Hogyan adóztak a rómaiak? – Összefoglaló áttekintés

Szerző: dr. Juhász István
Dátum: 2019. március 14.
Címkék: , ,
Rovat:
Róma örökösei vagyunk! Összesen tizennyolc írásban ismertettük, elemeztük a Római Birodalom adózástörténetét, Róma alapításától Konstantinápoly bukásáig. A 2206 év jelentőségét nem csak az évek száma adja, sokkal inkább az, amit Róma a mai világra hagyományozott. A mai nyugati világban (amit annak tekintünk) gyakorolt politika, gazdasági működés, jog, kultúra, vallás, sőt egyes esetekben a nyelv is mind visszavezethetők erre az államalakulatra.

„…eltekintve a csatornától, gyógyászattól, oktatástól, bortól, közrendtől, öntözéstől, utaktól, vízvezetékhálózattól … mit tettek a rómaiak értünk?”

(Monty Python: Brian élete – részlet)

A Római Birodalom kialakulása nem volt előzmények nélküli. Nagyon sokat átvett a görögöktől, az egyiptomiaktól, a zsidóktól, de ezeken túl is sok más kultúra volt jelentős hatással a birodalom történetére.

Róma egyszerre hódított és integrált, és épp ez biztosította, hogy oly hosszú időn át fennállt a római állam. Amikor ezt a kettős szerepet már nem tudta beteljesíteni, akkor szükségszerűen a bukás következett. Nyugaton a népvándorlás, a germánok és britek ellenállása, keleten az iszlám térhódítása volt végzetes hatással.

Adós fizess! (Kr. u. II. századi relief, Metz)

Mégis, sokkal fontosabb az, amit a birodalom a több mint kétezer év alatt elért, megvalósított!

Kialakultak a nyugati típusú állami működés keretei:

– a politikai hatalom gyakorlásának intézményei;

– az államtól alapvetően független gazdasági és pénzügyi rendszer (ennek természetesen az adórendszer is része);

– a jogrendszer, amely kereteket és korlátokat is adott az előzőekre, de általában a társadalmi működésre is.

Nagyszerű eredmény volt, hogy a birodalom képes volt a többistenhit helyett államvallássá tenni a kereszténységet. Ez természetesen nem volt egyszerű. A tiltott, üldözött vallás először (többször is) megtűrtté vált, majd a IV. században alig egy évszázad alatt vált államvallássá, miközben más vallások szorultak háttérbe, esetleg váltak üldözötté.

A kulturális örökség hatalmas! Hogy csak néhány példát ragadjunk ki ebből: Colosseum, Pantheon (Róma), Hagia Sophia székesegyház (Isztambul), Ciceró, Ovidius, Seneca, ikonfestészet, mozaikművészet, és a sort hosszan lehetne folytatni! Nem véletlen, hogy a reneszánsztól kezdve a nyugati művészet ezekre az előzményekre építkezett, használta ezeket hivatkozási alapul.

Történeti áttekintés, különös tekintettel az adókra, vámokra

Az adózás alapja kezdetekben a mezőgazdasági termelés és a tulajdon volt. Ezt egészítette ki egyre jelentősebb mértékben a hadisarc, amelyet a legyőzöttekkel fizettettek meg, de a birodalom katonai erejét ismerve sokan ellenállás nélkül is inkább a sarcfizetést választották.

Remus, Romulus és az anyafarkas

A meghódított területeken is alapvetően a római adókat vezették be, de előfordult, hogy a korábbi adókat is megtartottál, csak ezt követően azokat már Róma javára szedték be.

A kereskedelmi tevékenységet már a legkorábbi időkben is adóztatták, így a királyok idejében is ismert volt már a sóadó.

A beszedendő adók mennyiségéről, illetve annak elköltésének módjáról a királyok és a köztársaság korában is a szenátus döntött, a császárság idejében, különösen Diocletianus uralkodásától a szenátus jogköre jelentősen csökkent, a döntéseket a császárok, illetve a hivatali apparátus hozta meg.

A ’panem et circenses’ (kenyeret és cirkuszi játékokat), mint a hatalom gyakorlásának elvét, szintén a legkorábbi időktől kezdve alkalmazták. Ennek jegyében gondoskodtak a legszegényebb rétegek napi betevőjéről, illetve szórakoztatásáról. Ezekkel a módszerekkel sokáig el lehetett kerülni a lázongásra hajlamos néptömegek felkelését (megjegyzem, ezek a módszerek a mai politikai közéletben sem ismeretlenek).

Az adózásban az első jelentősebb reformokat Julius Caesar vezette be a provinciákon, az átfogó reform viszont már Octavianus/Augustus császárra maradt. Augustus rendszerében a kereskedelmi forgalmat egységes adóval terhelték, kivéve a luxuscikknek számító rabszolgák utáni adót, amely magasabb volt. A jelentősebb örökségeket is megadóztatta Augustus. Fontos változás volt a beszedési rendszer reformja, ahol lehetséges volt a korábbi adóbérlők helyett állami tisztségviselők jártak el.

A birodalom vámrendszere sajátos kettősséget mutatott. Vámot kellett fizetni a birodalomban bevitt (import) és onnan kivitt (export) áruk után is, de a birodalmon belül is voltak vámszedőhelyek. Ez utóbbiakat a provinciák határán létesítették, de volt mikor több provincia együttesen volt egy vámterület (Africa), de a fordítottja is előfordult, mikor egy provinciát több vámterületre osztottak (Judea). Az áruk után fizetendő belső vám alacsonyabb mértékű volt. mint az export és import utáni vám. Egyes cikkek birodalomból való kivitelét (például vas, arany) megtiltották, és ezt szigorúan ellenőrizték. Vámot kellett fizetni a kikötők, a kövezett utak, a folyami átkelőhelyek használatáért is.

Nero (Néró) uralkodásának elején javasolta a vámok megszüntetését, de az állami működéshez jobban értő szenátorok meggyőzték, hogy álljon el tervétől. Mivel Nero javaslata ismertté vált, helyette több reformjellegű intézkedést hozott az adó- és vámrendszerben, amelyekkel valóban jobbá, hatékonyabbá alakították a pénzügyi rendszert.

Római pénzek egy pompeii falfestményen

A Kr.u. első században kialakult rendszer viszonylag jól működött a következő kétszáz évben, csak Diocletianus (uralkodott: 284-305) idejében kellett azt átalakítani. Ennek két oka volt: egyrészt a hatalmasra nőtt birodalom egy központból való kormányzása már kezdett ellehetetlenülni, másrészt Róma és Itália privilégiumai már nem voltak fenntarthatóak. Az új rendszerben figyelembe vették a földterületek nagyságát és minőségét, illetve a földet művelő munkások számát is. Ez a rendszer – kisebb változtatásokkal – a birodalom bukásáig fennmaradt.

A birodalom pénzei Nero uralkodását követően gyorsuló ütemben vesztették el értéküket, mivel a nemesfémekhez egyre több ötvöző anyagot kevertek. A III. század közepére ez azt eredményezte, hogy már az adókat is természetben szedték, az állami hivatalnokok és a katonák járandóságait is természetben fizették. Diocletianust után I. (Nagy) Constantinus (uralkodott: 306-337) megtartotta ugyan Diocletianus adóintézkedéseit, de értékálló pénzt veretett, és olyan új adófajtákat is bevezetett, amelyeket csak pénzben lehetett fizetni. Constantinus két igen jelentős intézkedést hozott még: a birodalom fővárosát áthelyezte a róla elnevezett Konstantinápolyba (ekkoriban Nova Roma – új Róma – volt a neve), illetve a kereszténység államvallássá válásának első lépéseit is kezdeményezte (milánói edictum, I. niceai zsinat stb.). A kereszténység államvallássá jóval később, 380-ban, I. (Nagy) Theodosius (uralkodott: 379-395 uralkodása alatt vált.

Constantinus álma a milvius-hídi csata előtt (E jelben győzni fogsz!)

Bármennyire is nagy uralkodó volt I. Theodosius, a birodalom nyugati részének bukását, a keleti részének hanyatlását idézte elő azzal, hogy két gyermeke között felosztotta a birodalmat. Uralkodásra mindketten alkalmatlanok voltak.

A birodalom nyugati része nem bukott el sem a catalaunumi csatát (451), sem Romulus Augustulus letételét (476) követően, sőt még egy felvirágzó időszaka is volt I. (Nagy) Theodorik alatt (Itália királyaként uralkodott 493 és 526 között), de halálát követően utódai alatt már elenyészett a birodalom nyugati részének maradéka is, a végső dátumnak 552 tekinthető.

A nyugat hanyatlott, a kelet tündökölt! Nagy Theodisius fiának, Arcadiusnak rövid és válságos uralkodását követően 40-8-ban II. Theodosius lépett a trónra. Hosszú, 42 éves uralkodása alatt a hunok jelentették a legnagyobb veszélyt. A hunok szervezett államalakulat nélkül, Attila halála után már nem tudtak eredményesen fellépni Konstantinápoly ellen. A IV. század végére stabilizálódott a Keletrómai Birodalom.

Justinianus császár 527-ben lépett trónra, 5 évvel később kitört az ókor legnagyobb adólázadása az ún. Nika-felkelés. Ezt – nem kis részben feleségének, a hetérából császárnővé emelkedett Teodorának, és zseniális hadvezérének, Belizárnak köszönhetően – vérbe fojtotta. Néhány nap alatt 30-40 000 körül volt Konstantinápolyban a halálos áldozatok száma. A felkelést követően megindult az elpusztult székesegyház újjáépítése. A Hagia Sophia székesegyház ma is áll. Justinianus hosszú uralkodása alatt (565-ben halt meg) virágzottak a művészetek, a tudományok, az uralkodása alatt összeállított, a római jogot összegző Corpus Iuris Civilis a mai nyugati jogrendszernek is az alapját képezi.

A következő évszázadokban az arabok támadásai jelentettek ugyan némi veszélyt, de a hadi események változó kimenetelűek voltak, hol Konstantinápoly fizetett hadiadót (sarcot) az araboknak, hol fordítva. Az arabok egyszer (626-ban) próbálták megostromolni a Keletrómai Birodalom fővárosát, de olyan nagyok voltak a veszteségeik, hogy a következő évszázadokban még az újabb próbálkozásig sem jutottak el.

Szőlőskertben dolgozó munkások (alul) és a fizetség átvétele (felül) (XI. századi konstantinápolyi evangélium miniatúrája)

A birodalomnak a belső vallási megosztottság jelentette a legnagyobb problémát a VIII-IX. századokban. Krisztus mibenlétéről folyt a vita, és a képrombolásokban, az ezeket kísérő öldöklésekben, kivégzésekben tetőzött a folyamat. Rövid időre sikerült a kedélyeket Eirené császárnőnek megfékezni (uralkodott: 797-802; az ikontisztelők mellé állt), de uralkodása után újból fellángoltak az összetűzések. A képek tiszteletét – most már véglegesen – a 842-től uralkodó III. Mikhaél császárnak sikerült visszaállítania.

Mikhaél uralkodása alatt és még a következő évszázadokban a bolgárok jelentették a legnagyobb veszélyt a birodalomra. Konstantinápolyt ugyan nem sikerült meghódítaniuk, de sok csatában győzedelmeskedtek, sőt volt olyan császár is (I. Niképhorosz), akit csatában elfogtak, majd kivégeztek.

A bolgároktól az 976-tól 1025-ig uralkodó II. Baszileiosz császár is vereséget szenvedett először, de 1014-re sikerült birodalmát annyira megerősítenie, hogy végzetes csapást tudott mérni a bolgárokra. A IX-XI. századi időszakot tekinthetjük a Keletrómai Birodalom második aranykorának, tetőpontját II. Baszileiosz uralkodásának időszakában érte el.

A keleti (ortodox) és a nyugati (pápai irányítás alatt álló katolikus) keresztény egyházak közötti viszály is a képrombolások korára vezethető vissza. A vallási ideológiai nézetkülönbségen kívül komoly ellentéteket váltott ki a császár és a pápa egymás közötti (alatti/feletti) viszonya is. Ez végletessé az 1054. évi egyházszakadással (skizma) vált. A katolikus egyház sok évszázadon át mindent megtett a keleti egyház és a bizánci császár ellehetetlenítése érdekében. Talán a két legdurvább támadás a hamisítvány constantinusi adománylevél volt, illetve a középkori történészek lejárató írásai a Keletrómai Birodalom ellen. Az utóbbiak találták ki a Bizánc, Bizánci Birodalom, bizantinizmus kifejezéseket is, amelyeket magára soha nem használt a Keletrómai Birodalom, a szándékos összemosással is degradálva az ezer éven át fennálló birodalmat.

13. századi freskó I. Sziveszter pápával és I. Constantinus római császárral

A birodalom hanyatlása a maga korában nem túl súlyos manzikerti csatavesztéssel (1071) vette kezdetét. Különösen nagy kárt okozott a IV. keresztes hadjárat, amikor a keresztesek – a velenceiekkel szövetségben – Konstantinápolyt is elfoglalták (1204), sőt, fél évszázadra a birodalom is megszűnt. Csak 1261-től létezett újból a Konstantinápoly központú Keletrómai Birodalom. A területi veszteségek, az elvesztett adóbevételek, az itáliai városállamoknak (különösen Velencének) biztosított adó- és vámmentességek miatt a birodalom elkezdte felélni anyagi tartalékait. A leépülés még két évszázadon át tartott, végül 1453-ban az akkori modern technikával (tüzérség) jól felszerelt szeldzsuk törökök ostrommal bevették Konstantinápolyt, a birodalom utolsó maradványai 1461-ig tudtak kitartani.

A keresztesek és a velenceiek közösen rabolták ki Konstantinápolyt 1204-ben (Geoffreoy de Villehardouin Históriája, 1330 körül)

A cikksorozat írásai

A cikksorozatban 2018 októberétől 14 számozott írás jelent meg, de korábban is volt már 4 cikkben a római kor adóügyeiről. Ezeket soroljuk most fel.

A cikksorozat 14 fejezete:

Hogyan adóztak a rómaiak? – Bevezető rész (1. rész)

Hogyan adóztak a rómaiak? – Állami működés a köztársaság korában (2. rész)

Hogyan adóztak a rómaiak? – Augustus adóreformja (3. rész)

Hogyan adóztak a rómaiak? – Tiberius, Caligula, Claudius, Nero (4. rész)

Hogyan adóztak a rómaiak? – Az állam adót fizet polgárainak (5. rész)

Hogyan adóztak a rómaiak? – A Domitianus és Diocletianus közötti időszak (6. rész)

Hogyan adóztak a rómaiak? – Diocletianus reformjai (7. rész)

Hogyan adóztak a rómaiak? – E jelben győzni fogsz! (8. rész)

Hogyan adóztak a rómaiak? – A birodalom végnapjai (9. rész) 

Hogyan adóztak a rómaiak? – A hunoktól az arabokig (10. rész)

Hogyan adóztak a rómaiak? – A képrombolások kora (11. rész)

Hogyan adóztak a rómaiak? – Konstantinápoly második aranykora (12. rész)

Hogyan adóztak a rómaiak? – Keresztesek, törökök, bukás (13. rész)

Hogyan adóztak a rómaiak? – A római vámrendszer (14. rész)

Korábbi írások:

Néró császár költő volt és adóreformer

Különös adóból származik az ismert mondás 

Az adózás hozzájárult a hunok felemelkedéséhez és vesztéhez 

Adólázadásnak köszönhetjük az Hagia Sophiát 

Irodalom:

A Római Birodalommal sok ezer kötetnyi könyv, számos film, weblap stb. foglalkozik. A felhasznált irodalom részletes ismertetésétől eltekintünk, de kiemeljük közülük a következőeket:

Julius Caesar feljegyzései: A gall háborúról; A polgárháborúról

Castiglione László művei: Az ókor nagyjai (Bp., 1971); A római művészet világa (Bp., 1974)

Creighton, Mandell: A római nép története (Bp., 1898)

Grüll Tibor: A Római Birodalom gazdasága (Bp., 2017)

Gulyás Istvánné (szerk.): Az antik Róma napjai (Bp., 1983)

Hahn István: Róma istenei (Bp., 1975)

Havas László – Hegyi W. György – Szabó Edit: Római-történelem (Bp., 2007)

Révay József: Százarcú ókor (Bp., 1962)

Ürögdi György könyvei: A régi Róma (Bp., 1963); Róma kenyere, Róma aranya (Bp., 1969); Kleopátra (Bp., 1972); Kard és törvény. Marius és Sulla kora (Bp., 1974); Nero (Bp., 1977); Hogyan utaztak a régi rómaiak? (Debrecen, 1979)

www.romaikor.hu: a weblap – részben tematikusan – számos szakirodalmat idéz, neves szakemberek írásait tartalmazza


Kapcsolódó cikkek:


Világszerte mérsékelnék a társasági nyereségadót az államok
2019. március 25.

Közel harmadával csökkent a társasági nyereségadó mértéke az elmúlt évtizedekben globálisan – derül ki a Tax Foundation 208 országot felölelő legfrissebb nemzetközi elemzéséből. Átlagosan Európában a legalacsonyabb ez az adónem, Magyarország pedig 9 százalékos értékével az egyik legkedvezőbb befektetési környezetet biztosítja a cégek számára a térségben.

Muzeális autók adózása és költségelszámolása
2019. március 25.

Muzeális autók adózása és költségelszámolása

Egyre többen kacérkodhatnak a gondolattal, hogy beszereznek egy oldtimer autót, vagy a saját autójuk éri el azt a kort, amivel kiérdemelheti ezt a minősítést. Cikkünkben azt mutatjuk be, milyen költségvonzattal, illetve költségelszámolási lehetőséggel kell számolnunk, ha beszerzünk egy muzeális autót. Egyáltalán megéri-e cégre megvenni, vagy jobban járunk, ha magánszemélyként tesszük ezt.

Mit hozott az áfacsökkentés a vendéglátásban?
2019. március 25.

A kétlépcsős áfacsökkentés egyik célja a béremelkedések beindítása volt a vendéglátásban. Bár statisztikai adatok szerint az ágazatban két év alatt közel 20 százalékkal nőttek a fizetések, az adócsökkentés hatásainak megítélése mégsem egyértelmű.

A szocializmus építése (1948-56) – 1. rész
2019. március 22.

Az ország erőltetett újjáépítése valósult meg az úgynevezett Rákosi-korszakban. A kuláküldözés, a magántulajdonon alapuló gazdaság ellenséggé tétele napi gyakorlat volt ebben az időszakban. A politikai vezetés az eszközökben nem nagyon válogatott, a cél elérése érdekében az adózást és az adóztató apparátust is eszközként használták fel.