Adó

2007. július 4.

Viszi az autót az APEH

Az APEH behajtási tevékenységének legeredményesebb ágazata a végrehajtás, tavaly csaknem 220 milliárd forint adó- és járulékhátralékot szedtek be így.

2007. július 4.

Egyszerre szigorodik és enyhül az szja

A Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint többen rosszul értelmezték a személyi jövedelemadóban (SZJA) az adójóváírás változásait: nem szigorításról, hanem enyhítésről van szó. Bár az adózók jól járnak ezzel a változással, az szja szigorodni is fog: a koalíciós szerződés a kedvezmények szűkítéséről szól.

2007. július 4.

Lengyel dolgozók százezrei maradnának az Egyesült Királyságban

A Nagy-Britanniában dolgozó lengyelek 55%-a, az Írországban munkát vállalók 49%-a maradna az adott országban és sokan családjukat is oda telepítenék – derül ki a Gazeta Wyborcza lengyel napilap ma közzétett felméréséből, melyben közel 1400, az említett két országban dolgozó lengyelt kérdeztek meg. A választ adók fennmaradó hányadából sokan még nem döntötték el, hogy pontosan mit szeretnének tenni.

2007. július 4.

A szegedi polgármester megtartaná a jelenlegi helyi adókat is

Szeged MSZP-s polgármestere támogatja az új, egységes ingatlanadó bevezetését, ugyanakkor megtartaná a jelenlegi, az önkormányzatok által kivethető, ingatlanokhoz kapcsolódó öt adónemet is. Botka László szerint ha ezek megszűnnének, akkor az önkormányzatoknak biztosan ki kellene vetniük az új ingatlanadót, amely a tervek szerint egyébként nem lenne kötelező. A Budapesti Ügyvédi Kamara tagja úgy véli: az új adónem igazságos bevezetéséhez minden egyes ingatlant egyenként kellene felértékelni.

2007. július 4.

Változások a munkaidő-számítás, -beosztás szabályaiban

A nyári ülésszak utolsó napján fogadta el az Országgyűlés az egyes foglalkoztatási jogviszonyokat szabályozó törvények munka- és pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról szóló 2007. évi LXXIII. törvényt.

2007. július 4.

Magasabb járulékalap a kezdő egyéni vállalkozónál

Az Alkotmánybíróság 42/2007. (VI. 20.) AB határozata szerint alkotmányellenes a társadalombiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXX. törvény egyéni vállalkozók járulékfizetésére vonatkozó szabályozás, mivel nem biztosítja a kezdő egyéni vállalkozók számára a járulékfizetési alapok közötti választás lehetőségét. Felhívta ezért az Országgyűlést, hogy 2007. december 31. napjáig alkosson olyan szabályt, amely lehetővé teszi, hogy a kezdő egyéni vállalkozók a járulékfizetési kötelezettségüknek a tényleges bevételük után tehessenek eleget.

2007. július 4.

Kiürített cégek pellengéren: változhat valami?

Az előkészítés alatt álló új csődtörvénnyel kapcsolatban a Felszámolók Országos Egyesületének alelnöke a Világgazdaságnak elmondta, hogy szorgalmazni fogják a csődbejelentés utáni azonnali eljárásindítás és moratórium bevezetését, hogy se az adós, se a hitelezők ne vehessék ki a vagyont a cégből, mely emiatt a felszámolás sorsára juthat.

2007. július 4.

Áfacsalókat vettek őrizetbe

Általános forgalmi adócsalókat vett őrizetbe a rendőrség Nyíregyházán, a két férfi fiktív exportról szóló számlák alapján összesen 50 millió forintot vett fel jogtalanul az adóhatóságtól – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság helyettes sajtószóvivője.

2007. július 4.

Rosszul járunk az új szja-rendszerrel?

A kis- és közepes vállalkozások a jövő évtől több adómentes fejlesztési tartalékot képezhetnek, kérdés azonban, hogy ennek maximális összege mennyi lehet. A cégek jelenleg az adózás előtt nyereségük 25 százalékát, legfeljebb 500 millió forintot tartalékba tehetnek, így nem kell társasági adót fizetniük, feltéve hogy a lekötés utáni négy évben a pénzt beruházásra költik.

2007. július 4.

Ezúttal a kicsik is jól járnak

Csak a kis és közepes (kkv) vállalkozásokra vonatkozik az a most bejelentett, 2008-tól érvényes változás, amely szerint az adómentes nyereség 25 százalékos mértéke 50 százalékra nő – felelte az MTI kérdésére Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst and Young adóigazgatója.

2007. július 3.

A Nemzeti Nyomozó Irodával köröz az APEH

Együttműködési megállapodást kötött az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) Kiemelt Adózók Igazgatósága (KAIG) és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), amitől munkájuk hatékonyságának növekedését várják.

2007. július 3.

Összevonják a kis adókat

Az elfogadott koalíciós szerződés alapján 2008-tól az adórendszer egyszerűbbé válik, a munkáltatói és a munkavállalói tb-járulékok például egységes alapra kerülnek, összevonják a kis adókat – mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, a „”Bízunk Magyarországban”” Klub ülésén.

2007. július 3.

PM: Az szja-változtatás nem szigorítás – kedvező az adózóknak

A személyi jövedelemadó (szja) rendszer adójóváírásra vonatkozó módosítása, amiről a koalíciós pártok a hétvégén megállapodtak, nem szigorítás, hanem az adózók számára kedvező változtatás a Pénzügyminisztérium (PM) keddi sajtóközleménye szerint.

2007. július 3.

Minimálbér felett: főhet a fejük

Nem csak ingatlanadót, de sokan az eddiginél több személyi jövedelemadót is fizethetnek a jövőben – írja a Népszabadság.

2007. július 3.

Biobenzin: lassan hazai kutakból is tankolhatunk

Július elsejétől több mint kétszeresére, 4,4 százalékra emelkedett a hazai töltőállomásokon forgalmazott benzin bioetanol-tartalma. A biokomponens növelése uniós elvárás, de ezt a magyarországi adószabályozás is kikényszeríti: literenként 8 forinttal több jövedéki adót kell fizetniük ugyanis azoknak a forgalmazó cégeknek, amelyek üzemanyagában a biorészarány nem éri el az előírt 4,4 százalékot.

2007. július 2.

Eldőlt: az 50 milliónál drágább ingatlanok adóterhe emelkedik

Magyarországon 2008 januárjától életbe lép az ingatlanadó, amely a hasonló típusú helyi adókat fogja kiváltani – jelentette be a Pénzügyminisztérium, adta hírül a Reuters. Az ingatlanadóból származó bevétel az önkormányzatoknál marad.

2007. július 2.

Több, látszólag feddhetetlen vállalkozó bukott már le

Több mint ezer emberre lesz még szükség jövőre az APEH-nek, hogy az elvárt adót pótló adótörvénnyel kapcsolatos munkát ellássa – mondta a Napi Gazdaságnak adott interjújában Szikora János, az APEH elnöke.