Cégvilág

2010. december 23.

Változnak rehabilitációs hozzájárulás szabályai

A 20 főnél több alkalmazottat foglalkoztató cégeket sújtó rehabilitációs hozzájárulás megfizetése alól akkor lehet mentesülni, ha a megváltozott munkaképességűek létszáma a dolgozói összlétszám legalább 5 százalékát eléri.

2010. december 16.

Egyablakos ügyintézés kormányablakokban

A megyei közigazgatási hivatalokból jönnek létre januártól az új kormányhivatalok, az ügyfélbarát közigazgatás részeként rövidítik az ügyintézési határidőket és gyorsabbá válhat az ügyintézés is.

2010. december 6.

Most kell szabadságra küldeni a dolgozót

Főszabályként a szabadságot az esedékességének az évében kell kiadni. Kivételesen lehetőség van arra, hogy az egynegyed részét a következő év március 31-ig, illetve kollektív szerződés rendelkezése esetén június 30-ig tolják ki. Az alapszabadság egynegyedét azonban (amellyel a dolgozó szabadon rendelkezhet) még ebben az esetben is a tárgyévben kell kiadni.

2010. november 9.

Tiltott kereskedelmi gyakorlatok feketelistája

Több mint két éve lépett hatályba a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló, az Európai Unió irányelvét a hazai jogba beépítő törvény. Ennek a melléklete tartalmazz egy úgynevezett a feketelistát, azaz azoknak a konkrét magatartásoknak, mulasztásoknak a felsorolását, amelyek minden körülmények között tilosak.

2010. november 5.

Levélben is szavazhatnak a részvényesek

A nyilvánosan működő részvénytársaságok felajánlhatják a részvényeseiknek a közgyűlést megelőző, levélben történő szavazás lehetőségét. Az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok javadalmazását pedig közzé kell tenni a cég honlapján.

2010. október 25.

Azonos bér a nyugdíjasoknak is

A nyugdíjas dolgozónak sem lehet kevesebbet fizetni, mint az aktív korúaknak olvasható az Egyenlő Bánásmód Hatóság egy korábban nyilvánosságra hozott döntéséből. Megállapítást nyert, hogy a konkrét esetben a foglalkoztató megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, amikor az egyik alkalmazottjának az életkora miatt alacsonyabb a munkabért állapított meg, mint a vele azonos értékű munkát végző más dolgozóknak.

2010. október 21.

Kültag is képviselheti a betéti társaságot

A 2006-tól hatályos új társasági törvény számos olyan változást hozott, ami megkönnyíti azóta a gazdasági társaságok működését. A közkereseti és a betéti társaságokban átruházható a tagsági viszony, határozatlan időre is választható az üzletvezető, és kültag is képviselheti a céget, ha a tagok így rendelkeznek.

2010. október 11.

Októberben dönt az Ab a különadóról

Még nem született döntés a 98 százalékos különadóról szóló indítványok ügyében az Alkotmánybíróságon – mondta el október 6-án a testület sajtófónöke, Sereg András az Info-Rádiónak.

2010. október 4.

Kaláka munka vagy egyszerűsített foglalkoztatás

Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség legújabb hírlevele a szívességi, illetve kaláka munka, valamint az ezzel összefüggő egyszerűsített foglalkoztatás kérdéseit boncolgatja, a munkaügyi ellenőrök tapasztalatai alapján.

2010. szeptember 27.

Adózás az Unióban statisztikai szemmel

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által megjelentetett Statisztikai tükör című kiadvány legutóbbi számában az Európai Unió tagállamainak adórendszereit veszik górcső alá az adóterhelés mértéke, az adóbevételek megoszlása szempontjából. Eszerint Magyarországon az adóelvonás mértéke az uniós átlagot meghaladó mértékű, 40,4 százalék volt a 2008-ban.

2010. szeptember 23.

Monitor előtti munkavégzés korlátokkal

Az 50/199. (XI. 3.) EüM rendelet szabályozza a képernyő előtti munkavégzés minimális egészségügyi és biztonsági követelményeit. Rendelkezéseit minden munkavállalóra alkalmazni kell, ha a napi munkaidejükből legalább 4 órát rendszeresen a monitor előtt töltenek el. Sok munkáltató azonban nem is ismeri az előírásokat.

2010. szeptember 13.

Iparűzési adó – előlegfizetés

A helyi iparűzési adóval kapcsolatos feladatok 2010. június 29-ével visszakerültek az önkormányzati adóhatósághoz. Az ideiglenes, illetve állandó jellegű tevékenységgel összefüggő iparűzési adót így már az önkormányzathoz kell befizetni. Igaz ez a szeptember 15-éig teljesítendő előlegekre is.

2010. szeptember 9.

Szeptembertől Széchenyi Beruházási Hitel kisvállalkozásoknak

Az augusztustól igényelhető új forgóeszköz-hitel mellett szeptembertől már beruházási hitelhez is juthatnak a kkv-k a kibővített Széchenyi Kártya programban. A KA-VOSZ Zrt. honlapján részletes tájékoztatót közöl az új hitelkonstrukció feltételeiről.

2010. augusztus 31.

Késedelmi kamat a kötbér után

A kötbér utáni kamat kikötésének tilalma nem jelenti azt, hogy a kötbértartozás, mint pénztartozás után nem állapítható meg késedelmi kamat – állapította meg a Legfelsőbb Bíróság a BH2010. 151. számú eseti döntésében.

2010. augusztus 23.

Augusztustól igényelhető a Széchenyi Forgóeszközhitel

Hamarosan négy tagú lesz a Széchenyi Kártya család. Továbbra is változatlan feltételekkel igényelhető a folyószámlahitel, emellett augusztustól már forgóeszközhitel-kérelmeket is fogadnak a KAVOSZ ügyfélszolgálatai. Szeptembertől beruházási hitelt, 2011-től kezdődően pedig önerő-hitelt is felvehetnek a kisvállalkozások.

2010. augusztus 16.

Mennyit kell a földhivatalban fizetni?

Hosszabb idő eltelte óta idén januárban változtak a földhivatali eljárási díjak. Az év felén már túl vagyunk, ennek ellenére bizonyára sokak számára így is hasznos lesz a változásokat ismertető összefoglalónk.

2010. augusztus 5.

Januárban indul az új Széchenyi terv

2011. január 15-én az első Széchenyi-terv 10. évfordulóján indítja el a Kormány az új Széchenyi-tervet, amely hét fő támogatási irányra épül, és mintegy ezer milliárd forinttal támogatja a hazai vállalkozásokat és egymillió új munkahelyt ígér.

2010. július 30.

Kapcsolt vállalkozás APEH-példákkal

Az APEH nemrégiben megjelent tájékoztatója gyakorlati példákkal is illusztrálja az érintett vállalkozásoknak, hogy milyen viszony minősül 2010-ben kapcsolt vállalkozásnak.

2010. július 26.

Munkavállalói költségkedvezmény

Költségmentesen pereskedhetnek az alacsonyabb keresetű munkavállalók a foglalkoztatóikkal szemben. A januártól élő szabály ugyanakkor a munkáltatók számára is újabb kötelezettséggel jár.