Adó

2007. február 15.

Autósok tízezrei nem kapják vissza az adót

A regisztrációs adó visszatérítésére jogosultaknak csak a fele fogja megkapni a pénzét. Körülbelül 30 ezren nem tudják a szükséges, részletes számlát bemutatni – véli a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete.

2007. február 15.

Az adózók több, mint fele adott bevallást délutánig

Csütörtök délután négy óráig 460 ezren küldték el adóbevallásukat elektronikus úton az erre kötelezett körülbelül 900 ezerből, s a rendszer hiba nélkül bírta a terhelést – mondta el a Független Hírügynökségnek az APEH kommunikációs és titkársági főosztályának vezetője, Nagy József.

2007. február 15.

Az EU adóügyi vitája Svájccal

Az Európai Bizottság figyelmeztette Svájcot azok miatt az adókedvezmények miatt, amelyeket a központjukat az országba költöztető vállalkozásoknak biztosít.

2007. február 15.

Gyurcsány: egy forinttal csökken az adócentralizáció mértéke

Negyvenöt átfogó intézkedést tartalmaz a kormány idei munkaterve – jelentette be Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt is elmondta, megkezdik az adórendszer felülvizsgálatát, és április végéig döntést hoznak az egészségügyi biztosítói rendszerről.

2007. február 15.

Baki a magyarorszag.hu-n

Délután téves hír jelent meg az elektronikus adózással kapcsolatban a www.magyarorszag.hu honlapon, ugyanis nem volt zavar a kormányzati ügyfélkapu és az adóhatóság közötti adatforgalomban – tájékoztatta az MTI-t Nagy József, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) főosztályvezetője. A honlap délután arról tájékoztatta a látogatókat, hogy 14.45-15.10 óra között zavar volt az adatok APEH felé továbbításában.

2007. február 15.

Szja-bevallás: ma nyilatkozhatunk utoljára

Legkésőbb ma le kell adniuk szándéknyilatkozatukat azoknak a dolgozóknak, akik azt szeretnék, hogy a munkáltatójuk készítse el személyi jövedelemadó bevallásukat. Az ekhózó dolgozók nem kérhetik a munkáltatói adómegállapítást, a törvény szerint ők csak önadózók lehetnek.

2007. február 15.

Éjfélig nyitva lesz néhány posta

Csütörtökön megnövekedett forgalomra számítanak a postahivatalok, mivel ma jár le a jelentkezési határidő a felsőoktatásba és eddig kell befizetni az adókat és a járulékokat is.

2007. február 15.

Egyszerűsíteni kell az adórendszert – erősíteni az adómorált

Az adórendszert a következő években egyszerűsíteni kell, az adónemek közül a jövedelmet terhelő adókat vissza kell szorítani, helyettük a vagyoni típusú, illetve a forgalmi adókra kell helyezni a hangsúlyt – mondta Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst and Young adóigazgatója csütörtökön Budapesten, a svájci kereskedelmi kamara üzleti rendezvényén.

2007. február 15.

350 milliós áfacsalást lepleztek le

Több mint 350 millió forint értékű áfa- és regisztrációs adócsalást sikerült felderítenie a Vám- és Pénzügyőrség nyugat-magyarországi regionális felderítő csoportjának – jelentette be csütörtökön Győrött tartott sajtótájékoztatójukon Sipos Jenő ezredes, a VPOP szóvivője.

2007. február 13.

Energia-adókedvezmények ügyében döntött a Bizottság

Az Európai Bizottság döntése értelmében nem jogsértőek Németországnak az energiaágazatban nyújtott adókedvezményei, viszont az alumíniumgyártás terén adott francia, ír és olasz állami támogatás 20 százaléka ellentétes az uniós szabályokkal.

2007. február 13.

Ha nem fizetsz sem veszik vissza az autót?

A korábbinál lényegesen kevesebb járművet szeretnének visszavenni bajbajutott adósaiktól az autófinanszírozók, sokkal inkább igyekeznek mindkét fél számára elfogadható megoldást találni. A kiútkeresés nem véletlen, a visszavett gépkocsik száma ugyanis töretlen növekedést mutat, az autófinanszírozás pedig mára egyenesen a hitelezés legkockázatosabb területévé nőtte ki magát.

2007. február 13.

Adóhivatali rekord született

Hétfő éjfélkor járt le a határideje az elektronikus járulékbevallásnak a munkáltatók és egyéni vállalkozók esetében. Vasárnap estig 800 ezren tettek eleget kötelezettségüknek, hétfő délutánig további mintegy 160 ezren küldték el bevallásukat, vagyis több mint félmillió e-bevallás ekkor még beadásra várt.

2007. február 13.

A pálinkaadó ellen tiltakoznak a bolgárok

Felháborodás. Holnap országos tiltakozó akciót tartanak Bulgáriában a január 1-jei EU-csatlakozással egy időben bevezetett szeszlepárlási adó ellen.

2007. február 12.

Ma kiderül, mennyit bír az APEH

Várhatóan ma ismét óriási forgalmat bonyolít le a kormányzati ügyfélkapu valamint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH). Február 12-éig nyújthatják be ugyanis elektronikusan havi járulékbevallásukat az adóhatósághoz a munkáltatók és kifizetők.

2007. február 12.

Az egyszázalékos nyilatkozatok leadása

Az APEH sajtóközlemény útján hívja fel az érintettek figyelmét az szja 1+1 százalékos rendelkező nyilatkozatainak benyújtási határidejéről.

2007. február 12.

A nyugdíjrendszer átalakítása szerzett jogok elvételét jelenti

A nyugdíjrendszer átalakítása buktatókkal teli, ám elkerülhetetlen feladat, melyet nem lehet tovább halogatni. Azonban nem mindegy, hogy ezt a lakossággal ki és hogyan érteti meg. Erről beszélt a Hírszerzőnek adott interjújában Király Júlia a Nemzetközi Bankárképző Intézet igazgatója.

2007. február 12.

˝Ha ezt a napot túléljük, akkor nem lesz nagy baj˝

A körülbelül másfél millió adózóból hétfő reggelig nagyjából 800 ezren adták le bevallásukat a kormányzati Ügyfélkapu portálon keresztül az APEH-nek, így a hétfő éjféli határidőig még 700 ezer bevallást vár az adóhivatal.