Nébih: június 2-ig beadhatók a 2020-as felügyeleti díjbevallások
Szeptemberben kizárólag a vendéglátás, a közétkeztetés és a turisztika ágazatokban dolgozó cégek nyújthatnak be bevallást.
Szeptemberben kizárólag a vendéglátás, a közétkeztetés és a turisztika ágazatokban dolgozó cégek nyújthatnak be bevallást.
A kkv-k 60 százaléka vezetett be megszorító intézkedéseket a K&H friss felmérése szerint.
Varga Mihály benyújtotta a gazdaságvédelem költségvetését az Országgyűlésnek – közölte lapunkkal a Pénzügyminisztérium. A büdzséterv 4,8 százalékos növekedéssel és 3 százalék alatti hiánnyal számol. A tervezet egyik nyertese a honvédelem.
Míg 5 évvel ezelőtt még 60 adófajtát tartottunk nyilván Magyarországon, addig múlt év végére ez a szám 54-re redukálódott. A minap bevezetett új válságadók azonban megakasztották a folyamatot. Kérdés, hogy megfordul-e a tendencia. Erre keresi a választ a Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalója.
A kormány a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében újabb, ezúttal a munkahelyteremtést elősegítő bértámogatási programot indított. Ennek fő célja, hogy segítse a munkaerőfelvételt azon munkaadóknál, amelyek a koronavírus gazdaságra gyakorolt hatása miatt kénytelenek voltak munkavállalókat elbocsátani az utóbbi hónapokban.
A koronavírussal kapcsolatos adóváltozásokról szóló sorozatunk első két részében az intézkedések közgazdasági okait, a veszélyhelyzetbe került vállalkozások kedvezményes adózási lehetőségeit, a számviteli beszámoló és egyes adóbevallások halasztási lehetőségeit mutattuk be. A harmadik részben a méltányosságról, a fizetési kedvezményekről és a végrehajtási eljárások felfüggesztéséről lesz szó.
Megjelent a NAV útmutatója a méltányossági jogkörének gyakorlásáról. Jelentős változások jönnek július 1-től a dohánytermékek adózásában és közeleg a reklámadó bevallás határideje is.
A veszélyhelyzet elmúltával a NAV által felkínált lehetőségek már nem állnak nyitva, ugyanakkor az adóalanyok részéről továbbra is lesz igény arra, hogy a számlákat minél egyszerűbben továbbíthassák partnereik részére. Most a PDF-számla elfogadásának hosszabb távú lehetőségeit vizsgáljuk.
A Modehuis A. Zwijnenburg BV-ügyben kimondott EB-ítélet arról szól, hogy az érintettek a vagyonátruházási illetékhez hasonló adó alóli mentesülést kívánták elérni, és ez az adó nem tartozik az irányelv hatálya alá.
A koronavírussal kapcsolatos adóváltozásokról szóló sorozatunk első részében az intézkedések közgazdasági okairól, a veszélyhelyzetbe került vállalkozások kedvezményes adózási lehetőségeiről volt szó. A második részben olyan szabályváltozásokat mutatunk be, amelyek a gazdasági tevékenységet végzők széles körét – vállalkozásokat, civil szervezeteket, magánszemélyeket – érintik, általában kedvező módon.
Megjelent az Európai Bizottság Magyarországról szóló 2020. évi országspecifikus ajánlás-tervezete, melyben az unió vezető testülete kifogásolja az agresszív adótervezés lehetőségét. A kormány méltánytalannak tartja a kritikát.
Vége az olcsó kelet-európai munkaerő korszakának a német húsiparban. A koronavírus-járvány kellett a kormány 2021-tól hatályos döntéséhez.
Az álláskeresők száma áprilisban 26,5 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, így a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában az áprilisi zárónapon 330 700 álláskereső szerepelt.
A különleges gazdasági övezetről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló kormányzati előterjesztés általános vitájával kezdődött az Országgyűlés szerdai ülése.
A munkahelyvédelmi bértámogatási programra jelentkezők száma május eleje óta ugrásszerűen nő, a legfrissebb adatok szerint már több mint 8 ezer vállalkozás adott be kérelmet. A Gazdaságvédelmi Akciótervben biztosított lehetőség mintegy 105 ezer embernek és családjaiknak segít a munkahelyek megőrzésével – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
A veszélyhelyzetre tekintettel lehetősége van az adózóknak a társasági adóra vonatkozó kötelezettségük szeptember 30-ig történő teljesítésére. Akár élünk ezzel a lehetőséggel, akár nem, még van idő biztosra menni, hogy minden szabálynak megfeleljen az adóalap levezetésünk.
Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a munkanélküliség szükséghelyzeti kockázatait mérséklő, ideiglenes támogatást nyújtó európai eszközről (SURE), amelynek keretében a koronavírus-válság okán akár 100 milliárd euró összegű kölcsön folyósítható kedvező feltételek mellett a tagállamoknak – közölte az uniós tanács kedden.
Szerda éjfélig kell bevallani és befizetni a 2019-es jövedelmek után a személyi jövedelemadót. Még most sincs késő cselekedni.
Alapvető elvárás a törvénykövető bérprogram, de…
A Gazdaságvédelmi Akcióterv adta fizetési könnyítési lehetőségekről, a csekély összegű támogatások ellenőrzési tapasztalatairól számol be többek között a NAV-figyelő. Hogyan adózik a csoportos biztosítás díja?