A levonási jog megtagadása az Európai Bíróság gyakorlatában (XXXVIII. rész)

Az adóalany tudattartalmához kapcsolódóan számos ügyben kérdésként merült fel, hogy milyen intézkedéseket kell megtenniük az adóalanyoknak annak megelőzése érdekében, hogy adókijátszásban vegyenek részt.

Joggal való visszaélés, adócsalás (folyt.)

Adócsalás (folyt.)

Az adóalanytól elvárható intézkedések (folyt.)

A C‑80/11. és C‑142/11. sz. egyesített Mahagében és Dávid ügyekben az adóhatóság arra hivatkozva vonta meg a termékeket beszerző adóalanyok levonási jogát, hogy a számla kibocsátója nem lehetett képes az ügylet tényleges teljesítésére.

Az eljáró nemzeti bíróságok részéről kérdésként merült fel, hogy

• a levonási jog megtagadható-e kizárólag azon az alapon, hogy a számla kibocsátója a könyvelésében nem tüntette fel az érintett áruk beszerzését, és hogy tehergépjármű hiányában nem volt lehetősége azok szállítására, amennyiben elismerte e szállítások teljesítését, és adóbevallási, illetve adófizetési kötelezettségének eleget tett, ezért az EUB-hoz fordult, illetve
• az adóalany további ellenőrzés nélkül jogosult‑e az előzetesen megfizetett áfa levonására akkor, ha az adóhatóság nem bizonyítja, hogy a számlakibocsátó vagy az általa befogadott további számlák kibocsátói részéről olyan, esetlegesen adókijátszásra irányuló gondatlan vagy szándékos magatartás valósult meg, amelyről a számlát befogadó, azaz az adóalany nem tudott, illetőleg amelyben nem működött közre.

Az EUB ítéletében kiemelte: nem ellentétes az uniós joggal, ha azt követelik a gazdasági szereplőtől, hogy tegyen meg minden tőle ésszerűen elvárható intézkedést annak érdekében, hogy az általa teljesítendő ügylet ne vezessen adókijátszáshoz.

Korlátként jelenik meg ugyanakkor, hogy ezt a lehetőséget nem lehet az irányelvben meghatározott kötelezettségeket meghaladó további számlázási kötelezettségek előírására felhasználni. Ezenkívül azon intézkedések, amelyeket a tagállamoknak lehetőségük van elfogadni az adó pontos behajtása és az adócsalás elkerülése érdekében, nem haladhatják meg az e célok eléréséhez szükséges mértéket.

Az alapügy tárgyát képező nemzeti intézkedéseket illetően megállapította az EUB, hogy az érintett időszakokban hatályos magyar áfatörvény nem írt elő konkrét kötelezettségeket, pusztán arról rendelkezett, hogy a számlában vevőként feltüntetett adóalany adózással kapcsolatos jogai nem sérülhetnek, ha az adóköteles tényállás kapcsán a termékértékesítés, illetve szolgáltatásnyújtás körülményeit figyelembe véve kellő körültekintéssel járt el.

Az EUB szerint ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy egy adott esetben a héalevonási jogát gyakorolni kívánó adóalanytól az arról való meggyőződés érdekében ésszerűen elvárható intézkedések, hogy az általa teljesített ügyletekkel nem vesz részt az értékesítési láncban korábban eljáró gazdasági szereplő által elkövetett adócsalásban, alapvetően az adott ügy körülményeitől függenek.

Igaz, amennyiben szabálytalanságra vagy csalásra utaló körülmények állnak fenn, a körültekintő gazdasági szereplőt az ügy körülményeitől függően arra kötelezhetik, hogy a megbízhatóságáról való meggyőződés érdekében tájékozódjon azon másik gazdasági szereplő felől, amelytől termékeket vagy szolgáltatásokat kíván beszerezni.

Az adóhatóság ugyanakkor általános jelleggel nem követelheti meg a héalevonási jogát gyakorolni kívánó adóalanytól egyfelől, hogy az arról való meggyőződés érdekében, hogy a korábban teljesített ügyletekkel kapcsolatban nem történt szabálytalanság vagy csalás, ellenőrizze, hogy az e jog gyakorlásának alapjául szolgáló termékekre és szolgáltatásokra vonatkozó számla kibocsátója adóalanynak minősül‑e, hogy rendelkezik‑e a szóban forgó termékekkel, és képes‑e azok szállítására, illetőleg hogy héabevallási és ‑fizetési kötelezettségének eleget tesz‑e, vagy másfelől, hogy e vonatkozásban rendelkezzen iratokkal.

Főszabály szerint ugyanis az adóhatóság feladata az adóalanyoknál az ahhoz szükséges ellenőrzések elvégzése, hogy felderítse a héával kapcsolatos szabálytalanságokat, illetve csalásokat, valamint hogy az e szabálytalanságokat, illetve csalásokat elkövető adóalanyokkal szemben szankciókat alkalmazzon. Azáltal pedig, hogy a levonási jog megtagadása kockázatának kilátásba helyezésével az előbbiekben felsorolt intézkedéseket várja el az adóalanyoktól, az adóhatóság a saját ellenőrzési kötelezettségét hárítaná át ezen adóalanyokra.

Az ítélet konklúziója szerint az irányelvi előírásokkal ellentétes az olyan nemzeti gyakorlat, amely szerint az adóhatóság megtagadja az adóalany által fizetendő hozzáadottérték‑adó összegéből a számára teljesített szolgáltatások után előzetesen felszámított adó összegének levonását amiatt, hogy az e szolgáltatásokra vonatkozó számla kibocsátója vagy annak valamely alvállalkozója szabálytalanságot követett el, anélkül hogy ezen adóhatóság objektív körülmények alapján bizonyítaná azt, hogy az érintett adóalany tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy a levonási jogának megalapozására felhozott ügylettel az említett számlakibocsátó vagy a szolgáltatói láncban korábban közreműködő gazdasági szereplő által elkövetett adócsalásban vesz részt.

Úgyszintén ellentétes az irányelvi előírásokkal az olyan nemzeti gyakorlat, amely szerint az adóhatóság megtagadja a levonási jogot

• azzal az indokkal, hogy az adóalany nem győződött meg arról, hogy a levonási joga gyakorlásának alapjául szolgáló termékekre vonatkozó számla kibocsátója
  • adóalanynak minősül‑e,
  • rendelkezik-e a szóban forgó termékekkel, és
  • képes-e azok szállítására, illetőleg hogy
  • hozzáadottértékadó-bevallási és -fizetési kötelezettségének eleget tesz-e, illetve
• azzal az indokkal, hogy az említett adóalany az említett számlán kívül nem rendelkezik más olyan irattal, amely bizonyítaná az említett körülmények fennállását,

jóllehet a héairányelvben a levonási jog gyakorlása vonatkozásában előírt valamennyi tartalmi és formai követelmény teljesült, és az adóalanynak nem volt tudomása az említett számlakibocsátó érdekkörében elkövetett szabálytalanságra vagy csalásra utaló körülményről.