Csak a 4 millió forint feletti végkielégítést adóztatják
A közszférában dolgozók nem 98 százalékkal adózó végkielégítése a kormány által hangoztatott kétmillió forint helyett akár négymillió forint is lehet – állítják szakértők a Népszava szerint.
A közszférában dolgozók nem 98 százalékkal adózó végkielégítése a kormány által hangoztatott kétmillió forint helyett akár négymillió forint is lehet – állítják szakértők a Népszava szerint.
A Magyar Közlöny 132. számában hirdették ki az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról a 2010. évi XC. törvényt. A gazdasági törvénycsomag tartalmazza többek között az adómentes háztartási munkára, a jövedékiadó-mentes pálinkafőzésre, a végkielégítés különadójára, a bankadóra, a társasági adó csökkentésére továbbá az egyenesági öröklésre és ajándékozásra vonatkozó illetékmentességre vonatkozó új szabályokat.
Tízből kilenc árubemutatót szervező cégnél talált szabálytalanságokat a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a cégek közül minden ötödik az APEH vizsgálatain is megbukott – ismerteti a csütörtöki Magyar Nemzet.
A szabálytalan támogatások ötszörösére nőttek az uniós források felhasználása során, az intézményeink nem tekintettek szabálytalannak az EU által annak ítélt átcsoportosításokat, korrekciókat, a nyilvánosság nem kapott megfelelő információt az uniós pénzek felhasználásáról – ilyen bajokat találtak az Állami Számvevőszék szakemberei.
Erre az évre a magyarországi kutatóintézetek a GDP növekedésével számolnak, az előrejelzések szerint 0,5-1,5 százalékkal bővülhet a gazdaság. Az idei inflációnál a kutatóintézetek 4,4-5,0 közötti drágulással és komoly kockázatokkal számolnak.
Egy sor olyan, a parlament utolsó ülésnapján elfogadott jogszabályról van szó, amely változásokat hoz a gazdálkodók és a magánszemélyek számára.
A 2010. évi LXXXIV. törvény szeptember 1-i hatállyal módosította a kis- és középvállalkozásokról szóló 2004. évi XXXIV. törvényt, így a kisebb jogsértést elkövető vállalkozásokat első esetben csak figyelmeztethetik a hatóságok, bírságolni csak ismételt szabályszegésnél lehet. Ez a rendelkezés azonban az adó- és vámhatósági eljárásokra nem vonatkozik.
A szállodai szakma nem helyesli, hogy az új Széchenyi Terv csak az egészségturizmus fejlesztését célozza meg. A túlkínálat miatt nem támogatnák új szállodák létesítését sem. Így is elég a baj: a kínálat nem elég vonzó, az árak alacsonyak, a vendég kevés, az állam meg túl sokat von el – írja a Figyelőnet.
A közigazgatási végrehajtást a közigazgatási ügykörben keletkezett követelések behajtása érdekében erre feljogosított szervezetek folytatják le. Jelenleg az állami adóhatóság, az önkormányzati adóhatóság (az önkormányzat jegyzője) és a vámhatóság jogosult ilyen eljárás lefolytatására. Az Adó szaklap 2010/11. számában megjelent írás az adóvégrehajtás szabályait ismerteti ezek közül.
Egy hónap alatt kiürült az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány kisvállalkozások versenyképességét javító pályázatának kerete. A 200 millió forintra tervezett programra egymilliárd forint értékben jelentkeztek cégek.
Az idén tovább csökkenhetnek az adóbevételek a gazdasági válság hatására
Mutatnak jelek arra, hogy az Orbán Viktor által őszre beígért további tabudöntögetések többek között akár egy új munkatörvénykönyv megalkotását is jelenthetik. Ha a munkaadók szempontjait hangsúlyosan figyelembe vevő, még a Gyurcsány-kormány idején megalkotott szakértői koncepció lényegi elemei valósulnak meg, akkor jócskán szűkülhetnek majd a munkavállalók jogai – írja az fn.hu.
Mára csaknem negyvenezer fizetési meghagyást bocsátottak ki a közjegyzők, akikhez június óta tartozik az eljárás – írja a Világgazdaság.
A jövedéki adó tavaly júliusi megemelése jól látszik a legújabb inflációs adatsoron; a statisztikai hivatal legújabb adatai szerint júliusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,1 százalék volt, 2009. júliushoz viszonyítva azonban az árak már csak 4 százalékkal növekedtek. Júliusban nagyjából 3 százalékkal többet fizettünk az élelmiszerekért, mint egy évvel ezelőtt – írja a privátbankár.hu.
A 3/2010. (VII. 30.) NGM rendelet az egyszerűsített foglalkoztatásból származó jövedelem és közteher bejelentésére, befizetésére vonatkozó eljárási szabályokat tartalmazza. A jogszabály mellékletében található a foglalkoztathatósági szakvélemény mintája.
Nem élnek az egyéni vállalkozók az egyéni cég nyújtotta lehetőséggel, pedig az új szabályozás alapján az a gazdasági forgalom teljes jogú szereplője lehet.
A pénzcentrum.hu cikksorozatának segítségével minden hónapban megtudhatja, hogy mikor és milyen kötelezettségei vannak az állam felé. Az összeállítás az egyéni vállalkozók, magánszemélyek és gazdasági társaságok legfőbb adónemeire tér ki.
2010. januártól változtak a gépjárművek adásvételének szabályai. A nem megfelelően megkötött adásvételi szerződések alapján július 1-jétől kezdődően nem is írják át az új tulajdonos nevére a gépkocsit az okmányirodák.
Legalább 55, de inkább 60-65 milliárd forintnyi adóbevétel-kiesést okozna, ha az élelmiszerek általános forgalmi adóját (áfa) egységesen 10 százalékra csökkentenék – derül ki a Világgazdaság által végzett számításokból.
A kabinet újra meghirdeti a GOP-Komplex vállalati technológia fejlesztés című pályázati kiírást, hatmilliárdos keretösszeggel, módosított, a kkv-kat preferáló feltételekkel – írja a Napi Gazdaság.