és személyekre, egy éves időtartamra, kizárólag 1988-ra kellett alkalmazni a vállalkozói adóról szóló 1987. évi 16. törvényerejű rendeletet. A rendelet szerint a nyereség után 25% vállalkozói adót kellett fizetni. Ennek az adónak a következők voltak az alanyai:

– a kiszövetkezet és az iskolai szövetkezet;

– a kisiparos, a magánkereskedő, a gazdálkodó szervezet jogszabályban meghatározott részlegét átalány-elszámolásos vagy szerződéses rendszerben üzemeltető magánszemély;

– a mezőgazdasági kistermelést folytató magánszemély;

– a magánszemélyek jogi személyiséggel rendelkező munkaközösségei és társaságai, valamint a magánszemélyek jogi személyiséggel nem rendelkező, közös név alatt működő társaságai, az ipari-szolgáltató szövetkezeti szakcsoport a közösen végzett tevékenysége tekintetében, továbbá az iskolai szövetkezeti csoport.

Az MT rendelet és a törvényerejű rendelet képezte az alapját az 1989-ben hatályba lépett szabályoknak, a vállalkozási nyereségadóról szóló 1988. évi IX. törvénynek (akkori elterjedt nevén VÁNYA törvény). Kikerült a szabályok közül a kereseti adó, a beruházások általános forgalmi adójának adózott eredmény terhére való elszámolási kötelezettsége viszont fennmaradt.

Az adó mértéke nem sokat változott, az adóalap 3 millió forintot meg nem haladó részének 40%-a, az ezt meghaladó részének 50%-a volt.

A VÁNYA törvény több olyan adókedvezményi szabályt is tartalmazott, amelyek ma már talán furcsának tűnnek, így adókedvezményt lehetett érvényesíteni

– az egyes központi struktúra- és társadalompolitikai döntésekhez kapcsolódó,

– a lakosság részére végzett egyes fogyasztási szolgáltató,

– a legfeljebb 1500 lakosú kistelepülésen, illetve tanyán kiskereskedelmi

tevékenységet folytatóknak, továbbá adókedvezmény illette meg

– a népi iparművészeti és a hagyományos háziipari termékek előállítását végző adóalanyt, valamint

– a kedvezőtlen adottságúnak minősülő mezőgazdasági nagyüzemet.

A népi iparművészetet adókedvezménnyel is támogatták

A VÁNYA törvény – kevés módosítással – 1988-1991 években volt hatályban. 1992-re kialakultak azok a feltételek, amelyek révén bevezethetővé vált a piacgazdasági feltételeknek megfelelő társasági adótörvény.

Irodalom:

Corpus Juris Hungarici (KJK-KERSZÖV Kft., 2000, Budapest)